Cukkerberg


Képzeljétek!

2013. április 23. - kiskatka

Képzeljétek! Ma kaptuk a hírt, hogy az egyik budapesti óvodában az óvónénik úgy döntöttek, a "Szárnyak és paták" mesét fogják felolvasni a gyerkőcöknek! Nagyon örülünk, kíváncsian várjuk a fogadtatást és bízunk benne, hogy az oviscsoportban lévő cukorbeteg kisfiú Glu révén kicsit hőssé válik majd! A diabétesz miatt már eleve az, csak most talán a környezete is jobban észreveszi.

Közben pedig lassan eltelik ez a tanév is, és a sok negatív ovisztori mellé olyan nagyon hiányoznak azok a történetek, ahol minden rendben volt vagy rendben lett közben. Mert ilyen is van, bőven!

Írjatok nekünk!
Hogy tetszett a könyv? Mit szóltak hozzá a gyerekek?

Könyvvel vagy anélkül, hogy boldogultok az óvodában, iskolában?

kata.kiss@egycseppfigyelem.hu

540953_499065410139476_1045415221_n.png

Hamarosan itt a Szárnyak és paták!

Szuper dolog látni, hogy megvalósul egy álom - és további jó dolgok születnek belőle! Igazi mesekönyvvel rukkolunk elő 2013 tavaszán a Libri gyerekkönyvekkel foglalkozó részlegével, a Kolibri Kiadóval együtt. A kötet 2013 április 21-én, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon debütál. Alig várjuk, hogy kézbe vegyük, és lássuk, Ti mit szóltok hozzá!

gluhajo.jpg
Íme Glu, a Szárnyak és paták 8 éves cukorbeteg szereplője, aki feltaláló és nagy kalandor

A Szárnyak és paták című könyv nem a cukorbetegségről szól, de a történet egyik mellékszereplője, Glu cukorbeteg, akit semmi nem állíthat meg abban, hogy megvalósítsa álmait. A fantasztikus feltaláló kisfiú korántsem visszafogott, amikor csibészségről, versenyszellemről, amolyan "kissrácos" dolgokról van szó, miközben a rendszeres vércukormérés és inzulinbeadás is természetes részei mindennapjainak.Glu történetén keresztül érthetőbbé és jobban átélhetőbbé válik, mit jelent gyermekkorban a diabétesz. A könyvvel az Egy Csepp Figyelem Alapítvány minden gyerekes családhoz szólni szeretne, mivel a cukorbetegség sajnos egyre több kisgyermeket érint. A könyv célja segíteni a tévhitek eloszlatását, a diszkrimináció csökkentését és az elfogadást a másság iránt.

Tovább

Mesekönyv a cukorbeteg gyerekekért!

Jön, jön! Áprilisban mesekönyvvel rukkolunk elő a cukorbeteg gyermekekért! A "Szárnyak és paták" Finy Petra meséje, az illusztrációkat Herbszt Laci készíti és a Kolibri Kiadó közreműködésével jelenik meg. A könyv nem a cukorbetegségről szól – egy igazi mese! –, de egyik mellékszereplője, Glu, cukorbeteg kisfiú. A célunk, hogy a történeten keresztül mindenkihez közelebb hozzuk a cukorbeteg gyerekek hétköznapjait, ezzel pedig segítsük eloszlatni a tévhiteket és csökkentsük a diszkriminációt.

644368_505609289485088_1458170452_n.jpg

Tovább

Ábi megint nyert egy kupát

Elképesztően büszkék vagyunk Lászlófy Ábira és Levire, az Optitwins Sailing team 10 éves ikreire, akik sorra hozzák el a kupákat a vitorlás versenyekről.

ábi.jpg

Lászlófy Levi és Ábi (fotó: Hargitay Olivér)

Most éppen a Kékpántlika díjat hozta el: ez a Kékszalagot megelőző, utánpótlás korú versenyzők részére rendezett verseny. Ábi az Optimist hajóosztályban, serdülőben - azaz 12 év alattiak mezőnyében - lett első. A testvére, Levi pedig a második, ez sem semmi! Le a kalappal Ábi előtt, akit 1-es típusú cukorbetegsége egyáltalán nem fog vissza!

Ábi egyébként az ősszel megjelenő mesekönyvünk, a Szárnyak és Paták "arca" lesz. A mesekönyv - ami egy igazi MESEkönyv, és nem egy didaktikus történet - egyik szereplője, a főhős kisöccse, Glu cukorbeteg. A könyv szerzője Finy Petra, a kiadó a Kolibri, az illusztrációk pedig Herbszt László grafikus keze alól kerülnek majd ki! Glu olyan lesz kicsit, mint Ábel: vagány, belevaló és elképesztően édes. Nagyon örülünk ennek a projektnek - Ábinak pedig folyamatosan nagyon szurkolunk!

süti beállítások módosítása