Sosem voltam naplót író kislány, de van egy olyan érzésem, hogy a mai cikkből több minden derül ki rólam, mint amennyit szeretnék. Egyrészt az, hogy öndiagnosztizáltan mérsékelten súlyos OCD-m van, ami megkövetelné, hogy ABC sorrendben szemezzek az októberi alapanyagokból, erre itt a sütőtök S-sel…értitek… És hogy mi ennek az oka? Egészen egyszerű. Az, hogy utálom. Kulisszatitok 2.0 De tényleg. Szívből. Tehát leginkább túl akarok lenni rajta. 

És amúgy mérges is vagyok rá. És idegesít. Minden formája. Az elcsépelt tökös viccek és a szeptember elsejével koppra érkező pámpkinszpájszlátte posztok (szívesen emlékeztetnék pár embert, hogy nem, Te nem Lorelai Gilmore vagy, a leseírommégegyszer pedig nem kávé, hanem édesség). Az is idegesít, hogy sokan lassan felszívódó szénhidrátnak próbálják eladni és azt sem értem, hogy aki 31-én spontán kisminkelve tököt farag, vajon miért felejt el hirtelen pulykát tömni és áfonyaszószt kavargatni november negyedik csütörtökén?! Tényleg valami olyan mélyen gyökerező ellenszenvet táplálok a sütőtökkel szemben, hogy az megérne egy terápiás ülést. Bezzeg, ha lett volna naplóm :D 

Az ősz színes, az őszre szükség van és az ősz a tányérunkon is jól mutat! Ősz for Prezident! 
Olvassátok az Egy Csepp Figyelem Alapítvány dietetikai tanácsadója, Széchy Eszter posztját.

Tudom, tudom, manapság menőbb csak úgy köszönni az évszaknak és megkérni, hogy legyen hozzánk nagyon kedves, de én erre annyit tudok csak mondani, hogy wtf?! Hát nem pont fordítva kellene ezt? Miért nem azért rimánkodunk, hogy végre sikerüljön lejjebb adni az egónkból és nem a természet fölé helyezni magunkat? Hogy legyen négy évszakunk, hogy legyen ennek megfelelően sokféle időjárásunk, hőmérsékletünk, termőtalajunk (mezőgazdasági ismereteim végére értünk) és ezek kölcsönhatásaként minél több, minél színesebb terményünk.