Kedves Betti!
Ezt most nehéz lehet elhinni, de pontosan ismerem az érzést, ami most benned van. Úgy érzed, csapdába estél. Valójában mindenről tudok, amin most keresztülmész: az aktuális félév az iskolában lehúzva a wc-n, a fiú a szomszédos kórházi szobában folyton idegesítő vicceket mesél, és mindig a nővérnek kell kiküldeni, a leheleted még mindig édes és gyümölcsös ízű, és a cukorbetegséggel kapcsolatos összes sztereotípia - és az ezek miatti bűntudat - elborítja az elméd. Az összes ujjad sajog a szúrásoktól, és még nem mered magadnak beadni az inzulint. Még kérdezgeted az orvost, hogy ha ezt meg azt betartasz, elmúlhat-e még ez az egész. Alkudozol a nővérrel, hogy ehetsz-e egy kicsit több almát, mint amennyit előírtak. Hogy ne emlékeznék mindezekre élénken? A diagnózis mindent megváltoztatott. Hirtelen minden étkezés hatalmas felelősséggel járt, és egy életre szóló tanulási folyamat vette kezdetét, ami még ma is tart. Nagyon is. De azért írok, hogy elmondjam, ezután sem csak nehézségek és viszályok várnak rád.