De szeretem, mikor egy email úgy kezdődik: "A mi ovisztorink igazán pozitív..."! Erikától kaptam a történetet, nagy köszönet, hogy megosztottad velünk és minden elismerésünk a tóalmási óvoda munkatársainak!
Küldjetek még pozitív történeteket, azokban pedig jó sok hasznos tippet, hogy eloszlathassuk az indokolatlan félelmeket, félreértéseket és minden cukorbeteg gyerkőc mehessen oviba, ha akar!
Még ilyet, de sokat!
kata.kiss@egycseppfigyelem.hu
Andris és az egyik cimbora az oviból
"A mi ovisztorink igazán pozitív, a mi óvodánk, a mi közösségünk igazán példamutató a helyzet kezelésében, csak még sosem volt alkalmam leírni Nektek.
A kisfiunk, Andris három éves korában lett 1-es típusú diabeteses. Éppen kettő hónappal azután, hogy elkezdett óvodába járni, még szinte a beszoktatás időszakában.
A SOTE I. számú gyermekklinikájára kerültünk, ahol kettő hétig volt időm valamennyire gondolkodni, az első sokk után, pár nap elteltével jöttek a kérdések: hogyan tovább? mi lesz az oviban? hogyan fogadják? Még ma, másfél évvel ezután is könnyek csorognak a szememből, ha azokra a napokra gondolok, mennyi tipródás, szívszorító aggodalom volt bennünk.
Mi Tóalmáson élünk, Pest megyében, egy kis faluban, ahol mindenből egy van: egy ovi, egy iskola stb. Felhívtam hát először bátorításért kedves gyerekorvosunkat, hogy mit gondol, hogyan lesz az oviban. Már az Ő pozitív biztatása, hozzáállása felbátorított arra, hogy fel merjem hívni az óvodavezetőt, s megtudjam véleményét. Az volt a válasza a telefonba: hát mi lenne? ugyanúgy jár óvodába ezentúl a kisfiam, mint eddig, nyugodjak meg, mindenben a segítségünkre lesznek.
Kissé megnyugtatott, hogy szívesen várják vissza Andrist. Mivel éppen a téli szünet előtt jöttünk haza a kórházból, volt még itthon kettő hetünk, hogy új életünkhöz valamelyest hozzászokjunk.
Januárban aztán elkezdődött az ovi: az első napon bementünk, az óvodavezető és a csoportunk két óvó nénije és a dadus néni megbeszéltük, mit hogyan kell csinálni, mit lehet és mit tilos a jövőben. Leírtam minden étkezés szénhidrátját, azt, hogy miben mennyi van, hogyan kell cselekedni, ha ezt vagy azt látják a gyereken. Vásároltam egy vércukormérőt az oviba, Négyük közül olyan sosincs, hogy valaki ne lenne ott, amikor oviidő van. Ők négyen bármikor meg tudják mérni Andriska vércukrát.
A hétköznapjaink úgy telnek, mint bárki másnak, reggel még itthon reggelizik először, aztán az oviba, ugyanazt, mint a többiek, csak csökkentett szénhidráttartalommal előállítva :). Délelőtt megkapja a gyümölcsét, ebéd előtt megmérik a cukiját, annak függvényében ebédel, szintén mindig ugyanazt, mint a többiek, elkészítve fehérliszt és cukor nélkül, ahogy kell. Tudják már az óvó nénik, illetve az első pillanattól kezdve tudták is, hogy ha kissé magas az érték, mit kaphat Andris és mit nem az ebédből. Aztán alvás következik, mert Ő egész nap ott lehet az oviban ám! Alvás után ismét megmérik a cukiját, megkapja az uzsonnáját a többiekkel együtt, majd következnek a foglalkozások, melyből nem maradunk ki azért, mert Ő cukorbeteg: jár angolra, hittanra.
A tóalmási ovisok által is látogatott községi rendezvényeken kizárólag cukormentes üdítőket kapnak a gyerekek! Nem csak Ő, mindenki! Az óvó néniktől minden gyerek a csoportból olyan ajándékot kap, amit Andriska is kaphat, például húsvétkor a locsolkodásért cserébe nem csokitojást, hanem filcből készített nyuszikát.
Nagyon nehezen éltem meg, de elengedtem Őt buszos, egész napos kirándulásra az ovival, a Mini-Citybe mentek a gyerekek, s az óvó nénik még ezt is bevállalták! Igaz, hogy a gyerek előtt titkosan, de ott voltam egész nap 100 méterre tőle, saját magam megnyugtatása érdekében, nehogy valami baj legyen, de nem lett, minden a legnagyobb rendben zajlott. Hetente többször is útra kelnek, igaz, csak itt a faluban és minden alkalommal az óvó nénik táskájában ott a „túlélő készletünk”, rendkívüli gondossággal figyelnek Rá!
Hosszasan tudnám még sorolni a pozitív élményeinket, mert nekünk az ovival kapcsolatban csak az van. Szerintem a hozzáállásuk példamutató lehetne minden pedagógus számára.
Nem győzök elég hálás lenni nekik! Tudom, hogy nagyon ritka és különleges ovi a miénk, ahol ennyire gondját viselik a kisfiunknak, így nem marad ki semmi jó mókából, játékból, szórakozásból, nem úgy az a kisfiú, akit sajnos eltanácsoltak az intézményből, micsoda élményektől fosszák meg Őt!"
Tudtátok, hogy vannak letölthető tájékoztató anyagok a honlapunkon?
