Túlsúly és cukorbetegség sajnos kéz a kézben jár. Gondolom nem én vagyok az egyetlen, aki vér-verejtékkel fogyni próbál...
A média akárhányszor foglalkozik a cukorbetegséggel, előbb-utóbb a túlsúlykérdés is egészen biztosan szóba kerül. Részben bántóan tévesen, részben nagyon is indokoltan.
Bár a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának egyértelmű és fontos rizikófaktora a túlsúly, nem minden elhízott ember lesz cukorbeteg és nem minden cukorbeteg kövér. Már 5-10%-os testsúlycsökkenés is nagyon sokat javíthat a vércukoranyagcserén – ezért mindenképpen ajánlott –, de a kapcsolat azért nem ennyire adok-veszek típusú. Sok más faktor is közrejátszik a diabétesz kialakulásában és előhaladásában, ezért olyan bántóak a „nem kellett volna annyit zabálni, most edd meg, amit főztél, dagadt cukorbeteg” típusú, nagyon bántó megnyilvánulások.
1-es típusú cukorbetegség esetén általában kevesebb szó esik az elhízásról. Az 1-es típusú cukorbetegek a diagnózis idején sokszor inkább soványak, mivel az inzulin hiánya miatt szervezetük nem tudja hasznosítani a cukrot és sok evés mellett is éheznek. Ugyanakkor, sajnos a számok azt mutatják, az 1-es típusú cukorbetegek 60%-a szed fel nem kívánatos túlsúlyt élete során. A túlsúly aztán általános előnytelen hatásain túl – magas vérnyomás, keringési problémák, megterhelt ízületek és csontok, stb. – a vércukormenedzselést is nehezíti.
Nem kérdés tehát: a testsúlykérdés mindannyiunkat érint.
A hízás oka sokrétű. Mi sem mentesülünk a modern élet hatásaitól, a sok ülőmunkától, hogy nehéz a rendszeres sportot a napirendbe beilleszteni és nekünk sem könnyebb a megfelelő étrendet tartani, legyünk bármennyire tájékozottak és önmegtartóztatók.
Másrészt, gondoljunk csak bele az inzulinnal kezeltek mindennapjaiba: egyensúlyban vagyok, alapesetben az adagolt inzulin elegendő a jó vércukorértékekhez, miközben a megfelelő mennyiségű ételt is el tudom fogyasztani ahhoz, hogy ne éhezzek, azaz a testsúlyom ne változzon. Ha minden rendben megy, akkor nincs is gond. De szinte elkerülhetetlen, hogy egy-egy alkalommal a beadott inzulint nem jól jósoljuk, és plusz szénhidrátot kell fogyasztanunk. Nem kell sokra gondolni, sajnos elég csak alkalmanként 200-250 kilokalóriával túllépni az optimális mennyiséget, hosszú távon már rakódik is ránk a plusz háj.
Harmadrészt, van egy diabéteszspeciális indok is. Inzulintermelő béta sejtek nélkül vagy azok nem megfelelő működése esetén hiányában vagyunk az amylin nevű hormonnak. Az amylin nevű hormon jóllakottságérzetet okoz. Amylin nélkül, kicsit túlinzulinozva, túlkorrigálva és hipózgatva észrevétlenül tudunk nagyon sokat hízni – ha nem figyelünk.
Sajnos a plusz súly növeli az inzulinrezisztenciát, ami ördögi kört indíthat el, ha nem figyelünk. Inzulinrezisztens állapotban még több inzulint kell majd benyomnunk ugyanolyan hatásért, több inzulin, több háj, még erősebb rezisztencia – és már el is indult az ördögi spirál. Kellő mennyiségű túlsúllyal pedig már a mozgás is nehezebb lesz, a mozgás hiánya pedig még jobban bepörgeti ezt a folyamatot, amit kizárólag tudatos munkával lehet megtörni.
Be kell valljam, ezt most erősen magamnak is írom... Alig egy éve váltottam rohangálós munkából ülőmunkára és már van is rajtam 5-8 kiló plusz. Azon túl, hogy nem érzem jól magam a bőrömben, most még visszafordíthatónak gondolom a folyamatot. Nagyon küzdök... Ellenőriztük a hormonszinteket és voltam nőgyógyászati ellenőrzésen is, hogy kizárjuk a hízás egyéb élettani okait. Mivel minden rendben van, nincs más hátra, mint előre, azaz szoros kontroll, étrend, edzés.
Hozom majd a tapasztalatokat. Addig is, ha megosztanád a tapasztalataidat, fogyitörténeted, írj nekem levelet!
