Bizonyára sokan hallottátok (illetve át is éltétek) már a frázist "mézeshetek", de mit is jelent ez valójában? Egy T1D mézeshetek-időszaka jó vagy rossz? Most akkor mindennek vége?  Megpróbáltuk megválaszolni ezeket - és egyéb más mézeshetekkel kapcsolatos kérdéseket.

Mi is az a "mézeshetek" időszak?

Az 1-es típusú diabétesz egy autoimmun kór, amelyben a hasnyálmirigy inzulintermelő bétasejtjeit a saját szervezet pusztítja el, ezáltal többnyire abszolút inzulinhiányos állapotot okozva. Inzulin nélkül a szervezet nem képes szabályozni a vércukorszintet, ami hiperglikémiához vezet és további ezzel kapcsolatos komplikációkhoz.

Előfordul időnként, hogy néhány megmaradt bétasejt folytatja az inzulintermelést ideiglenesen, egy rövid időszakra (amit mézesheteknek hívunk), közvetlenül a diagnózis után. Ez azt jelenti, hogy a frissen diagnosztizált cukorbetegeknek gyakran csak kevés injekcióval vagy pumpával kívülről bejuttatott inzulinra van szüksége. A mézeshetek-jelenség általában kiszámíthatatlan: nem lehet meghatározni, hogy meddig fog tartani, illetve hogy mekkora inzulintermelésre lehet alatta számítani. Sőt, nem törvényszerű az sem, hogy minden T1D beteggel megtörténik.

Meggyógyultam?!

Bár mind azt reméljük/ reméltük, hogy a mézeshetek majd megoldja minden problémánkat, ez nem gyógymód. Az egyik legjelentősebb tévhit, ami ekörül forog, hogy a beteg elkezd spekulálni, hogy "az orvos talán rossz diagnózist állított fel", és igazából szó sincs 1-es diabéteszről. Attól még, hogy ezekben az időkben a vércukorszint alapvetően a normál tartományban mozog, a szervezetünknek szüksége van inzulinra. A mézeshetek nem azt jelenti, hogy a testünk "jobban van".

Milyen kihívásokkal kell szembenézni?

Átélni egy mézeshetek-korszakot talán megnyugtató lehet a jó értékek miatt, ugyanakkor szembe kell néznünk a krónikus betegség kihívásaival már ezekben a napokban is. Extra odafigyelés szükséges, hogy biztosítsuk a megfelelő egyensúlyt az inzulin dózis és a szénhidrát mennyiségek között ebben a kiszámíthatatlan időszakban. Figyelemmel kell kísérni a vércukorszintet, hogy elkerüljük mind a hipo-, mind a hiperglikémiát, valamint a ketoacidózist.

Egyéb kihívások lehetnek ezalatt az idő alatt, hogy folyamatosan állítgatni, módosítani kell az inzulin adagokat. Fontos, hogy a beteg megbízzon az őt kezelő team-ben. Sok frissen diagnosztizált megkérdőjelezi a diagnózist ezekben a hónapokban, ami kifejezetten veszélyes lehet, páran abba is hagyhatják a szükséges terápiát, belehajszolva magukat egy hiperglikémiás kisiklásba.

Meddig tart ez?

Lehet pár hét csupán, de akár 1-2 év is. Teljesen eltérő lehet minden diabéteszesnél, de az biztos, hogy mindenkinél csak egyszer, a diagnózist követően történik meg - ha megtörténik. Egy másik nehézsége lehet ezeknek a hónapoknak, hogy a beteg nehezen viseli, ha múlik ez az állapot. Egyre magasabb vércukor, egyre instabilabb anyagcsere, sokkal nagyobb jelentősége lesz a dózisokkal kapcsolatos döntéseinknek. Napjainkban egyelőre nincs rá semmilyen mód, hogy megnöveljük ezt a periódust, bár néhány tanulmány szerint a testmozgás segíthet.  

A mézesheteimnek vége. Most akkor mi lesz? 

A mézeshetek leteltével két nagyon fontos feladat elé néz a cukorbeteg. Az egyik elfogadni azt, hogy ez most már így lesz. Nincs visszaút, meg kell tanulnia helyes döntéseket hozni a betegségével kapcsolatban. A másik kihívás beállítani a közel normoglikémiás állapotot: kitapasztalni a megfelelő inzulin dózisokat, szénhidrát típusokat és mennyiségeket, a különböző élethelyzetek diabéteszre gyakorolt hatását, a testmozgást, a stresszt, a hormonok hatásait, az időjárást - megannyi más mellett. Mikor már "élesben" megy a diabétesz, az is fontos tényező, hogy a beteg lelkileg is rendben legyen, feldolgozza és végül elfogadja új, megváltozott állapotát, feltételekhez kötött egészségét, és persze azt, hogy cukorbetegen is elérhet bármit az élete során. Ez sokszor egy életen át tartó munka, de megéri...