Cukkerberg

Egészségügyi szűrések a Világnapon

2012. november 10. - kiskatka

Az Egy Csepp Világnapon nagyon sok ingyenes egészségügyi szűrésen is részt vehettek!

Többek közt lehetőséged van ingyenesen hallás- és látásvizsgálatot végeztetni, megnézetheted a lábadat szakértő orvossal és nővérrel, valamint megméretheted a koleszterin- és vércukorszintedet is. Az igazán bátrak és hősiesek pedig a véradó sátorban menthetnek meg három életet egy tűszúrással - azaz vért adhatnak. A véradással kapcsolatban hasznos infókat találhatsz az OVSZ honlapján, a Világnap részletes programja pedig a mi honlapunkon érhető el!

VII. Egy Csepp Világnap
2012 november 18 vasárnap, 10-18 óra között
Budapest, Syma Csarnok

Gyertek, várunk!

599382_410982158947802_121481054_n.jpg

Balaton Sound, egycseppes mérés

A Világnap gyerekszemmel

Az Egy Csepp Világnap családi nap, elmaradhatatlanok a gyerkőcök!

Az egészen kicsiket se hagyjátok otthon, nekik babaprogrammal kedveskedünk, bőven lesz mit nézegetni, tapogatni, meghallgatni, alaposan megvizsgálni! A kicsit nagyobbak pedig választhatnak a színes színpadi előadások és koncertek közül (Alma Együttes, Kolompos Együttes, Csillagszemű Táncegyüttes), de dönthetnek az arcfestés, kézműves foglalkozások, tapasztalt animátorok által vezetett foglalkoztató programok mellett is. Továbbá kihagyhatatlanok az ugrálóvárak, a pattogáshoz a mintát a trambulinbemutató adja majd!

VII. Egy Csepp Világnap
2012 november 18 vasárnap, 10-18 óra között
Budapest, Syma Csarnok

Gyertek, várunk!

306362_269869443059075_150249371_n.jpg

A kép a tavalyi Egy Csepp Világnapon készült

Két hét és Világnap!

ECSF_fb event_világnap_20121018.jpg

Mához pont két hétre ismét Egy Csepp Világnap!

Idén immár hetedszerre rendezi meg az Egy Csepp Figyelem Alapítvány ingyenes családi egészségnapját a Diabétesz Világnap alkalmából! Nézzétek meg a tavalyi videót, kapjatok kedvet, hívjátok családtagjaitokat, barátaitokat! Részletes program hamarosan a honlapon, az esemény Facebook oldala, ahol minden friss infót megkaphatsz és részvételedet jelezheted, pedig itt található! 

VII. Egy Csepp Világnap
2012 november 18 vasárnap, 10-18 óra között
Budapest, Syma Csarnok

Gyertek, várunk!

 

Klubtalálkozó a Világnapon! Gyertek!

ECSF_fb event_világnap_20121018.jpgOlyan sokan és olyan sokat tevékenykednek a cukorbetegekért, feltűnés nélkül a háttérben, non-profit alapon - és olyan nagyon irtó jó lenne ismerni és láttatni ezeket a kezdeményezéseket!

Ezért idén először a Világnapon klubtalálkozót szervezünk!

Sok szeretettel várunk minden cukorbetegséghez köthető non-profit klubot, egyesületet, alapítványt, közösséget a Világnapra, hogy megismerhessük egymást és láttatni engedjük azt a sok-sok munkát, amit végeztek!

A klubok képviselőit a kiállítótérben berendezett blupfoteles "klubhelyiségben" várjuk izgatottan személyes találkozóra, bemutatkozásra és tapasztalatcserére, kötetlen beszélgetésre. Ha szeretnéd megismerni a Hozzád hasonlóan tevékenykedő "kollégákat", ott a helyed! 

Hogy a különböző klubokat és tevékenységüket minél többen megismerhessék, a Világnapon felületet adunk bemutatkozó poszternek, elérhetőséget tartalmazó információs anyagoknak, fotómontázsnak - bárminek, ami egy nyüzsgő rendezvény közepén működni tud!

Ha olvasod ezt a posztot, már jó helyen jársz, hiszen pontosan ide, a blogra is nagy örömmel rakunk ki bemutatkozó posztokat, de a különböző Diabétesz Világnapi rendezvényekről szóló írásokat is! Küldjetek történeteket, fotókat, elbeszéléseket!

Jelentkezés és további információ: kata.kiss@egycseppfigyelem.hu

Gyertek, nagyon várunk!

A fagyi visszanyal

Mit teszel, ha szeretett családtagod nulla mozgással, ámde rengeteg munkával teszi tönkre magát a szemed láttára...? Én oda jutottam, felesleges a beszéd és a kérlelés, kész tények kellenek és tanúk: mozgáslehetőséget adtam ajándékba, de úgy, hogy én is megyek! Nincs mese, nincs kibúvó, menni kell és kész! És a fagyi visszanyalt, de ez nem baj - olyannyira megtetszett a mozgás, hogy azóta is járunk!

nordic 1.jpg
fotó innen

Tovább

Ovi- és iskolasztori Erdélyből

...avagy egy parapács kisdiabos története. Mesébe illő elbeszélés egy mesebeli helyszínről, Agyagfalváról, hús-vér valós emberekkel. Nem vagyok az a sírós típus, de ezt azért egy kicsit megpityeregtem... Nem-mese arról, mennyire jelent problémát a kicsiknek elfogadni, ha egyik társuk cukorbeteg. Felnőttek, okuljatok!

Clipboard01_4.jpgBalázs arcai :)

Tovább

Fegyver: igen, cukros üdcsi: nem

Az milyen, hogy fegyvertartási engedélyhez ugyan New York-ban sem könnyű hozzájutni, de talán egyszerűbb, mint nem lebukni egy félliteres kólával az utcán? A nagyméretű cukros-szénsavas üdítőitalokat és édesített teákat ugyanis szeptembertől kitiltották a mozikból, az utcai elárusítóhelyekről, a munkahelyi kávézókból és az éttermekből a Nagy Almában. Egy újabb csatát nyitott ezzel az Egyesült Államok az elhízás elleni háborúban. A szupermarketekben és angyobb boltokban ugyan meg lehet ezeket vásárolni, de az utcai kólakortyolásnak (legalábbis vödörnyi pohárból) ezzel vége.

1729d3d1d9c100191b0f6a706700cc68.jpgForrás: Boston.com

A tiltás oka, hogy ezek a hatalmas, fél-háromnegyed literes üdítőitalok annyi cukrot és sokszor tartósítószert, mesterséges színezéket, adalékanyagokat tartalmaznak, hogy egyértelműen egészségtelennek nyilvánította őket a törvény. Egyes számítások szerint az, aki naponta megiszik egy kólát, egy évben összesen 14 600 kalóriát visz be a szervezetébe. A szabályozás bevezetését hónapokig tartó előkészítés, kutatás előzte meg. Kérdés, hogy mennyire tud hatékony lenni az ilyen típusú titás.

523404_430802186976052_859044198_n.jpgA pólót a Weekday Facebook oldalán találtuk

New York egyébként agresszív harcot indított már a dohányzás és a telített szírsavak ellen is Michael Bloomberg, a város polgármestere a Twitteren így nyilatkozott a minap: "New York új szabályozása a cukros üdítőitalok ellen a lehető legnagyobb lépés, amit bármely kormányzat valaha is tett az elhízás elleni küzdelemben. Életeket fog menteni."

Ovisztori ovinénitől

Végre kaptunk történetet óvónénitől is! Emlékeztek még a "Máté-cukor" történetre? Nos, ugyanaz a sztori, csak épp az óvónéni oldaláról! Marcsi néni írását olvashatjátok a továbbiakban, nagyon köszönöm a levelet és gratulálok a munkájukhoz, igazán példamutató, csak így tovább!

Továbbra is várom a leveleket szülőktől, pedagógusoktól arról, hogyan boldogulnak a cukorbeteg kislurkók az iskolában, oviban, bölcsiben! Hogy legyen párbeszéd!
kata.kiss@egycseppfigyelem.hu

hireapreschoolteacher1.png

a fotót innen csentem

Tovább

A kör, ha kék

Ami nekünk a narancs szín, az a világnak kék, mégpedig egészen pontosan kék kör. A kék kör ugyanis 2006 óta a cukorbetegség egyezményes jele, az ENSZ és a Nemzetközi Diabétesz Szövetség (IDF) kezdeményezésére. A Diabétesz Világnap közeledtével (november 14) egyre több helyen találkozhatunk vele.

197434_444294375606833_1001931293_n.jpg

A kék az ég és az ENSZ színe. Az ENSZ önmagában szimbolizálja a nemzetek közötti összefogást és az egyenlőséget, valamint a politikai felhangtól mentes fellépést olyan globális egészségügyi probléma ellen, mint a cukorbetegség. A kör pedig az emberiség egyik legősibb szimbóluma, egységet, összefogást, teljességet és kerek, egész életet jelöl.

A Kék Kört - vagy akár csak a kék színt - felhasználva bármilyen oldalon vagy aktivitásban egyszerűen és tömören lehet utalni a cukorbetegségre és felhívni a figyelmet annak terjedésére, a megelőzés lehetőségére. Ahogy eddig már sokan és sokfelé meg is tették, például a következő módokon.

Tovább

Egy Csepp Világnap - JÖN, JÖN!

ECSF_fb event_világnap_20121018.jpgMegint itt az Egy Csepp Világnap a Diabétesz Világnap (november 14.) tiszteletére!! Ez a legnagyobb happening nekünk egész évben - bár idén egy pár programunkkal megmozgattunk egy pár tízezer embert... ;) Írjátok be a naptárba:

EGY CSEPP VILÁGNAP
Ingyenes családi egészségnap
November 18., vasárnap, 10-től 18 óráig
Syma Rendezvényközpont (1146 Budapest  Dózsa György út 1.)

Koncertek sztárvendégekkel (Wolf Kati, Janicsák Veca, Alma együttes, Kolompos együttes, a Csillagszemű táncegyüttes, Kocsis Tibor, az idei X-Faktor sztárjai és sokan mások)! Különféle egészségügyi szűrések, vércukor-, koleszterin- és vérnyomásmérés! Egészségpiac, sorsolások, diabos klubtalálkozó, "Magyarország Cukormentes Tortája"-kóstolás és Diabétesz Séta! És persze az elmaradhatatlan gyerekprogramok (ugrálóvárak, kézműves foglalkozások)!

Eseményinfó itt, részvételedet pedig itt tudod jelezni! Gyere el Te is és töltsük együtt ezt a vasárnapot, ahol minden családtag talál magának való programot. Várunk szeretettel!

A gyerek mozogva jó?

Az utóbbi években sorban jelennek meg az ijesztő statisztikák a gyermekkori elhízás terjedéséről és ezzel párhuzamosan olyan egészségügyi problémák térhódításáról a kicsik körében, amelyekkel eddig csak nagyszüleinkkel kapcsolatban beszéltünk. Válaszul a globális kihívásra sok esetben központosított "megoldás" születik és előírják a gyerekeknek az életmódváltást, így például a rendszeres testmozgást.

A lépés logikus, de a jelek szerint a gyerekek cselesek és nem lehet csak úgy ukk-mukk-fukk rájuk kényszeríteni azt, amit mi felnőttek olyan okosan kifundáltunk. Sajnos a sport szeretetét sem - derül ki egy frissen megjelent tanulmány eredményeiből.

tennis-boy.jpgfotó innen

Tovább

Óvjuk a jövőnket!

Pontosan 1 hónap múlva Diabétesz Világnap! November 14-e idén ismét világszerte a cukorbetegségről szól: arról a 360 millió emberről, aki már cukorbeteg, nomeg arról a sok millióról, aki már jó úton halad a diabétesz felé...

