Cukkerberg

A narancs pötty halála

2016. május 10. - kiskatka

Július 20-tól megszűnik a diabetikus jelölés az élelmiszereken, megszűnik a narancs pötty.

5_8.jpg

Egy európai uniós rendelet miatt változik a különleges táplálkozási célú élelmiszerekre vonatkozó szabályozás. A változtatások keretében az élelmiszereken is feltüntetett „diabetikus” megjelölés megszűnik, így a jövőben csak a tápértékjelölésből és bizonyos tápanyag-összetételre vonatkozó állításokból lehet majd tájékozódni. Ilyenek lesznek feltüntetve, mint például „cukormentes”, „alacsony cukortartalmú”, „hozzáadott cukrot nem tartalmaz”.

A „diabetikus” kategória az Európai Unió területén belül nem létezik, egyedül Magyarországon használták az élelmiszereknél ezt a megjelölést, éppen ezért vezetik ki július 20-tól. Vele együtt eltűnik a narancssárga pötty is, melyet a jelölésre használtak.

Kicsit bonyolultabb lesz tehát eligazodni, de azért nem lehetetlen. Jövünk még hírekkel és tájékoztató anyagokkal, mit hogyan értelmezzetek a jövőben.

fotó

Zsűritagok cukrászszerepben - Sajtótájékoztató 2016.

Sajtóközlemény 2016. május 3.

A Magyarország Cukormentes Tortája verseny zsűrijének hírességei – Erős Antónia, Mautner Zsófi, Vadon Jani és Jókuti András – egészséges édességet kreáltak az Egy Csepp Figyelem Alapítvány sajtóeseményén, a Zsolnay Kávéházban. Az általuk összeállított desszertről hamarosan már nem szabad azt mondani, hogy diabetikus, mert ez a fogalom július 20-tól megszűnik. A változás a gyártókat és a vásárlókat, köztük több százezer cukorbeteget is érinti, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, együttműködésben az Egy Csepp Figyelem Alapítvánnyal, segít az eligazodásban.

1_104.jpg

Nézegessetek fotókat ITT!

Kötényt öltöttek magukra a hírességek, akik a Zsolnay Kávéház cukrászmestere, Bechmann György irányításával egy hozzáadott cukrot nem tartalmazó desszertet alkottak. Ez az édesség ma még diabetikusnak is nevezhető, de július 20-tól megszűnik ez a fogalom. A cukorbetegek a tápértékjelölésből és bizonyos tápanyag-összetételre vonatkozó állításokból (pl. alacsony cukortartalmú, cukormentes, hozzáadott cukrot nem tartalmaz) tájékozódhatnak egy adott élelmiszer szénhidrát- és cukortartalmáról. Fontos ezzel tisztában lenniük a cukrászoknak is, akik az alapítvány által, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének közreműködésével és a Dcont® vércukormérő készülékeket fejlesztő és gyártó 77 Elektronika Kft. támogatásával létrehozott Magyarország Cukormentes Tortája versenyen elindulnak. Június 15-ig az ország bármely cukrászdája pályázhat, akár több tortával. Idén is csak egészséges tortarecepteket vár a zsűri, azaz fehér liszt, és hozzáadott cukor nélkül készült tortákét. Nyáron pedig startol a háziverseny is hobbicukrászoknak.

Tovább

Koszhipotézis

Vajon Finnországban miért hatszor magasabb az 1-es típusú cukorbetegség előfordulása a határ túloldalán található Oroszországhoz képest?

1_103.jpg

A jelenleg elfogadott nézet szerint az 1-es típusú cukorbetegség azért alakul ki, mert a hajlamot genetikailag hordozóknál valamely eddig nem ismert környezeti faktor beindítja az autoimmun folyamatot. Ha genetikailag nem vagy hajlamos és/vagy nem találkozol azzal a fránya nem ismert környezeti faktorral, nem leszel diabos. Egyszerű, mint a fakocka.

De. Adva van két szomszédos ország, Finnország és Oroszország. A határ mentén hasonló a klíma, a környezet, még nagyjából a genetikai háttér is, mégis markáns különbség mutatkozik az 1-es típusú cukorbetegség előfordulása között: a finn gyerekek hatszor inkább lesznek cukorbetegek, mint orosz kortársaik. Most akkor mi van...?

Tovább

Új táplálkozási ajánlás - az OKOSTÁNYÉR

Elkészítette a legújabb magyar táplálkozási ajánlást a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ), amely az OKOSTÁNYÉR® elnevezést viseli. Az egészséges felnőtt lakosságnak szánt útmutató a legfrissebb tudományos eredményeket figyelembe véve határozza meg, hogy a kiegyensúlyozott táplálkozáshoz naponta milyen élelmiszertípusoknak, milyen arányban kéne a tányérunkra kerülnie - tudósít az MTI.

picture1_1.png

Bár mindenki szeretne egészségesen táplálkozni, gyakran hiányzik a kellő ismeret ahhoz, hogy étrendünket megfelelően tudjuk összeállítani annak tudatában, hogy miből mennyit kellene fogyasztanunk. Ezért fogalmazott meg az MDOSZ közérthető formában, tányért idéző kördiagramon ábrázolt új táplálkozási ajánlást kifejezetten az egészséges, felnőtt lakosság számára.

Tovább

Hipó, te drága...!

Ha sport és diabétesz, akkor az egyik legfontosabb tudnivaló, hogy tudsz-e hipózni, azaz az általad szedett gyógyszerek okozhatna-e túlzottan alacsony vércukorszintet? Ez ugyanis a cukorbeteg sportoló egyik legnagyobb veszélyforrása és egyben az egyik legalapvetőbb kihívása az aktív mindennapoknak.

2_39.jpg

A Diabetes Daily összeszedte a legáltalánosabb infókat. Nagyon fontos, majd látod is: vannak egyéni különbségek, plusz ha több gyógyszert szedsz, azok is hatnak egymásra, azaz mindig Neked kell egyénileg, szakembernél tájékozódni, majd a saját tapasztalataidat begyűjteni.

Tovább

Küzdesz a fogyóval...? Nem vagy egyedül!

Túlsúly és cukorbetegség sajnos kéz a kézben jár. Gondolom nem én vagyok az egyetlen, aki vér-verejtékkel fogyni próbál...

1_101.jpg

A média akárhányszor foglalkozik a cukorbetegséggel, előbb-utóbb a túlsúlykérdés is egészen biztosan szóba kerül. Részben bántóan tévesen, részben nagyon is indokoltan.

Tovább

Idén két hetes a Cseppont Patikahetek program!

Idén először két héten keresztül, május 17-31. között keressétek a kedvezményes mérőeszközöket és egészségügyi méréseket országszerte a Cseppont Patikákban!

ecsf_patikahet_2016tavasz_fb-cover_2016_04_04.jpg
A tavaszi megújulás jegyében, immár hagyományosan idén is lesz Cseppont Patikahét, sőt, idén már Cseppont Patikahetek! Május 17-31. között, azaz két héten át a programban résztvevő mintegy 500 Cseppont Patikában bárki ellenőrizheti jelképes összegért vércukorszintjét, sok helyen vérnyomását és koleszterinszintjét is pár perc alatt.

Tovább

Világnap - stratégia nélkül

A WHO a cukorbetegség elleni küzdelmet tűzte zászlóra ebben az évben. Bár a szakma öt éve elkészült vele, Magyarországnak nincs hivatalosan elfogadott Nemzeti Diabétesz Stratégiája - írja a Medical Online.

4_2.png

Nemzeti Diabétesz Stratégia

Újra átadták az egészségügyért felelős államtitkárságnak azt a 2011-ben készült Nemzeti Diabétesz Stratégiát, amely dr. Hidvégi Tibor, a Magyar Diabetes Társaság (MDT) főtitkára szerint valamennyi ún. „nem fertőző” kórképek (non-communicable diseases, NCD) kialakulásának megelőzésében iránymutató lehetne, ugyanakkor a stratégia egyelőre nem kapott politikai támogatást. Mindez azon a csütörtöki sajtótájékoztatón derült ki, amelyet az Egészségügyi Világnap alkalmából tartottak az egészségügyért felelős államtitkárságon.

Tovább

Légy a hétköznapok szuperhőse!

Április 7-e a World Health Organization (WHO) által kezdeményezett Egészségügyi Világnap, melynek fókuszában idén a cukorbetegség áll. A kampány üzenetei egyszerűek: étkezz egészségesen, mozogj, járj szűrésre és kövesd az orvosi utasításokat, hogy megelőzd a diabétesz kialakulását vagy annak szövődményeit. Azaz legyél a hétköznapok szuperhőse!  

