Cukkerberg

Mit tanított nekem a diabétesz a boldogságról?

2022. június 16. - szabari.betti

denise-jones-jj4x2mleyq0-unsplash.jpg

Ha olyan dolgokra kell gondolnom, amelyek boldoggá tesznek, nem jut azonnal eszembe a krónikus betegségem. Barátok és család? Igen. Bor és egy sajttál? Ó igen, természetesen. Naplemente, nyár, utazás, koncertek... de nem annyira az 1-es típusú cukorbetegség, amellyel 18 éve élek együtt. Sokszor fárasztó, könyörtelen és frusztráló tud lenni, és nincs kikapcs gomb. De már régóta ars poeticámnak tekintem, hogy rávilágítsak a diabétesszel való együttélés pozitívabb oldalára, megtalálni azt, hogy milyen pluszt hozhat számunkra ez az állapot annak ellenére, hogy kéretlen vendégként bukkant fel az életünkben, és nagyon úgy fest, hogy nem is akar távozni.

Egyetlen pillanatig sem állítom, hogy ez egy olyan egészségügyi állapot, amellyel könnyű együtt élni. De az évek múlásával, és annak elfogadásával, hogy a cukorbetegségem mindig itt marad velem, már látok néhány jó dolgot, amit ez hozott el az életembe. Szerintem ez a perspektíva óriási szerepet játszik abban, hogy képes vagyok kezelni a diabéteszt anélkül, hogy az túlnőne rajtam. Igyekszem fenntartani azt az attitűdöt, hogy ugyan sokszor nehéz ez, de nem elviselhetetlen.

A diabétesz nem tart vissza. Természetesen gondolkodás nélkül elfogadnám az 1-es típusú cukorbetegség gyógymódját, ha valaki holnap felajánlaná. Ugyanakkor nem feltétlenül "adnám vissza" a diabétesszel eltöltött éveket. Amikor 11 évesen diagnosztizálták nálam, szerencsére nagyjából ugyanazt az életmódot tudtam tovább folytatni, mint előtte, csak több előre gondolkodásra és tervezésre volt ehhez szükség. Ugyanúgy jártam szakkörökre, edzésekre, találkozókra, csak több eszközt és harapnivalót kellett magammal vinnem. Ez határozottan olyan érzést keltett bennem már gyerekként, hogy nem hagyom, hogy a cukorbetegség miatt kimaradjak valamiből. Annyi mindent megtettem az életem során diabétesszel, köszönhetően annak, hogy megtanultam nem félni tőle. Legyen szó fesztiválokról, utazásokról, repülésről, félmaratonról, stresszről, traumák feldolgozásáról - a cukorbetegségtől függetlenül is van motivációm arra, hogy minél több helyre elmenjek, hogy minél több mindent megtapasztaljak.

A diabétesz együttérzőbbé tett. A cukorbetegség kétségtelenül együttérzőbb emberré is tett. Számomra ez a betegséggel való együttélés egyik legnagyobb pozitívuma. Tudom, hogy személy szerint mennyit kell gondolnom a mindennapokra, hogy életben tartsam magam, de valakinek, akivel az utcán találkozom, fogalma sem lenne róla. Annyi különböző, bonyolult és életeket megváltoztató betegség és probléma létezik, amelyekkel az emberek sokszor csak saját elméjük csendjében foglalkoznak. A cukorbetegség segített megértenem, hogy egyszerűen nem tudod, nem tudhatod, min mennek keresztül az emberek – és hogy egy egyszerű kedves cselekedet vagy szó hogyan dobhatja fel valaki napját. A diabétesz nekem is perspektívát ad – arról, hogy mi a fontos, mi számít és mi nem. Nem engedhetem meg magamnak, hogy minden miatt stresszes legyek, mert akkor az egészségem sérül. És ez segít meghúzni a határokat. A cukorbetegség megmutatta nekem, mit jelent segíteni az embereken, és mások szolgálatára lenni. Öt éve írom az alapítvány blogját, táboroztattam cukorbeteg gyerekeket és oktattam tanítónőket a diabéteszes gyerekek kezeléséről. Nyilvánvalóan sebezhetőségi lehetőség van abban, ha megosztod a történeted másokkal, de ugyanennyi erő is van benne. Igyekszem abban segíteni az embereknek, hogy kevésbé érezzék magukat egyedül cukorbetegségükkel. Mindig nagyszerű érzés, ha az emberek rezonálnak a mondandómra. Ez az egyik legértékesebb dolog, ami a diabéteszemből származik.

A diabétesz megtanított tervezni. A cukorbetegség sokkal jobb tervezővé tett, mint egyébként lennék. Mennyi inzulin van még a pumpámban? Mennyi esélye van annak, hogy ma edzek? Edzettem tegnap? Van szőlőcukor a táskámban? Adjak be az inzulint, mielőtt elhagyom az irodát, vagy várjam meg, amíg eljutok az étteremig? Amikor hátralépek, és végiggondolom ezt az egészet, szuperhősnek érzem magam, mert egyszerűen átvészelem a napokat. Minden cukorbeteg menő!

A diabétesz miatt jobban megbecsülöm a testem. Idővel azt is megértettem, milyen keményen dolgozik a testem azért, hogy életben maradjak és lélegezzek. És milyen nagyszerű az, hogy életben tart, és olyan dolgokat tapasztalhatok meg, mint a szerelem, a nevetés és a boldogság. Csak néhány kis béta-sejt elvesztése óriási munkát jelent az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedők számára. Tehát arra gondolni, hogy a tested egy adott pillanatban mit tesz az életben tartásod érdekében, valóban egészen elképesztő. Ez arra késztetett, hogy tiszteljem a testemet és arra, hogy nem teszek meg bármit. Az, hogy néha „nem”-et mondok, legalább akkora örömet tud okozni, mint az „igen” kimondása.

A cukorbetegség sokszor magányos dolog lehet. Bár a barátok és a család támogatnak, soha nem tudhatják pontosan, milyen érzés egy hipoglikémia, vagy hogy mennyire érzed magad lesújtva egy kihívásokkal teli diabéteszes nap után. Ha van pár ember, akikkel megoszthatom a történeteimet erről a furcsa és összetett állapotról, az sokszor hatalmas vigaszforrás. Igen, a cukorbetegség kihívást jelenthet, és bizonyos napokon kétségtelenül nehezebb észrevenni a pozitívumot. De elismerem azt, hogy a diabéteszem az én részem. Nem ez határoz meg, de szervesen hozzájárult ahhoz, hogy megformáljam azt, aki vagyok. És ennek örülök.

A bejegyzés trackback címe:

https://cukkerberg.blog.hu/api/trackback/id/tr3917859367

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása