Cukkerberg

Bocsi fiúk, csajszis téma!

2013. március 01. - kiskatka

Mint tudjátok, az Egy Csepp Figyelem Alapítványnál azon dolgozunk, hogy minél több ember megismerje a cukorbetegséget, legyen róla reális képe, és lehetőség szerint próbálja megelőzni a kialakulását vagy éppen a szövődményeket. Hogy célunkat elérjük, igyekszünk minél több felületen, helyszínen és módon megjelenni, kommunikálni, amihez kreatív ötleteket a világhálón is keresgélünk. 

És így bukkantam rá erre, amivel nem tudok jövő novemberig, azaz a Diabétesz Világnapig várni: kék körmök, csili-vili kivitelben, a cukorbetegséget jelképező kék körrel!

Szóval csajok, úgyis itt a tavasz, kreativitást előkapni, körömlakkokat beizzítani, élő ember (na jó, nő) nincs, aki rá ne kérdezne ilyen körmökre! Fogjunk össze, mert a cukorbetegség figyelmet követel!

IMG_6981.JPG

Ígéretes génterápia kutyákban

Spanyol kutatók sikeresen gyógyítottak cukorbeteg kutyákat génterápiával - látott napvilágot a hír a Diabetes című tudományos lapban. A szerzők szerint alapos tesztelés és klinikai kutatásokat követően nem kizárt az emberi felhasználás lehetősége sem, habár ezzel kapcsolatban igen óvatosan fogalmaznak.

little_dog_and_big_dog-4116.jpg

fotó innen

Tovább

Így görbüljek, tényleg nem!

"Cukorbeteg vagy? Miért? Túl sok cukrot ettél?"

A cukorbetegségnek gyakorlatilag semmi köze a cukorevéshez vagy épp a nem-evéshez. Eleve ott kezdődik a történet, hogy a "cukorbetegség" gyűjtőfogalom. Ha a vércukorszint meghalad egy adott határt, akkor cukorbetegségről beszélünk, de a vércukorkisiklásnak többféle oka lehet. Két leggyakoribb típusa az 1-es és a 2-es.

Az 1-es típusú cukorbetegség autoimmun betegség, mely során az immunrendszer kisiklása teljes inzulinhiányos állapotot okoz. Az inzulin hormon a vércukorszint egyik fő szabályozója. Az 1-es típusú cukorbetegség kialakulásának pontos oka nem ismert, durván 50%-ban genetikai hajlam, 50%-ban pedig az autoimmun folyamat kiváltását beindító, ismeretlen környezeti hatások tehetők felelőssé. Kialakulásában nem játszik szerepet az életmód és általában derült égből a villámcsapásként érkezik, sajnos megelőzése sem lehetséges.

A 2-es típusú cukorbetegség az inzulinműködés zavarának mondható és a cukorbetegek 90%-a ide tartozik (főleg felnőttek). Kialakulásának pontos oka szintén ismeretlen, de bizonyos életmódbeli hatások növelik a rizikót, mégpedig:

  • 40 év feletti életkor
  • Mozgásszegény életmód
  • Túlsúly vagy elhízás
  • Különösen a hasi típusú elhízás (haskörfogat férfiak esetében 94, nőknél 80 cm-nél nagyobb)
  • Ha több családtagod cukorbeteg (családi halmozódás)
  • Ha terhességi cukorbeteg voltál
  • 4 kg-nál nagyobb súlyú gyermeked született
  • Magas vérnyomás

Ha a fentiek közül három vagy több is igaz Rád, érdemes rendszeresen ellenőrizni a vércukorszintedet (mondjuk évente, akár az Egy Csepp ingyenes mérésein vagy a Cseppont Patikákban), de lehetőség szerint orvosi szűrővizsgálat keretében. A 2-es típusú diab ugyanis évekig lehet tünetmentes. A jó hír viszont, hogy a rendszeres testmozgás és a testsúly normális szinten tartása bizonyos esetekben megakadályozhatja vagy késleltetheti a kialakulását. Szóval megéri megpróbálni.