3_29.jpg

Tovább

Kocsmából teltházas edzőterem

Alpár György, Drávaszerdahely polgármestere egészen elképesztő módszerrel veszi rá a falu 220 fős lakosságát az egészséges életmódra. A kocsmát edzőteremmé alakíttatta, és minden leadott kiló után kétezer forintot fizet azoknak, akik hajlandók életmódot váltani.

1_100.jpg

A versenybe összesen huszonegyen neveztek be, így a konditeremben kedden és csütörtökön, a két edzésnapon mindig sokan vannak. Az a feladatuk, hogy hat hónap alatt minél többet fogyjanak, leadott kilónként ugyanis kétezer forintot kapnak a polgármestertől. Egy túlsúlyos, ám kitartó ember egész szép összeget tud összeedzeni magának fél év alatt.

Tovább

Sokkoló motiváció

A Thaiföldi Diabétesz Egyesület olyan sokkoló plakátkampányt készített a túlzott cukorfogyasztás visszaszorításának érdekében, amelytől alsó hangon elhányom magam. Kérdem én, motivál a rettegés?

1_99.jpg

A Thaiföldi Diabétesz Egyesület egy thai dizájnert, Nattakong Jaengsemet kérte fel, hogy tervezzen elrettentő plakátokat, melyek a túlzásba vitt édességfogyasztás veszélyeire hívja fel az emberek figyelmét. A végeredmény több mint sokkoló.

Tovább

A Belevalók Ercsin

"A cukorbeteg gyermekek számára, diabéteszük miatt, különösen fontos, hogy elutasítás helyett környezetük támogassa és elfogadja őket." - Dr. Karádi Zsuzsa, székesfehérvári gyermekdiabetológus legfontosabb üzenete az oktatáson résztvevőknek.

picmonkey_collage_2.jpg

A Belevalók program tavaszi évadának következő állomásaként Ercsin jártunk tegnap. Nagyon köszönjük Bosnyák Istvánné Erzsinek a szervezést, Dr. Karádi Zsuzsa, székesfehérvári gyermekdiabetológunak és Győri Máté polgármesternek pedig a közreműködést!

Tovább

iLet, BigFoot és a többiek

2016-2017 mérföldkő lehet a mesterséges hasnyálmirigy fejlesztések terén. Idén egy sor klinikai vizsgálatot terveznek, melyek ha eredményesnek bizonyulnak, akár a forgalomba hozatalt is jelenthetik, mégpedig belátható időn belül.

4_1.png
A mesterséges hasnyálmirigyet a cukorbetegség műszaki megoldásaként emlegetik: automatikus vércukorbeállítás külső folyamatos inzulinadagolással (inzulinpumpa), folyamatosan mérő glükózszenzor adatai alapján. A távlati cél az ún. "closed loop", azaz zárt kör, amikor a szenzor és a pumpa olyan szorosan működik együtt, hogy a felhasználónak be sem kell avatkozni.

Tovább

Robin, a diabrobot

A gyermekekre jellemző, ún. 1-es típusú cukorbeteg mindennapokat szimuláló roboton dolgoznak brit szakemberek. A fejlesztés célja, hogy a fiatalok megtanulják felismerni a betegség tüneteit és azt, miként lehet segíteni a diabéteszeseknek.

1_98.jpg

Az 5800 font (2,3 millió forint) értékű robot "személyiségét" megtervező Lola Canamero és Matthew Lewis szerint Robint 7-12 éves kor közötti fiataloknak szánták. "Azt kérjük a gyerekektől, hogy gondoskodjanak Robinról, játsszanak vele és miközben így tesznek, a robot a cukorbetegség tüneteit produkálja, amelyeket a gyerekeknek fel kell ismerniük és gondolkodniuk kell azon, hogy miként segíthetnének" - idézte Lola Cabónamerót a BBC News.

Tovább

"...vállaltuk a közelmúltban"

Kedves Alapítvány!

A Napraforgó Egyesített Óvoda Hétszínvirág Tagóvoda (1081 Budapest Kun utca 3.) vezetője vagyok, aki egyik laptop boldog átvevőjeként találkoztam Önökkel személyesen a VIII. kerületi [Belevalók] rendezvényen.

