A sógornőm mondta egyszer: Onnantól kezdve, hogy megjelenik a két csík a terhességi teszten másról sem szól az életünk (kis túlzással) mint, hogy örökösen aggódsz a gyerekedért. Akkor még nem értettem miről beszél. Aztán nálam is eljött a pillanat 2021 novemberében, ott virított a terhességi teszten két csík. A végtelen boldogság mellett emlékszem már ott elkezdődött az aggódás cunami. Először csak az általános dolgok miatt: rendben zajlik-e a terhesség, negatív lesz-e minden a genetikai vizsgálatokon, hogy fog zajlani a szülés, fogok-e tudni szoptatni stb. Csupa amolyan igazi kismamás „kattogások”. De volt még valami, ami, ha őszinte akarok lenni alattomosan kúszott be a fejembe, egy amolyan igazi diabfeleséges gondolat...
Mi lesz akkor, ha babám örökölni fogja a cukorbetegséget a férjemtől? Erre vajon mennyi az esély? Dr. Google a barátom volt természetesen. Azt találtam, hogy egy gyermeknek 3%-kal nagyobb az esélye a betegségre, ha az anyja is szenved tőle, 5%-kal, ha az apja egyes típusú diabétesszel él. Próbáltam elnyomni ezeket a gondolatokat. Tudtam, hogy ez csak statisztika, és ha örökli, azt nem fogom tudni befolyásolni. Persze, tudjátok milyen ez. Ha azt mondják, ne gondolj az elefántra, mire gondolsz? Hm? Naugye!
Miután megszületett fiam az első hetekben nem foglalkoztam ezzel a kérdéssel. A púderes babaillat, az éjszakázások a gyermekágyi időszak lefoglalt. Azonban valahogy időről-időre újra felbukkantak ezek a gondolatok. Például amikor úgy gondoltam, hogy túl sok a pisis pelus, vagy amikor úgy éreztem száraz a bőre. És nem csak én szorongtam. Tominak is ez volt az egyik legnagyobb félelme. Volt, hogy megmértük a néhány hónapos gyermek vércukrát, csakhogy megnyugodjunk. Oké, steril tűvel, de akkor is megszúrtuk a csöpp kis ujját! Aztán emlékszem, egyik reggel azon kaptam magam, hogy a fiam leheletét szagolgatom. Vajon tipikus acetonos? Mi olyan fura? Nem, nem az volt, csak hát már javában zajlott a hozzátáplálás, és nem az az édes anyatejes illata volt a szájának. Újabb cukormérés, megint negatív.
Az ismételt „diabéteszes a gyermekem parahullám” a bölcsődével érkezett el. Egyik délután a bölcsis nénink azzal fogadott, hogy fiunk nagyon sokat ivott délután és sokat is pisilt. Mintha köd ereszkedett volna az agyamra. Leizzadtam. Úristen! Biztos, biztos azért, mert ő is! Szaladtam a patikába, most már rutinosan nem vércukormérővel szurkáltam a gyerek ujját, vettem vizelettesztet, ami kimutatja, ha magas cukor. Negatív. Aztán persze összeraktam: A gyerek azért ivott sokat, mert a bölcsiben cukros tea volt, amit imád, és itthon nem adok neki cukros teát, nyilván nagyon ízlett neki. És nyilván sok tea=sok pisi. De, persze nem hallgattam magamra. Még nagyobb szigor jött. Minimális tejfogyasztást engedélyeztem csak neki, mert olvastam, hogy a túl sok tejfogyasztást egyes elméletek összefüggésbe hozzák az egyes típusú diabétesz kialakulásával. (Persze ezt főleg olyan szempontból értik, ha anyatej, vagy tápszer helyett kapja a gyerek egy év es kor alatt, de hát a szürke a köd az agyon az szürke köd.) Olyan szintig hergeltem magam, hogy voltak hetek, amikor már egészen hajmeresztő, orvosilag minimum megkérdőjelezhető, de inkább azt mondanám, totálisan kamu oldalakat bújtam arról, hogy ne legyen cukorbeteg a gyerekem. Aztán egyszer csak fogtam, lecsaptam a laptop tetejét és azt mondtam magamban: elég volt.
Tulajdonképp rájöttem, hogy ez az egész nem fiamról szól, hanem a saját félelmemről. Ezzel nekem van dolgom. Még csak nem is feltélen Tominak ( ő is tart attól, hogy örökölte a fiunk, de jóval józanabbul áll a kérdéshez). Megfogadtam, hogy a saját félelmem nem fogom rátolni a gyerekre. Nem ezt érdemli. Mert mi történik, ha örökli? Van egy apukája, aki pontosan tudni fogja, mit kell tenni. Nem lesz egyedül. De nem vehetem el tőle a gondtalan gyerekkort a saját félelmem magam.
Szóval kaphat tejet, ha szeretne, néha belefér egy kakaóscsiga és természetesen a nagyi sütijét is megkóstolhatja és melyik gyereknek ne lenne hébe-hóba a kedvenc vacsorája a tejbegríz? Apropó! Utóbbi tudjátok, hogy tényleg finom hozzáadott cukor nélkül is? Szóval a tanulság: mindent lehet. Süteményt és aggódást is. Csak épp mindent mértékkel.
Utóirat: Tekintve a téma komolyságát ehhez a cikkemhez kértem egy orvosi szakvéleményt Dr. Kis János Tibortól, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány diabetológusától az örökléssel kapcsolatban.
Íme:
" Az 1-es típusú cukorbetegség a gyermek 20 éves koráig követve: 1-4% valószínűséggel lesz 1-es típusú cukorbeteg ha az édesanyja és 6-9%-valószínűséggel, ha az édesapa volt 1-es típusú cukorbeteg, azaz 91-99% hogy a gyermek nem lesz 1-es típusú cukorbeteg.
https://www.epa.oszk.hu/00600/00691/00027/07.html
Korányi, Páczél: A cukorbetegség (diabetes mellitus) genetikája Magyar Tudomány, 2006/3 A cukorbetegség (diabetes mellitus) genetikája "
