A krónikus / idült / tartós betegség évekig, évtizedekig elhúzódó, hosszan tartó, sokszor egy életre szóló betegséget jelent. Egy ilyen állapot kihat a mindennapokra, hatással van az érintett személyiségének kognitív, emocionális, fiziológiai és szociális aspektusaira is. A diagnózis után gyakori, hogy megrendül a világkép, elvesznek korábbi tájékozódási pontok, és olyan helyzetek alakulnak ki, amikor kénytelenek vagyunk szembenézni saját esendőségünkkel. Erről elmélkedtünk most.
Mind hazánkban, mind Európában folyamatosan növekszik a krónikus betegségek előfordulása. Ennek alapvetően két oka van: a várható élettartam növekedése, valamint a modern életvitelből adódó kockázati tényezők halmozódása. Az Európai Bizottság statisztikái szerint a halálozások 86 százalékáért a krónikus betegségek felelősek, mint a szív- és érrendszeri megbetegedések, a daganatos betegségek vagy a diabétesz. Ezek mind elhúzódó lefolyásúak, és folyamatos kezelést igényelnek, a testi tüneteken túlmenően pedig pszichés leterheltséggel is járnak. Sok olyan eset van, amikor egy betegség hátterében már eleve fennállnak nemkívánatos pszichés tényezők - ezek gyakran hozzájárulnak a betegség kialakulásához, a tünetek fennmaradásához, az állapot romlásához. Ezt a kórképet pszichoszomatikus betegségnek nevezik, ilyenkor már eleve számolni kell egy alap pszichés leterheltséggel, amihez később hozzáadódik a betegség miatt érzett félelem vagy szorongás, a fájdalom, az esetleges mozgáskorlátozottság, valamint a kezelések miatti stressz hatásai. Ezek a tünetek már egymást erősítve hatnak ilyenkor, ami nagyon megterhelő az érintett személy és a környezete számára egyaránt. A krónikus betegséggel élőknél nagyon gyakori, hogy úgy érzik, a testük cserben hagyta őket. Sokszor tagadás, harag, szégyenérzet, szorongás lesz rajtuk úrrá. Korábbi életvitelük elveszítése miatt büntetésként élik meg a betegséget. Gyakori jelenség, hogy kezdetben titkolóznak, nem vállalják fel az állapotukat, félnek a kedvezőtlen fogadtatástól, a sajnálkozástól, és nem akarják terhelni a környezetüket. Azonban a terhek egyedül történő cipelése pont egy olyan szociális elszigetelődéshez vezethet, amitől az érintettek félnek és elkerülni szeretnének. Általános dolog, hogy krónikus betegséggel való együttélés esetén megváltoznak a mindennapok, nem ideális esetben a betegség kerül a fókuszba. Megváltozhat a teljesítőképesség, a munkabírás, a testkép. Negatívabbá válhat az önértékelés, megromolhat az önbecsülés. Ezek következtében depresszív tünetek is jelentkezhetnek, ezért nagyon fontos a betegség kezelése során az érintettek pszichés állapotára is odafigyelni.
Diabétesz distressz. Krónikus betegséggel élni sokszor olyan, mintha egy állandó munkát kéne csinálnunk, amelyet nem akartunk, de muszáj elvégezni. Az érintett emberek nem kapnak szabadságot belőle, épp ezért fokozott érzelmi megterhelés és hosszú távú negatív stresszhatások érik őket. Emiatt gyakori a fizikai, érzelmi és mentális kimerülés esetükben. Az is fokozhatja ezt az érzetet, hogy a krónikus betegek "munkájáért" nem jár jutalom vagy elismerés. Cukorbetegségben gyakori, hogy bizonyítani akarunk magunknak, az orvosunknak, úgy érezzük, hogy vércukoreredményeink a teljesítményünk mutatói. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy ezek a számok sokszor tőlünk teljesen függetlenül alakulnak úgy, ahogy. Saját tapasztalatom is azt mutatja, hogy időnként még a csillagok állása is hatással van a vércukromra, és ha a fejem tetejére állok, akkor sem leszek 10 alatt. Ez a tehetetlen és kimerült állapot egyfajta kiégés, amelyek diabétesz burnout-nak nevezünk. Ez általában egészségtelen étkezésben, a mérések, inzulinadások, szénhidrátszámlálás és a fizikai aktivitás elmaradásában nyilvánul meg. Az sem ritka, hogy az érintett személy elkeseredettségében az orvosi kontrollvizsgálatokat is kihagyja. Mivel eredménytelennek érzi magát a diabétesz szabályozásában, még inkább ellehetetlenül számára az önmenedzselés sikeressége. Ezt az állapotot kezelni és leküzdeni nehéz feladat.
Megküzdés és kontroll. A hosszútávú betegséggel - de egyébként nagyjából bármilyen problémával - való megküzdés során nagyon fontos a kontroll megélése. Ebben a pozícióban azt tapasztalhatjuk meg, hogy hatással vagyunk az életünk eseményeire, ezáltal jobb a közérzetünk, és könnyebben alkalmazkodunk a megváltozott körülményekhez. Természetesen a megküzdéshez kellő mértékű motivációra van szükség, ami sokszor nem jön olyan könnyen. Éppen ezért a krónikus betegséggel élők gondozása során extrém fontos lenne szélesebb körben elérhetővé tenni a pszichológiai ellátás lehetőségét. Már csak azért is, mert napjainkban az ezeknél a betegeknél kialakuló mentális és pszichés zavarok körülbelül felére még csak fény sem derül. Az American Diabetes Assocation álláspontja szerint a diabétesz gondozó csapatoknak nem csak orvosokból, dietetikusokból és edukátorokból kéne összeállnia, hanem mentálhigiénés szakemberekből, pszichológusokból, pszichiáterekből is. Az érintettek segítése az egyéni érdekes túl szociális, társadalmi és gazdasági érdekeket egyaránt szolgál(na). Hogy mit tehetünk mi magunk? Muszáj türelmesnek lennünk. Kis lépésekben haladjunk, apróbb célokat tűzzünk ki magunk elé. Nap mint nap emlékeztessük magunkat arra, hogy nem a mérőn megjelenő szám határoz meg minket, és azt, hogy mennyit érünk. A diabétesz a részünk, de nem egyenlő velünk.
forrás:
https://mindsetpszichologia.hu/a-kronikus-betegsegeket-kisero-psziches-folyamatok-es-a-megkuzdes-lehetosegei_
https://nlc.hu/egeszseg/20190326/teljes-elet-kronikus-betegseggel/
https://7koznapi.blog.hu/2020/11/14/a_cukorbetegseg_magaslatai_es_melysegei_gondolatok_a_diabetesz_vilagnapjan
https://www.mhanational.org/diabetes-and-mental-health