Manapság olyan természetesnek vesszük, hogy van inzulin, sőt hogy mindig azonos és jó minőségben jutunk hozzá gyakorlatilag bármely patikában. Pedig kezdetben nagyon nem így volt, olvashatjuk az inzulin tömeggyártásának 90. évfordulójára megjelent könyvben, amely a cukorbeteg Elizabeth életén keresztül nyújt betekintést a nagyon korai hőskorba.
"Elizabeth napi két [inzulinkészítmény] adagot kapott, a reggeli és esti étkezések előtt tizenöt-harminc perccel. Minden vizeletéből mintát vettek, és amikor cukor jelent meg benne, a dózist kis mértékben emelték. Banting minden nap délután 5 óra 30 perckor meglátogatta Elizabeth-et az Athelma apartmanházban, és vitte magával az esti adag inzulinját
A tesztelés és a dózis megállapításának időszakában a lány kalóriabevitelét fokozatosan emelték, ami rendkívül kényes egyensúlyozást jelentett a beadandó inzulinmennyiség és az emelkedő kalóriabevitel között. Ha ezt az egyensúlyt nem sikerül megtalálni, kettős kockázattal néznek szembe, és mindkettő potenciálisan halálos.
1922 előtt a diabéteszes gyerekhalál 86 százalékát hiperglikémiás [magas vércukorszint okozta] kóma okozta, amelyet az inzulin teljes hiánya vagy annak nem megfelelő mennyisége váltott ki. Az inzulin felfedezése után, 1922 és 1936 között a hiperglikémiás kóma halálozási aránya csökkent a diabéteszes gyerekek között, de még így is 56 százalékos maradt. Az első cukorbeteg, akit inzulininjekcióval felélesztettek a hiperglikémiás kómából, a tizenegy éves Elsie Needham volt 1922-ben a Torontói Gyermekkórházban.
Az inzulin megjelenése megkímelte ugyan a cukorbetegeket a hiperglikémiás kómától, ám egyúttal egy második típusú kóma, a hipoglikémiás [alacsony vércukorszint okozta] kóma megjelenését eredményezte. A cukorbeteg gyerekek a felnőtteknél fogékonyabban voltak a hipoglikémiás kómára. Az inzulin felfedezése után nem sokkal egyértelművé vált a dózis ellenőrzésének szükségessége. [...]
Elizabeth az ilyen hipoglikémiás rohamokat egyszerűen csak „érzéseknek” nevezte, és gyakorta szenvedte el őket: előfordult, hogy naponta háromszor is. Blanche úgy akadályozta meg, hogy Elizabeth-et éjjel, álmában érje a sokk, hogy befeküdt mellé az ágyba, és azonnal reagálni tudott az éjszaka jelentkező rohamokra. Az inzulinkísérletek korai hónapjaiban Blanche vagy tucatnyi alkalommal mentette meg Elizabeth életet, narancslével vagy egy melaszos puszedlivel élesztve őt újra az éjszaka közepén.
A csodaszerrel ezen kívül más problémák is akadtak. A fehérjeszennyezettség sok betegnél tályogokat okozott, az oldatba kevert sók pedig fájdalmassá tették a tűszúrásokat. Elizabeth csípője és combjai hamarosan tele voltak tojás nagyságú foltokkal. Az újabbak lilás színt öltöttek, míg a régiek zöldes-sárgás színűek voltak.
Banting megtanította Blanche-nak, hogy a foltok színe szerint hova adja be a következő injekciót. Amikor az inzulinkészítmény gyengébb hatóanyagú volt, az injekciók szükségszerűen nagyobb adagok voltak. Októberben olyan gyenge potenciájú inzulint kaptak, hogy Elizabeth-nek alkalmanként 5 köbcenti adagot kellett beadni.
A fecskendő azonban csak 2 cm3-t volt képes tárolni. Blanche ezert megtöltötte a fecskendőt 2 köbcenti szerrel, beadta az injekciót, ezután lecsavarta az üvegcsét a fecskendőről, de a tűt benne hagyta Elizabeth csípőjében, beletöltötte az inzulint, és újra visszacsavarta a fecskendőre. Ezt is beinjekciózta, és ezt meg egyszer megismételte, amíg az utolsó mennyiséget is be tudta adni.
A folyamat legalább húsz percet vett igénybe, Elizabeth csípője ezalatt megdagadt, a lába pedig zsibbadni kezdett. Körülbelül egyórás óvatos sétát követően tért vissza az élet a zsibbadt lábakba, de megérte, ha ez azzal járt, hogy újra normális ételeket ehetett.
Blanche-nak es Elizabeth-nek is alaposan el kellett mélyednie a steril injekciózás és a vizeletvizsgálat folyamataiban. [...] A vizeletvizsgálathoz szüksége volt egy adag Benedict oldatra, két kémcsőre, egy szemcseppentő pipettára, egy teáskanálra, egy széles szájú üvegre a vizeletvételhez,
és egy alumíniumcsészére. [...]
Banting augusztus 21-en a szokásos időben, délutan 5 óra 30-kor felkereste Elizabeth-et, hogy beszámoljon neki: a Connaught hamarosan előállítja az első nagyobb adag valóban hatékony inzulint. A kivonat olyan magas potenciájú, hogy Elizabethnek mindössze alkalmanként 1 cm3-t kell beadni belőle. A doktor még hozzátette, hogy hamarosan ugyanannyit ehet, mint egy normális lány: napi 2240 kalóriát.
Banting közel sem volt olyan óvatos betegei kalóriabevitelének növelésében, mint Allen, igy Elizabeth hamarosan olyan, korábban tiltott ételekkel kezdett kísérletezni, mint a gabonapelyhek, a kenyér, a burgonya és a rizs. A tiltott ételek birodalmában naponta újabb és újabb felismeréseket tett. Elizabeth ezeket „kimondhatatlanul csodásnak” írta le.
Augusztus 25-én három és fél év után először evett meg egy szelet fehér kenyeret.
Augusztus 29-én három és fél év után először evett kukoricát.
Szeptember 7-én három és fél év után először evett sajtos makarónit.
Szeptember 13-án három és fél év után először evett szőlőt.
Szeptember 21-én banánt evett.
Szeptember 22-én szilvát evett.
A New York-i Rochesterben James Havensnek hasonlóan eksztatikus élményekben volt része. Bantingnek így írt erről: „Egy héttel ezelőtt, múlt csütörtökön történelmi esemény következett: megettem életem első tojásos pirítós kenyerét. A tojásos pirítós az egyetlen étel, amire a mennyországban szükségem lesz. És ha odafent nem osztanak eleget belőle, akkor inkább a másik helyet választom.”
Részletek az „Áttörés. Az inzulin felfedezésének kalandos története” című könyvből
