
Ha tizenöt évvel ezelőtt megkérdeztél volna, nem akarok-e inzulinpumpát használni pen helyett, otthagytalak volna. Ha megkérdeztél volna, hogy igazán jól érzem-e magam a bőrömben, kinevettelek volna. Akkoriban úgy éreztem, az étrend-kultúra és a szépségipar is azt sugallja nekem, hogy a méretem nem kívánatos. Azt éreztették, hogy a nem tökéletes alakú nők nehezebben találnak szerelmet, hogy nekik keményebben kell edzeniük és egészségesebben kell táplálkozniuk ahhoz, hogy jól nézzenek ki. A média azt sugallta nekem, hogy a jó nők nem viselnek kanült, és nem hordanak 0-24-ben magukon egy kütyüt. A cukorbetegség nem lehet a mindennapi élet része. Nyilvánvalóan nem ez volt a direkt üzenet, de a 15 éves énem számára mégis ezt jelentette, amit a magazinokban, tévében és a hírekben látott. Felnőni, átvészelni egy pubertást és az összes vele járó változást eleve nem egyszerű, de adj hozzá egy krónikus betegséget, aminek adott esetben látható jelei is vannak, és az egész még tovább sokszorozódik.