• „Rosszabb is lehetne.”
• „Ne légy dühös/szomorú/csalódott stb.”
• „Csak túlreagálod.”
• „Túlságosan érzékeny vagy!”
• "A te hibád, hogy ezt magadra veszed."
• „Ettől még nem dől össze a világ.”

Biztos vagyok abban, hogy egyrészt mi is sokat hallottuk ezeket a mondatokat, de abban is, hogy mi is használtuk már őket mások felé. Ezek üzenete az, hogy nem megérteni szeretnénk a másik ember érzéseit, hanem megváltoztatni azokat. Mindez nem csak szavakkal következhet be, hanem nonverbális jelzések útján is. Például ha valaki a szemét forgatja, nem vesz rólunk tudomást, direkt máshová figyel, nem hagy minket szóhoz jutni, vagy faképnél hagy. Amikor számunkra fontos emberek nem értenek meg minket, és/vagy figyelmen kívül hagyják, amit érzünk, nem csak arról van szó, hogy nem kapunk támogatást, hanem ennek hatására elégtelennek is érezhetjük magunkat, megkérdőjelezhetjük saját érzéseink relevanciáját.

Mi állhat mögötte? Az érzelmi érvénytelenítés nagyon sokszor nem is tudatos, és sokszor jó szándék vezérli, hogy segítsünk valakinek túllépni egy érzelmileg megterhelő helyzeten. Sok ember van, akik képtelenek kezelni nemcsak a saját, de mások negatív érzelmeit is, hiszen egy olyan társadalomban élünk, ahol kulturálisan nehezen toleráljuk a fájdalmas érzéseket. Az emberek kényelmetlenül érzik magukat attól, hogy valaki szomorú a közelükben. Ilyenkor az érzelmi érvénytelenítés tulajdonképpen a saját diszkomfort érzetük csökkentésének az eszköze. Azonban olyan helyzetek is előfordulnak, amikor az érvénytelenítés teljesen szándékos és tudatos, és az érzelmi bántalmazás részét képezi. Ennek egy szélsőséges formája az úgynevezett gázlángolás, egy olyan pusztító pszichológiai manipulációs forma, amely során a sorozatos megkérdőjelezés és érvénytelenítés hatására az érintett személy már a saját megérzéseiben sem bízik.

Mihez kezdjünk, ha ezt tapasztaljuk? Ha valaki nem fogadja el az érzéseinket, a saját tapasztalatom az, hogy nem feltétlenül a visszavágás és a vita a megoldás. Sokszor inkább át/újra kell értékelnünk az adott kapcsolat minőségét, mélységét, és azt, hogy a továbbiakban az adott személyt mennyire engedjük magunkhoz közel, mennyire hagyjuk, hogy szerves része legyen az életünknek. Ha olyan személyről van szó, aki rendszeresen érvényteleníti az érzéseinket, és nem is látszik motiváltnak abban, hogy ezen változtasson, azon is érdemes elgondolkodni, hogy teljesen megszakítjuk vele a kapcsolatot. Egyéb esetben szerintem a kommunikáció lehet kulcs a konfliktus feloldásához vagy enyhítéséhez, tudassuk a másikkal, hogy mit élünk meg, mire lenne igazából szükségünk, és mit várunk tőle, amikor az érzéseinket megosztjuk vele. Fontosnak tartom azt, hogy nem kell mindig érteni mások érzéseit, de alapvető, hogy képesek legyünk elfogadni azokat, és empátiával tudjunk fordulni mások felé, hiszen minden érzésnek helye van, minden érzelem valid.

Érzelmi érvénytelenítés és diabétesz. "Afrikában éheznek a gyerekek, az sokkal rosszabb, mint a diabétesz." Ilyen és ehhez hasonló mondatokat is hallottam már a cukorbetegség kapcsán, amelyek szerintem a legtöbbször teljesen kontraproduktívak. Időnként persze lehet hasznos, ha felhívjuk rá egy cukorbeteg figyelmét, hogy vannak nála (lényegesen) nehezebb helyzetben élő emberek, de fontos, hogy ez lehetőleg ne legyen kontrasztban magával a diabétesszel. Hiszen mindenki tudja, hogy attól még, hogy másnak is rossz, senkinek sem lesz jobb. Krónikus betegséget elfogadni, krónikus betegséggel együtt élni néha nehéz. Ezt, pláne kívülállóként, érdemes elfogadni.