Az idei jelszó: "Óvjuk a jövőnket!". 2012-ben kiemelt cél a fiatalok megszólítása, tájékoztatása, elkötelezése és támogatása a cukorbetegség elleni harcban, legyenek akár már cukorbetegek vagy még egészséges fiatalok, akik most kezdhetnek tenni önmagukért és a diabétesz kialakulásának megelőzéséért. Cél továbbá felhívni a figyelmet a cukorbetegeket érő diszkriminációra - sajnos erre nem kis szükség van, nem annyira ritka nálunk sem.

Mint mindig, előre láthatóan idén is sok-sok program lesz országszerte, de közülük egy már egészen biztos:

VII. Egy Csepp Világnap
November 18 vasárnap, Syma csarnok!

Jövünk a részletekkel, figyeljétek a blogot és a honlapot! Gyertek, várunk!

3837_422115797847979_1707670895_n.jpg

Ovisztori Nikitől

Lassan, de biztosan elindult az október, és ezzel óvoda- vagy iskolakezdő kis diabosok is túl vannak a legnehezebb első heteken. Nálatok hogy alakul? Továbbra is nagyon várom, hogy írjatok óvodai-iskolai tapasztalatokat, történeteket! kata.kiss@egycseppfigyelem.hu, ide tessék a postagalambot küldeni!

Bátorításul pedig itt egy történet Nikitől, aki még nyáron nagyon-nagyon izgult, hogy is lesz a szeptember... Így lett!  

Tovább>>

Boy_Laughing_01.jpga fotó illusztráció

Tovább

A fogtündér béta sejtet hoz

"Store a Tooth - Find a Cure"* néven indított programot egy amerikai cég, hogy egyrészt felhívja a figyelmet az őssejt-tárolás fontosságára és annak eddig kevésbé elterjedt lehetőségére, valamint támogassa az 1-es típusú cukorbetegséggel kapcsolatos kutatásokat. A program keretében arra biztatnak, tároltasd el náluk a saját vagy gyermeked fogában lévő őssejteket, a cég pedig cserébe nyeresége 50%-t az 1-es típusú diabetes gyógyítását célzó kutatásokra fordítja. Éljenek az őssejtek, vesszen a fogtündér.

*"Tedd el a fogad, hogy megtalálhassuk a gyógymódot", valami ilyesmi pongyola fordításban.

splash-SCFAC.jpg

Tovább

Diabetikus bonbonok a WAMP-on!

Kint leszünk a hétvégi, két napos WAMP-on (Wasárnapi Művész Piac) a Dorottya Palace-ban, mégpedig úgy, hogy a Keserédes jóvoltából mindenkinek, aki jön hozzánk cukrot méretni, egy diabetikus trüffel bonbont adunk ajándékba :) Isteniek a csokoládéik, érdemes megkóstolni. A WAMP-on egyébként kint lesz a Vadjutka az Egy Csepp Figyelem Alapítványnak ékszerkollekció is, sőt, jó sűrű hétvégénk lesz, mert vasárnap délelőtt pedig a 27. Spar Maratonon mérünk (és futunk is az "egycseppes" csapattal). Huh:)

GYERTEK!

A diabetikus bonbonról egy kis infó:

Cukormentes étcsokoládé trüffel

bonbon4.jpg

Tovább

Jesszus! Futok!

Jesszus, futok! Ez jutott eszembe a hétvégi 10 km-es futóverseny vége felé. Mert futók, sőt megkockáztatom, futó lettem! Az elmúlt 1 évben átfutottam szinte minden budapesti hídon, végig a rakpartokon északról délre és délről északra, futottam a Dagadt Köcsög Team tagjaival, 1-es típusú cukorbetegekkel, Iramcsigákkal, Élménykülönítményesekkel, reggel, este, sőt egyszer még éjszaka is a Suhanj! rendezte versenyen.

Pedig hajszál választott el a feladástól, miután az első próbálkozások vagy csúnya hipóba, vagy éppen rég nem látott magasságokba repítették a cukromat. De lett nekem profi futócipőm, majd stopperórám. És kezdtem először futópadon, mindig ugyanazzal a távval-tempóval-időszakban, majd egyre hosszabban a Margitszigeten, először kilométerenkénti cukorméréssel. Kipróbáltam mindenféle öv- és csuklótáskákat a szőlőcukornak, a cukormérőnek és gyümölcslének, nomeg felvásároltam a fél Amazont diab és futás témakörben.

Szóval irtó sok energia van ebben a 10 kiliben, de 10 kili az 10 kili - a szabadság érzete, hogy a testem működik, és van, és végre örömhormont termel, mert azt tud, még ha fut is a diabos algoritmus a háttérben, valahogy így:

What-I-Feel-Like-When-I-Run.jpg

Tovább

Eközben a TASZ-nál

Még hajdanában-danában, május magasságában, mikor az inzulinrendelet napvilágot látott, arra biztattalak Titeket, meséljétek el, milyenek a cukorbeteg hétköznapok és konkrétan mennyi mindent is kell tenni azért a bizonyos 8% alatti HbA1c értékért. Késői fecskeként érkezett hozzám egy levél, Nórától, ami tökszuper és köszönöm, mert így eszünkbe juthat, hogy azóta van olyan, hogy TASZ jogsegély.

A TASZ, azaz a "Társaság A Szabadságjogokért" még júliusban az ombudsman elé terjesztette az inzulinrendeletet, mint alkotmányosan aggályos szabályozást. Az ombudsman a TASZ álláspontjával egyetértett, az inzulinrendeletet az Alkotmánybíróság elé vitte, ahol alapvető jogokra hivatkozva kérte a rendelet megsemmisítését.

A kérés azóta is az Alkotmánybíróság előtt van. A testületnek nem kell adott határidőre döntenie. Vagyis ott is maradhat bármeddig.

Ezért a TASZ most újabb akcióba lendült: egyéni beadványokkal igyekszik felgyorsítani a döntési folyamatot, amihez pedig kéri minden, a magyar eü rendszerben élő, analóg inzulint használó vagy már a rendelet miatt humánra átállított cukorbeteg segítségét.
Terjesszétek és jelentkezzetek itt!

Nóra levelét pedig itt olvashatjátok>>

alkotmany2.jpg

Tovább

MA VAN! Diabetes Art Day 2012

Mottó: "Mert egy kép többet ér 1000 szónál!"

Ma van a Diabetes Art Day, azaz a "Cukorbetegség és Művészet Nap" (vagy valami ilyesmi). A Diabetes Art Day online kezdeményezés és lehetőséget ad mindenkinek, hogy a művészet eszközeivel kifejezhesse a saját vagy szerette cukorbetegségével kapcsolatos gondolatait, érzéseit. Cukorbetegek és nem cukorbetegek, családtagok, kicsik és nagyok megoszthatják élményeiket, érzéseiket, mindazt, ami szóval kifejezhető - és főleg ami szavakkal nem elmondható.

Nézegessétek a galériát, túlzás nélkül egészen fantasztikus ötletek is vannak, részemről az ujjbegyszúró-lándzsákból kialakított kéz viszi a pálmát, de a Dali áthallás sem semmi! És ha sietsz, még Te is benne lehetsz!

Tovább>>
ddiabetesartday600px.jpg

Tovább

Diabétesz + sport? Igeeeeeeen!

Igazán eredeti kezdeményezés látott napvilágot idén nyáron: Zsuzsa, kamasz cukorbeteg édesanyja, sporttábort szervezett cukorbeteg fiataloknak! Olyan nyári tábort, ahol a gyerekek különböző sportokat próbálhattak ki, hátha megtetszik nekik és a hétköznapjaikba is beszivárog a rendszeres mocorgás!

Ha figyelembe vesszük, hogy egyes helyeken a cukorbeteg gyereket felmentik a testnevelés óra alól diabétesze miatt - nos, akkor igazán úttörő a kezdeményezés és érdemes rá felfigyelni! Zsuzsa beszámolóját olvashatjátok a továbbiakban, a fotókat pedig itt nézhetitek meg!

Sok sikert és reméljük, jövőre még többen lesznek majd a fotókon!

P1310562.JPG

sok fotó még itt

Tovább
süti beállítások módosítása