MjAxMy1kY2RmMWYwMDQ3ZjgyYjY1.png

Forrás: Magyar Diabetes Társaság tájékoztató anyaga

Mangós-málnás tejpite á lá Kakukkfű

Hortobágyi Anna, a Kakukkfű szerzője már megint kitett magáért: mangós-málnás tejpitét készített, persze diabetikus változatban.

A recept eredetijét Varga Gábor Desszert szerelem című könyvében találta, aszalt szilvás változatban.
A lisztet kicserélte diabetikusra, a porcukrot nyírfacukor porra, és aszalt szilva helyett pedig (mert cukorbeteg nem eszik ilyesmit!) mangó kockákat és gurulós málnát tett bele.

Íme:
Mangós-málnás tejes pite2.jpg

Fotó a Kakukkfűről


"A recept kerek, kapcsos torta formát ír, de én nem mertem megkockáztatni, hogy a híg tészta megszökjön. Mivel nem találtam hagyományos kerek alkalmatosságot hozzá, így egy hosszúkás 35*13 cm-es formába töltöttem a tésztát.

Ne ijedjen meg senki! A kész pite közepe ahogy hűl, kicsit be fog esni. A könyvben is ilyen, ez nem azt jelenti, hogy elrontottunk bármit is!

Végül lazán felvertem egy kis enyhén édesített tejszínt egy csipet vaníliával, és leöntöttem vele a sütit.

Tovább

Ha az egyik fél cukorbeteg

Avagy taposóaknák egy partnerkapcsolatban, ha az egyik fél cukorbeteg. A cukorbetegség életünk fontos és nem kis része, ahogy valaki belép az életünkbe, óhatatlanul Ő is kap belőle - ami teheti az életet könnyebbé vagy a kapcsolatot semmissé. Három hiba, amire rámehet a legígéretesebb vagy legjobb kapcsolat is, Ginger Vieira coach, edukátor és cukorbeteg tollából.

Clipboard01_5.jpgÉletre szóló szerelem

Tovább

Spórolj a virággal és ments életet!

A szirupos Valentin-napi szirom- és szívecsketengerből Vénuszként emelkedik ki a "Spare a rose, save a child!" program. Vegyél egy szállal kevesebb virágot és az így megspórolt összeggel támogasd a fejlődő világ cukorbeteg gyermekeit. Pontosabban: segíts nekik életben maradni. Az adományokat a Nemzetközi Diabetes Szövetség várja.

Spare_a_Rose_small.jpg

Tovább

Adókedvezmény cukorbetegeknek

Lassan kézhez kapjuk a munkáltatói igazolásokat és ezzel beindul(hat) az idei adózási hercehurca - ezért már most szólok, hogy a cukorbetegeknek lehetőségük van egyéni adókedvezményt igényelni. Pontosabban az 1-es típusú cukorbetegeknek, valamint a szövődményes 2-es típusú cukorbetegeknek.

ado4.jpg

Tovább

Hogyan csempészd be a kutyád a farsangi buliba?

1. Öltözz cukorbetegnek (már kész is vagy)!

2. Mondd, hogy cukorbetegként feltétlenül nálad kell legyen a vércukormérőd!

3. Majd mutasd be a kutyádat a képen látható vércukormérő-hacukában! Külön hívd fel a figyelmet a könnyen kezelhető gombokra, a nagy kijelzőre, az extra hangjelző funkcióra és hogy kevés vérrel működik (kivéve, ha harci kutya). A tesztcsík ergonomikus megoldása egyenesen különdíjas.

Van még inzulinpumpa-változat is, kis méretű táskakutyádat pedig szőlőcukor-pasztillának vagy keksznek is álcázhatod - elvégre ezeket is mindig magával hurcolja egy cukorbeteg, alacsony vércukor esetére. Nincs az a szőrös szívű házigazda, aki ne engedne!

Kép2_2.jpg

Dear Steve!

Egy korábbi posztban írtam a LivingVertical nevű projektről, melynek keretében egy 29 éves cukorbeteg fiú arra adta a fejét, hogy egy éven keresztül, minden egyes nap sziklamászással hívja fel a figyelmet a cukorbetegségre. A blogposzt kapcsán felmerült a kérdés, vajon extrém hőmérsékleti körülmények között hogyan tudja megoldani a vércukormérést és megóvni az inzulint? A cukormérő ugyanis nem működik sem hidegben, sem melegben, az inzulin pedig tönkremegy, kifagy vagy megbuggyan.

A kérdést megírtam Steve-nek FB-on és kaptam választ! Legalulra beemeltem az eredeti angol szöveget is.

75041_554692244549926_1627741226_n.jpgSteve a hegyen

Tovább

Nem is látszik rajtad!

"Tényleg cukorbeteg vagy? Nem is látszik rajtad!"

Egy másik kedvenc a cukorbetegségemre kapható reakciók között. Sajnálom (illetve dehogy is), de a cukorbetegség nem látszik. A magas vércukor, na az tud látszódni, de még az sem mindig!

Az 1-es típusú cukorbetegség gyorsan alakul ki, napok alatt extrém módon emelkedik meg a vércukorszint, amelynek tünetei a szomjúság, fáradtság, sok pisilés, szájszag, stb. Ez látható. De a megkezdett inzulinkezelésre a vércukorszint gyorsan helyreáll és a tünetek megszűnnek.

A lappangva, lassan kialakuló 2-es típusnál apránként növekszik a vércukorszint és sokszor évek alatt ér el extrém értéket - ehhez pedig "alkalmazkodik" a szervezet, ezért nincsenek jól látható tünetek. Csak szövődmények, de azok aztán bőven, amennyiben a vércukorszintet nem állítják helyre. Attól, hogy nem fáj, még probléma.

A felmérések szerint minden cukorbetegre lehet számolni valakit, aki vagy cukorbeteg, vagy jó úton halad felé, miközben nem is tud róla!

Egyszóval tedd a bukszádba emlékeztetőül a mai bölcsességet és csapd föl bátran legközelebb, amikor a fenti klisé elhangzik:

MjAxMy04ZjUwYjliMDY4MzQ5OWY1_5101b0c3bd171.png

Kutyaélet

Az emberek kövérek és egyre kövérebbek lesznek. Az ember legjobb barátja pedig ebben is hűségesen követ minket, tempósan terjed az elhízás a kutyák körében is - és a túlsúllyal együtt az izületi bántalmak, a cukorbetegség és a keringési problémák. Felelőtlenség? Vagy már állatkínzás?

fat_dog1.jpgKutya meg a gazdája

Tovább

Extrém diab: Projekt365

Túl az Óperencián, a Sziklás hegység belsejében élt egyszer egy fiú, Steve. Egy nem annyira szép napon, épp mikor a 16. életévét töltötte, Steve cukorbeteg lett. Akkor azt hitte, a diabétesz korlátozni fogja egész életében.

Teltek-múltak az évek, menyasszonya is lett, meg hát ott volt az a sok hegy is. Steve sokat vakargatta a feje búbját, hümmögött a borostája alatt, míg aztán egyszer csak azt mondta: "16 évesen nem tudtam megállítani a diabéteszt. Most a diabétesz nem állíthat meg engem." És azon a gyönyörű, kalandéhes napon fogta feleségét, inzulinpenjét, cukormérőjét, hegymászófelszerelését, kissé rozoga furgonját és belecsapott a LivingVertical: Project 365 programba, mondván: "A cukorbetegség a hivatásom. A hegyek pedig az irodám."

Feleségével együtt aznap elhatározták, hogy az év 365 napján, szünet nélkül mászni fognak. Ha esik, ha fúj, ha karácsony van, ha húsvét. "Cukorbetegen?! Ez őrültség!" - mondták csodálkozva a szomszédok (és titokban néhány családtag is). De Steve, és a hozzá hasonlóan elhivatott sziklamászó felesége nem hallgatott rájuk és 2012.  január 16-n elindultak.

Most, egy évvel később, a program sikeres teljesítése után számos kalanddal, tapasztalattal, ismerőssel lettek gazdagabbak. És mi is, általuk. Mert Steve és felesége azért mászott zsinórban 365 napon át, hogy felhívja a figyelmet a diabéteszre, annak megelőzési lehetőségeire és azok fontosságára, nomeg hogy példájából erőt merítsen minden cukorbeteg a mindennapokhoz. Mert amit lehet a hegyen, azt egészen biztosan a kellemesen fűtött lakásban is.

LivingVertival: Projekt 365. 365 nap mászás, 24.206 méter szintemelkedés, 1.825 inzulininjekció, 8.760 egység inzulin, 1.033 vércukormérés. "Mert mi, cukorbetegek, nem vagyunk gyengék. Nem vagyunk betegek. Nem vagyunk áldozatok. Vagyunk, akik akarunk lenni."

Nézegessétek, olvassátok, mert a nem-mese folytatódik.

P1080549webversion-624x468.jpg

Csak azért, mert cukorbeteg vagyok...

"Tényleg cukorbeteg vagy?! A nagymamám is az volt! Aztán levágták a lábát és meghalt..." 

Ez a reakció a cukorbetegként grátiszként kapható megjegyzések között az első helyen szerepel. Köszi az együttérzést, meg hogy közös témát keresel és őszintén sajnálom a nagymamádat. De csak óvatosan az ehhez hasonló kommentekkel, mert ilyenkor cserébe meghallgathatod tőlem, hogy a cukorbetegség messze nem a nagymamák kizárólagos problémája, arról nem is beszélve, hogy szegény nagyanyádnál is feltehetően sokkal korábban kezdődött a diab, mint ahogy felfedezték; nomeg öröklődik is, szóval nem árt, ha figyelsz magadra. Legyél nagymama vagy épp kismama. Szemet szemért, fogat fogért...

A mai bölcsesség tehát:

MjAxMy01ZDc3YjRkOGEyMTIyMzBj.png

Ovisztori Györgyitől

Van még ott, ahonnan ez jött, a történetek nem fogynak. Köszönöm Györgyinek, hogy megtisztelt minket a bizalmával és írt nekem emailt.

Annyira szeretnék pedagógustól, óvónénitől is levelet kapni, hogy lássuk az ő oldalukat is... Mi a gond, a probléma? Mit tehetnénk, mi az akadály? Névvel vagy név nélkül, mindegy, csak írjatok, hogy megértsük egymást, olyan nagyon jó lenne!

És tudjátok még mit szeretnék nagyon? Olyan történeteket kirakni, amelyek rosszul indultak, de jól végződtek! Rázós volt a kezdet, de most már minden ok? Mi történt, hogy sikerült megoldani?

Írjatok!
kata.kiss@egycseppfigyelem.hu

202_KidWithStaticHair.jpgA kép csak illusztráció

Tovább

Csicsóka fánk a Kakukkfűről

Hortobágyi Anna óriási lelkesedéssel csinálja a Kakukkfű blogot, ahol remek diabetikus receptek vannak napról napra, nézzétek meg!

Most éppen egy csicsóka fánkot csinált - wow! -, ami több szempontból is nyerő ötlet. Egyrészt, a csicsóka fontos diabetikus alapanyag, íze is hasonlít a burgonyáéhoz, de annál jóval édesebb. A 20-28% szárazanyagot tartalmazó gumókban 14-16% inulin és polifruktozánok (levulóz, szinantrin) vannak. Az ezekből keletkező fruktóz (gyümölcscukor) könnyebben és gyorsabban emészthető a répacukornál. A fruktózt a cukorbetegségben szenvedők szervezete a vércukorszint emelkedése nélkül hasznosítja. Másrészt, itt a farsangi és fánkszezon.

