Kicsit a saját diabéteszemet, a saját önmenedzselésemet (is) helyrerázandó, felfrissítendő, az elmúlt hetekben igyekeztem összeírni egy listát. 12 pontot, amelyben összegyűjtöttem a számomra legfontosabb elemeit az önellenőrzésnek, az elfogadásnak, a cukorbetegséggel való együttélésnek, a legfontosabb információkat, amelyek alapvetők, amelyek nélkül nem lehet sikeres saját betegségünk kezelése. A diabétesz mindenkinél más és más, egyéni terápiát igényel, de mégis azt gondolom, vannak közös pontok – ezekre próbáltam most fókuszálni.
- Mérj!
Számomra ez a legfontosabb, hiszen ez határoz meg minden további döntést: az inzulin egységeket, a beadás időpontját, pumpásoknál az elnyújtott vagy azonnali beadást, az étkezés időpontját, a szénhidrát-mennyiséget, azt, hogy szükséges-e valamilyen korrekció, kell-e módosítani a bázison, kell-e mérnünk újra a közeljövőben. Visszajelzés is, hogy jó úton vagyunk-e, jól csináltuk-e az előző étkezést, eltaláltuk-e a szénhidrátokat, az inzulin mennyiséget. Támogatott tesztcsík mennyiség ide vagy oda, azt gondolom, ha nem mérünk legalább minden étkezés előtt és után, akkor csupán vaktában lövöldözünk!
- Gondolkozz!
Gyakran tapasztalatom azt magamon, és más cukorbetegeken is, hogy időnként csak rutinból, megszokásból cselekszünk. Körülményektől függetlenül beadjuk az előre meghatározott inzulin adagot, megesszük az előírt CH-t, és nem vesszük figyelembe azt, hogy éppen konkrétan mire is lenne szükségünk. Bevallom, sosem hittem benne, és sosem tudtam tartani a kőbe vésett szénhidrát-számokat és inzulin egységeket, még penes koromban sem. Annyi minden befolyásolja a vércukor-értékünket, hogy szerintem elképzelhetetlen, hogy mindig pontosan ugyanarra van szüksége szervezetünknek. Fontos, hogy átgondoljuk az egyes tényezőket, a vércukrunkat, az aktuális napirendünket, és csak azután döntsünk. Fontos, hogy merjünk kísérletezni az önmenedzselésünk során!
- Mérlegelj!
Minden értelemben! De elsősorban itt a szénhidrátok számlálására gondolok. Hiszem, hogy nagyon megéri az a plusz 5-10 perc, amíg a konyhamérleggel tesz-vesz az ember. Egyrészt pontos CH-kat tudunk megállapítani, amellyel sokkal könnyebb szinten tartani a cukorértéket, másrészt kialakul bennünk ezáltal egy rutin, egy idő után megközelítőleg mérleg nélkül is megtanulunk szénhidrátot becsülni. Ha már itt tartunk, akkor is fontos, hogy időről időre újra mérjünk, felfrissítsük szemmértékünket!
- Válogass!
Cukorbetegként nem elegendő az, hogy amit eszünk, azt lemérjük, kiszámoljuk. Nagyon fontos az is, hogy mi az, amit megeszünk. Ahhoz, hogy még sikeresebb legyen a diétánk, oda kell figyelnünk a glikémiás indexekre, érdemes olyan ételeket összeválogatnunk, amelyek kevésbé, és lassabban mozgatják meg vércukrunkat. Fontos, hogy sok zöldséget és gyümölcsöt együnk, rostokat, és minimálisra csökkentsük a lisztes dolgok, tésztafélék, magas glikémiás indexű élelmiszerek bevitelét. Teljesen egyetértek azzal, hogy a cukorbetegek számára javasolt étrend tulajdonképpen megegyezik azzal, amit az átlagos, egészséges embereknek is tartaniuk kéne.
- Mozogj!
Fontos, hogy rendszeresen sportoljunk, hiszen egészséges, növeli a szervezet antioxidáns aktivitását, csökkenti a triglicerid szintet, javítja a szívműködést, de cukorbeteg vonatkozásban is nagyon kellemes mellékhatásai vannak: azokban a periódusokban, amikor tényleg van időm hetente legalább 3-4-szer futni, mozogni, jelentősen lecsökken a szervezetem inzulinigénye, könnyebb szinten tartani az anyagcserét, hiszen a testmozgás az inzulin hatékonyságát akár 40%-kal is képes javítani. Jellemző a diabéteszesek körében, hogy szinte egyáltalán nem mernek sportolni, mert félnek annak hatásától, a hipoglikémiás rosszullétektől, azonban ha a szervezet hozzászokik a rendszeres mozgáshoz, ilyen sokkal ritkábban fordul elő.
- Tájékozódj!
Az edukáció, tájékozódás, utánajárás, olvasás, böngészés különösen a kezdeti szakaszban fontos, de nagy jelentősége marad a későbbi évek során is. Fontos, hogy minden cukorbeteg „up to date” legyen az aktuális hírekről, technológiákról, kutatásokról, hiszen a mi jelenünkről és jövőnkről van szó. Ha valamit nem tudunk a saját kezelésünkkel kapcsolatban, ne törődjünk bele, ne hagyjuk annyiban, addig menjünk, míg válaszra, válaszokra nem lelünk. Sajnos az orvosunk, edukátorunk (?), dietetikusunk nem fog érdeklődni nálunk, hogy minden rendben halad-e. A mi felelősségünk, hogy megszerezzük a szükséges tudást, a választ a kérdésünkre. Ha nem szakembertől kapsz tanácsot, segítséget, nem árt, ha ellenőrzöd az információ-forrást…
- Ne dugd homokba a fejed!