Akkor még csak elméletben ismertem, illetve ismerték kollégáim is a cukorbeteg gyermekekkel kapcsolatos tennivalókat. Azóta óvodánkban egy kisfiú ellátását vállaltuk a közel múltban, aki egyik napról a másikra lett cukorbeteg.

Nagyon hasznos volt a film, amit megnéztünk, mert nem a nulláról kellett megismerni a kezelést, a ismereteket onnan is elsajátíthattuk. Természetesen a Heim Pál Kórház Gyermekorvosa is ellátott tanácsokkal bennünket, és két dolgozójuk természetben is megmutatta a vércukor mérést, az inzulin beadást és ismertette az étkezésekkel kapcsolatos speciális odafigyelést, a vércukor szint változásával együtt járó külső látható jeleket.

Az ismereteknek köszönhetően Áronnak nem kellett másik óvodába menni, ahol erre külön személyzetet alkalmaz a fenntartó, hanem mi is el tudjuk látni a gyermek édesanyjával együttműködve a gyermeket. Étkezését, - a leadott orvosi utasításokat csatolva, - névre szólóan a Pensió Konyha vállalta.

További eredményes működést, sok sikert kívánunk!

Üdvözlettel:

Aissou Erzsébet
tagóvoda-vezető

Továbbra is várjuk a Belevalók oktatással és a cukorbeteg gyermekek
óvodai, iskolai ellátásával kapcsolatos leveleiteket, történeteiteket!
Írjatok!

Belevaló hatvani óvoda

Tisztelt Alapítvány!

A Hatvani Gesztenyéskert Óvodában 4 éve jár cukorbeteg kislány, kit inzulin szúrással is el kell látnunk. A vele foglalkozó óvodapedagógus rendszeresen, napjában többször is méri a cukorszintet.

1_96.jpg

Hatvani óvoda munkatársai a Belevalók oktatáson, további fotók ITT

A szülővel a kapcsolattartás folyamatos, telefonon bármikor elérhető. 

A [Belevalók] képzésen óvodánk minden pedagógusa részt vett. Feloldotta bennük a belső feszültséget, elfogadóvá, segítőkészekké váltak. A jövőben is a cukorbeteg gyermekek itt szeretetteljes légkörbe jöhetnek hozzánk.


További sok sikert kívánok munkájukhoz.

Üdvözlettel:
Tircsi Erika
intézményvezető

Tovább

Dagad az NFL

Ma éjszaka Super Bowl, a Carolina Panthers és a Denver Broncos összecsapásában Amerika leggyorsabb sprintereit, legpontosabban passzolóit és legerősebb falembereit lehet majd nézni fél éjszakán át. Talán az is szemet szúr majd, hogy a mai játékosok mennyivel hatalmasabbak a korábbi évek, évtizedek játékosainál.

1_1.jpeg

Vince Wilfork, Houston Texans

"Az elmúlt 70 évben a testmagasság és a testsúly növekedése egészen drámai a játékosok körében." - nyilatkozta a HuffPost-nak Jeffrey Potteiger sporttudományokkal foglalkozó professzor. Igaza van: itt egy pöpec animáció arról, hogy lettek a játékosok évről évre egyre hatalmasabbak. Az is látszik, hogy a testmagasság egy ideig együtt nő a testsúllyal, majd a magasság növekedése leáll, míg a testsúly tovább nő.

Tovább

Belevaló ELTE

Már-már hagyományosan, idén harmadszorra voltunk az ELTE Tanító- és Óvóképző Karán Belevalók oktatási napot tartani

1_95.jpg

A Belevalók egy ingyenes diabétesz oktató program pedagógusoknak. 2013-ban indítottuk útjára, főként óvódapedagógusok számára, de sokszor kisgyermeknevelők és tanárok, sőt családtagok is bejelentkeznek nálunk, hogy szeretnének jönni. Fél napos, ingyenes továbbképzés, amelyen felkészítjük a nevelőket a cukorbeteg gyerekek körüli mindennapi feladatokra.

Tovább

Védőzselé béta sejteknek

A MIT kutatói barna algából kivont zseléből készítettek védőkapszulát inzulintermelő béta sejteknek. A kapszula megvédi a sejteket az autoimmun folyamatoktól, így 1-es típusú cukorbetegeknek is alternatívát nyújt - gondoljunk csak a BioHub fejlesztésre!

1_93.jpg

A védőzselé felszíne, elektronmikroszkópos kép

Tovább
süti beállítások módosítása