A sütibe került egy kis reszelt gyömbér is, de ez persze elhagyható.

Csicsóka fánk 001.jpg

Tovább

A cukorhelyettesítőkről

Turcsák Katalin, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány dietetikusa a cukorhelyettesítőkről írt nekünk.

A cukorbetegeknek szánt korszerű táplálkozási ajánlások elsősorban az energiamentes édesítőszerek alkalmazását javasolják, az energiát képviselő cukorhelyettesítők háttérbe szorultak, de van helyük az étrendben. Alacsonyabb glikémiás indexüknek köszönhetően bizonyos termékeknél, ahol a cukor tömege nélkülözhetetlen – például piskóták, lekvárok, édesipari termékek – használatuk megengedett. Ilyenkor ne felejtsük el a napi szénhidrát mennyisége beszámítani. Két csoportra oszthatjuk őket: gyümölcscukor, illetve cukoralkoholok (szorbit, xilit, eritritol, maltit, izomalt...).

eritritol-edesito.jpgKép innen

A fruktóz (gyümölcscukor) azonos energiatartalmú (1g = 4kcal) a kristálycukorral, viszont glikémiás indexe alacsonyabb. A kristálycukornál 30-50%-kal édesebb, így sütéskor és befőzéskor kevesebbet kell használni belőle. A hazai szakmai állásfoglalások szerint naponta maximum 25 g fogyasztható.

Tovább

A dietetikus az édesítőszerekről

Ez a poszt az édesítőszerekről szól: szacharin, ciklamát, aceszulfám, aszpartám, szukralóz; sztívia.

Az energiamentes édesítőszerek közös tulajdonsága, hogy édesítő erejük sokkal nagyobb, mint a kristálycukoré, valamint nem vagy csak csekély mennyiségű kalóriát tartalmaznak, így az élelmiszer energiatartalmához jelentősen nem járulnak hozzá. Legtöbb képviselőjét mesterségesen állítják elő, de találunk természetes forrásból származó édesítőt is az üzletek polcain.

Stevia3.jpg

Házi sztívia (kép innen)

Az alacsony energiatartalmú és energiamentes édesítőszereket a fogyasztók világszerte több mint egy évszázada biztonságosan használják. Az elmúlt években több közlemény látott napvilágot, melyekben a mesterséges édesítőszerek alkalmazása mellett megjelenő nemkívánatos egészségügyi hatásokat mutattak be. Ezen állításokat az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) felülvizsgálta, és arra a megállapításra jutott, hogy az édesítőszerek a „megengedhető napi beviteli értéken" (ADI) belül fogyasztva semmilyen veszélyt nem jelentenek. (Az EU tagállamaiban több vizsgálatot is végeztek az édesítőszerek fogyasztási gyakoriságáról/mennyiségéről, és a kapott eredmények mindenhol az ADI értéken belül maradtak!) Továbbá nem találtak bizonyítékot arra sem, hogy várandósság esetén az anyára vagy a magzatra bármilyen kockázatot jelentene, így kismamák is fogyaszthatnak édesítőszereket.

Tovább

Alkotmánybíróság előtt a cukorbetegek ügye

A 2012. július 1-jétől bevezetett változások nagyszámú cukorbeteg életét nehezítették meg. Az erről szóló rendelet a TASZ álláspontja szerint súlyosan sérti az alapvető jogokat.

A rendelet a modern analóg inzulin támogatását attól teszi függővé, hogy a páciens HbA1c (hosszútávú szénhidrát-anyagcsere mutatója) értéke tartósan – félév alatt két mérés alapján – a meghatározott 8% alatt van-e.

Fentiek miatt a TASZ először az ombudsmanhoz fordult, aki szintén több ponton Alaptörvénybe ütközőnek ítélte a rendelkezést, és indítványozta, hogy az Alkotmánybíróság semmisítse meg.

inzulin.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása