Régóta ismert, hogy cukorbetegek közt gyakoribb a depresszió. Vajon a tüneteket tényleg depresszió okozza vagy egy krónikus betegség, a folyamatos odafigyelés és stressz miatti kiégés? Az Amerikai Diabétesz Szövetségének kongresszusáról jelentjük.

Helyzet van. És a helyzet az, hogy elegem van. Tudom, hogy a diabétesz kitartó "állatfajta", amolyan ragaszkodó típus (hogy a fene egye meg), és hogy éppen ezért vannak a fentek, meg a lentek, rossz napok, aztán jó napok, amik elmúlnak, de most akkor is: elegem van.

Hirtelen erős lett bennem a vágy, hogy lecipzározzam magamról az egészet, mint a téli kabátot, kibújjak alóla, elforduljak, szememet becsukjam, fülemet befogjam... Nem akarok a cukorbetegségemmel foglalkozni. És ahogy ezt kimondtam, úgy leszek, mint amikor valakinek azt mondják, ne gondolj az elefántra -  ha eddig nem is gondolt, most biztosan azt teszi.

Számolgatás, tippelgetés, előre gondolkodás, mérlegelés, naplóvezetés, macera, laborral időpontegyeztetés, sorbanállás, rosszul felírt recept újrafelíratása, patika-látogatás, reklamáció, begyulladt kanül, utcán szerteszét szálló tesztcsíkok, megbuggyant gyümölcslé, éjszakai hipó, nappali Somogyi, szőlőcukor a táska alján, "csak egy kicsi cukor van a limonádéban"-szivatás, meg a klasszikus "minek neked light cola, fogyózó'?", stb., stb.

Elegem van. Mit csináljak?

fotót innen csentem