– Mivel tudlak a legjobban a felidegesíteni a cukorbetegségeddel kapcsolatban?
Tomi gyanúsan méregetett, mi lehet a csapda ebben a kérdésben.
– Miért?
– Kíváncsi vagyok, tanulni szeretnék a hibáimból. ( Meg megírni az új blogcikkemet, ezt nyilván ő is tudja.
– Nehéz egyet kiemelni.
– Köszi… Akkor a legyen a top három!
– Oké. Első a „Mérd meg a cukrod!” felszólítás. A második a „Szúrtál inzulint a vacsorára?” kérdés. a Harmadik az „Inzulint, mérőt eltetted?” kérdés, ha indulunk valahova. Oh, és még egy! „Azt biztos jó ötlet, megenni”?
Lefagytam. Csak hápogtam.
– Ezek tényleg annyira kiakasztanak?
– Igen, mert nem vagyok kisgyerek. Tudom, hogy szeretetből és gondoskodásból teszed, de azt feltételezi, hogy nem vagyok képes ellátni magam. Nem aza baj, hogy egyszer-egyszer szólsz, hanem rendszeresem. Hadd magyarázzam el. Olyan mintha én folyton azt kérdezgetném, „Felhúztad a slicced?.
– Azért nem a működő hasnyálmirigy meg a slicc hasonlat meredek.
– Képzeld azt, hogy a slicced az én nem működő hasnyálmirigyem. Akármikor elindulsz én kérdezgetném, nézegetném rendben van-e. Nyilván előfordult, ahogy mindenkivel, hogy nem húztad fel. De attól még képes vagy rá. Én is hagytam már itthon az inzulint, de nem jellemző. 23 éve vagyok cukorbeteg. És ha egyszer itt is hagytam, nem jelenti, hogy mindig itt fogom.