Cukkerberg

Csokoládé királyfi: három torta egy koncepcióban

A Magyarország Cukormentes Tortája verseny döntősei

2022. június 29. - egyszerelunk

Ma induló sorozatunkban szeretnénk bemutatni a Magyarország Cukormentes Tortája verseny idei döntőseit. A győztes alkotás ünnepélyes bejelentésére ugyan augusztus elejéig még várni kell, de nem titok, hiszen posztoltunk is róla, hogy a döntőt június 9-én a Magyar Cukrász Ipartestület Székházában rendeztük meg.

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány dietetikusa, Széchy Eszter posztja.

Hiszünk benne, hogy mindegyik tortának helye van a pultokban és ha országszerte nem is, de a készítők műhelyében mindenképpen elérhetők lesznek, így egy országjárással egybekötve akár megrendezhetitek a saját döntőtöket is.

Elsőként lássuk a Csokoládé királyfit, ami Sztaracsek Ádám és Szirmai Péter, a komáromi Jánoska Cukrászda cukrászainak alkotása.



save_20220629_082703.jpg

Az ötletet a Sacher-torta és a dobostorta piros gyümölccsel történő ötvözete adta, így kapott a három ribizlizselével megkent és kihűtött mandulalisztes csokoládés piskóta angolkrémes csokoládé mousse tölteléket. A torta tetejére kakaózselé került, végül pedig szeletenként egy-egy darab csillogó arany lüszter festékes vágott csokoládédísz teszi teljessé az élményt. A torta igazi különlegessége azonban a talpában rejlik, ami egy amaránt magos mogyorós (és naná, hogy csokoládés) ropogós.

A csokoládétorták esetében különösen nehéz megtalálni azt a pontot, ahol még sem a jellege, sem az íze nem veszik el, a tápanyagértékei viszont már kedvezőnek tekinthetők. Erre kellett is a három forduló, hiszen szeletenként közel 100 kalóriát kellett lecsípni az eredeti verzióhoz képest. A végeredmény önmagáért beszél, a torta készítői szerint és szerintünk is „akár még Gombóc Artúr kedvence is lehetne, ha egy kicsit egészségesebb életet élne”.

Lehet, hogy egy kép erről: 2 ember, álló emberek, sütemény és belső tér
Sztaracsek Ádám és Szirmai Péter, a komáromi Jánoska Cukrászda cukrászai

A bejegyzés trackback címe:

https://cukkerberg.blog.hu/api/trackback/id/tr3417870273

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása