Cukkerberg

Meggyes-málnás, feketeribizlis vagy erdei gyümölcsös lesz a győztes...?

2016. július 21. - kiskatka

Kiválasztotta a zsűri az idei Magyarország Cukormentes Tortája verseny győztesét! A nyertesre augusztus elején, az Országházban tartott sajtótájékoztatón derül fény, de addig is annyit elárulhatunk: taroltak a piros gyümölcsös torták, így az idei nyertes meggyes-málnás, feketeribizlis vagy erdei gyümölcsös sütemény lesz!

6_6.jpg

Tortakavalkád az első fordulóban

A Magyarország Cukormentes Tortája verseny első fordulóját Lajosmizsén, a hagyományos Cukrász Juniálison tartottuk meg. Immáron ötödik alkalommal nevezhettek a cukrászok hozzáadott cukrot nem tartalmazó tortáikkal, melyek az egészségtudatos táplálkozásnak megfelelő alapanyagokból készültek.

A cukrászok bátor megoldásokkal is előrukkoltak: akadt a többi között kecskesajtos és bergamottos ízesítésű édesség is. A zsűri tagjai, köztük Erős Antónia, Mautner Zsófi és Vadon Jani, a három dobogós kiválasztásakor leginkább a hagyományos ízek és a kreatív megoldások ötvözetét értékelték.

5_9.jpg

Zsűri munkában

Az előzsűrizést követően a Magyarország Cukormentes Tortája verseny döntősei idén először a végső megmérettetés előtt konzultáción vehettek részt Bechmann Györgynél, a versenyben szakmai partnerként közreműködő Zsolnay Kávéház cukrászmesterénél. Szó szerint terítékre kerültek a versenymunkák, volt szó ízek harmóniájáról és textúrákról, összeállításról és díszítésről. Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány dietetikusa, Soltész Erzsébet ügyelt rá, hogy a torták továbbra is megfeleljenek a dietetikai szempontoknak.

8_4.jpg

Idén először a döntőbe került sütemények készítői cukrászmesterrel és dietetikussal konzultálhattak a döntő előtt, hogy ötleteikből kihozhassák a maximumot

A konzultációt követő júliusi döntőben három alkotást, meggyes-málnás, feketeribizlis és erdei gyümölcsös tortát kóstolhatott a zsűri.

A győztes tortát augusztus elején (jövő héten) ismerheti meg a nagyközönség, és az augusztus 20-i ünnepségeken kóstolhatja meg először. Ezt követően az ország számos cukrászdája árusítja majd, a receptet pedig elérhetővé tesszük a honlapunkon.

A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt 2012-ben indítottuk el a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületével közösen azzal a céllal, hogy a cukrászok egészséges alapanyagokból, új technológiákkal készítsenek tortákat, és eközben az ország figyelmét is felhívjuk az egészségesebb táplálkozásra. Idén a zsűri asztalára többnyire olyan torták kerültek, melyekben domináltak a piros és fekete bogyós gyümölcsök, de kedvelt alapanyag volt a citrom, a csokoládé és a túró is.

kep2.png

A három döntős torta

A Magyarország Cukormentes Tortája verseny zsűrijének elnöke Nándori László aranykoszorús cukrászmester. A zsűri tagjai: Erős Antónia, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány létrehozója, Lajos Mary cukrász, Szőke Zoltán cukrász, Vadon János, rádiós műsorvezető, Gyurcsáné Kondrát Ilona, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének dietetikusa, Mautner Zsófi, gasztroblogger és a főtámogató 77 Elektronika Kft. képviseletében Ági Tamás, kereskedelmi igazgatóhelyettes pontozták az édességeket.

A tortákat a korábbi évek gyakorlata szerint összetett szempontrendszer alapján, anonim módon bírálta a zsűri. Fontos volt többek között az összetétel, az alacsony szénhidrát- és kalóriatartalom, az újszerűség, de az íz és a küllem volt a döntő szempont. A hozzávalókat a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által ellenőrzött alapanyaglistáról választhatták a cukrászok. A győztes torta elemzését a Wessling Hungary Kft., független élelmiszervizsgáló laboratórium végzi majd.

A győztes nyereménye egy professzionális robotgép a Kenwood-tól, továbbá extra ajándékként a WESSLING Hungary Kft. felajánlásából a TOP-Higiénia rendszerében való egy éves, ingyenes részvétel. A Magyarország Cukormentes Tortája verseny főtámogatója a 77 Elektronika Kft, a Dcont egyetlen valóban magyar vércukormérő család fejlesztője és gyártója, mely idén is különdíjat ajánl fel „A leginnovatívabb recept” megalkotójának. Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány is kiválaszt egy tortát, melynek készítője egy két főre szóló vacsorát nyer a Radisson Blu Béke Hotel Budapestbe.

A versenyre nem csak cukrász ipartestületi tagok jelentkezhettek, hanem bármely cukrászda és vendéglátó egység. Ősszel pedig indul a Magyarország Cukormentes Tortája háziverseny hobbicukrászoknak!

A bejegyzés trackback címe:

https://cukkerberg.blog.hu/api/trackback/id/tr158920810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása