Már korábban is írtam arról a blogon, hogy a 21 diabétesszel töltött év alatt majdnem két évig szorongással, és ebből fakadó pánik tünetekkel küzdöttem. Ezeket nem feltétlenül a cukorbetegség váltotta ki - akkoriban a pajzsmirigy hormonszintem is nagy mértékben ingadozott-, de mégis nagy hatással voltak rá, illetve a diabéteszhez fűződő hozzáállásomra. Egy kicsit erről az időszakról mesélek.

A szorongás különösen azért zavart, mert amikor a pánik tüneteim jelentkeztek, gyakran azt éltem meg, hogy nem tudom kontrollálni a testem, ami rettenetesen ijesztő élmény. Ezt az irányítást csak közel egy év autogén tréninggel és terápiával tudtam visszaszerezni. Ez a kontroll igény a cukorbetegség-kezelésemre is hatással volt. Nagyon gyakran voltak kaotikus értékeim ezen időszak alatt, sűrűn hipóztam. Ezek a hipoglikémiás epizódok további pánikot okoztak számomra, mert féltem az ájulástól, a hipós tünetek pedig teljes mértékben a pánikrohamokra emlékeztettek. A munkahelyemen volt a legnehezebb átélni mindezt, ahol volt egy plusz félelmem amiatt, hogy mit gondolnak majd rólam a kollégáim és a főnököm, ha egyszer valóban elveszítem az eszméletemet. A legtöbbször szinte lehetetlen volt megmondani, hogy a remegő érzés, a szédülés, a gyengeség egy közelgő pánik, vagy az alacsony vércukrom miatt következik be. Kísértett ez az úgynevezett hiposzorongás, és szerettem 10 felett tartani a vércukorszintemet, hogy ne csússzak bele véletlenül sem egy hipóba. Ez nyugtatott meg. Még akkor is képes voltam pánikba esni, ha a vércukrom bement 8 alá, mondván ebből egész biztos hipoglikémia lesz. Ennek eredményeként gyakran voltak 15 feletti értékeim, de nem mertem ezeket korrigálni, mert féltem, hogy azzal túlságosan lezuhan majd a cukrom. Azon kaptam magam, hogy már naponta 15-ször, 20-szor mérek vércukrot. Egyértelmű volt számomra, hogy a dolgok ebben a formában nem mehetnek tovább, és életveszélyes, amit csinálok.  

Az elsődleges feladatom értelemszerűen a szorongás és a pánik tünetek leküzdése volt, így a diabétesz valamelyest háttérbe szorult ez alatt az időszak alatt. A terápia előre haladtával nem szabadultam meg teljesen a pánik tünetektől, egy idő után mégis képes voltam kordában tartani őket. Ideje volt más dolgokra is koncentrálnom a listámon. Bár korábban próbáltam már kevesebbet mérni és alacsonyabban tartani a vércukor értékeimet, nem igazán jártam sikerrel. A helyzet azután lett sokkal jobb, miután elkezdtem szenzort használni nem csak 1-2 hét erejére, hanem hosszú távon. Az, hogy folyamatosan láttam egy értéket a pumpámon, segített csökkenteni a szorongásomat. A szenzor segítségével tisztábban láttam azt, hogyan reagál a vércukorszintem bizonyos helyzetekre, mint például a testmozgás vagy egy stresszes munkahelyi meeting. Egyre magabiztosabb lettem a testtudatomban, újra. Idővel már pontosan tudtam, mely tünetek társulnak a hipoglikémiához, és melyek azok, amelyek többnyire pszichés eredetűek, és elég, ha az autogén gyakorlatokat alkalmazom az enyhítésükre. Igaz, ez néhány évbe és sok energiába telt, de az sokkal fontosabb, hogy sikerült, és mostanra megszabadultam ezektől a félelmektől.

Sajnos nem tudok szolgálni egy step-by-step útmutatóval, vagy 5 jó tippel, hogy hogyan küzdjük le a hipótól való félelmet. Nekem nagyon sokat segített a terápia, a szenzorhasználat, a cukorbetegségem jobb megértése, és természetesen egy nagy adag akaraterő és önfegyelem.