Akkor sem, ha a szövődmény vizsgálatokról van szó! Saját érdekünk, hogy rendszeresen eljárjunk ilyenekre, hiszen ha nincs szövődményünk, az megnyugvást hozhat, és pozitív visszacsatolást kaphatunk saját önmenedzselésünkkel kapcsolatban. Amennyiben mégis kiderül valami, korai fázisban legtöbbször ezek kezelhetők, késleltethetők, megakadályozható a fokozódásuk. Szintén a mi felelősségünk, hogy ne törődjünk bele a 20-as cukrokba, az instabil anyagcserébe: addig kell mennünk, küzdenünk, amíg jó nem lesz a HgA1c. Tennünk kell magunkért, és ez rendben van.
- Ismerkedj!
Saját tapasztalatom, hogy sokkal könnyebb, ha az ember megismerkedik a sorstársaival, és nem érzi egyedül magát. Erőt ad az, ha tanácsot kérhetünk, tapasztalatot, élményt cserélhetünk más érintettekkel. Sokat tanulhat az ember, ha megnézi, más hogyan csinálja: hogyan old meg bizonyos helyzeteket, milyen praktikái vannak, honnan szerez információt. Szintén saját élmény, hogy 11 éves kis diabos kamaszként akkor kezdtem el igazán érdeklődni a betegségem és annak kezelése iránt, amikor a nyári cukorbeteg táborokban cikinek éreztem, hogy a többiekhez képest milyen keveset tudok még a diabéteszemről. Mi más motiválhat legjobban a tanulásra, mint a közösség?
- Legyél tudatos!
Nagyon fontos, hogy minden cukorbeteg tisztában legyen azzal, hogy jogunk van a megfelelő, alapos orvosi ellátáshoz ÉS az emberi bánásmódhoz. Nem engedhetjük meg, hogy az orvosok leszidjanak minket azért, ha nem jók az értékeink, vagy ha valamit rosszul csináltunk a kezelés kapcsán. Persze ehhez elengedhetetlen, hogy csapatjátékosok legyünk, hogy együttműködjünk az egészségügyi team-mel. E nélkül nem működhet az egész.
- Éld meg!
Teljesen normális, ha olykor kiakadunk a cukorbetegségre, szidjuk, káromkodunk miatta, bosszankodunk, szomorkodunk, depressziósak leszünk. Kőkemény munka, hogy megdolgozzuk ezt az egészet, hogy az életünk részévé tegyük. Ehhez hozzátartoznak időnként a negatív gondolatok, a pesszimizmus, a jövőtől, az esetleges szövődményektől való félelem. Ezek a velejárói a cukorbeteg mindennapoknak, és szerintem fontos, hogy ezeket az érzéseket is megéljük, átéljük. Ha nem veszünk róluk tudomást, ha csak elfojtani próbáljuk őket, azzal a saját elfogadási folyamatunkat akadályozzuk, hátráltatjuk. Az viszont fontos, hogy ne hagyjuk eluralkodni ezeket a gondolatokat. Egy-egy ilyen periódus után mindig fel kell állnunk, újra értékelni a helyzetet – szerintem előbb-utóbb mindig kiderül, hogy nem is olyan vészes a helyzet.
- Nevess!
Ez talán fura lehet sokaknak, de szerintem fontos, hogy néha tudjunk nevetni a cukorbetegségen. Általános igazság, hogy ha valaki félelemben él, az teljesen meg tudja bénítani, nem tud sikeres lenni, nem tud előrehaladni, hiszen az állandó rettegés visszatartja. Ez sokszor a cukorbetegekre is jellemző. Annyira félnek a saját betegségüktől, hogy csak fél életet élnek, és ily módon maga az önmenedzselésük sem lehet sikeres. Ha valamit már ki tudunk nevetni, az azt jelenti, hogy nem félünk tőle. Nem félünk tőle, mert azt érezzük, hogy kontrollálni tudjuk, hogy hatalmunk, befolyásunk van felette. Hogy mi irányítunk. Ez diabétesz esetében az egyik legfontosabb dolog, amit minden cukorbetegnek meg kell, meg kéne tanulnia. Úgyhogy tessék nevetni!
- Fogadd el!
Könnyű mondani, tudom. De hiszem, hogy megcsinálni is lehetséges. Szerintem ez egy élethosszig tartó folyamat minden cukorbeteg életében, sosem lesz olyan pont, olyan reggel, amikor felkelek, és azt mondom, mostantól teljesen elfogadom a diabéteszem, és ez már életem végéig így marad. Ez egy hullámvasút, sokszor visszaeshetünk, dühösek lehetünk, miérteket kereshetünk évek, évtizedek után is. De nagyon fontos, hogy az végig a szemünk előtt maradjon, hogy a cukorbetegség miatt nem vagyunk kevesebbek, gyengébbek, törékenyebbek másoknál. Nagyon fontos, hogy idővel minden diabosban megszilárduljon a tudat: „cukorbeteg vagyok, értékes vagyok.” Mert így van.
