Cukkerberg

Halottak napjára

2013. november 01. - kiskatka

Nem tudom megmondani, mikor éreztem először halálfélelmet. Csak azt, mikor jöttem rá, hogy ismerem a halálfélelmet. Vagy legalábbis van elképzelésem róla... Vigyázat, személyes.

-mixed-emotions--michael-lang.jpg

"Mixed emotions" Michael Lang

Gyerekként emlékszem, hogy a gyerekdiabetológus azt mondja: "A cukorbetegség olyan, mint az időzített bomba. Folyamatosan ketyeg és bármikor felrobbanhat. A cukorbeteg élet nem más, mint versenyfutás az idővel."

Azt gondoltam, egyszer majd arra ébredek, hogy már nem vagyok. Sokáig, név nélkül, megfoghatatlanul hordoztam magamban ezt a félelmet.

Ha nem cukorbetegként növök fel, más ember lennék. Ez biztos. Hogy jobb vagy rosszabb, boldogabb vagy boldogtalanabb, szorongóbb vagy kevésbé szorongó, azt őszintén mondom, nem tudom. Csak nem én lennék, ennyi.

Miért írom én ezt most? Mert Mindenszentek és Halottak napja mindig sokmindent megmozgat bennem. Ilyenkor előkerül a halál, az elmúlás és pucéran előtűnik a már-már elviselhetetlen törékenységünk. Arcomba ugrik, hogy bár rengeteg energiát belerakok az egészségem megőrzésébe - de minden energiám sem feltétlen elég a szövődmények megelőzésére, és főleg nem az öregedés, más betegségek és végső soron az elmúlás elkerülésére. Mindannyian toljuk a szekeret, minden nap, amennyire csak tudjuk, és valahol tényleg versenyt futunk az idővel. Jó nagy paradoxon azért ez. És nem kis stressz.

Mégsem beszélünk róla soha. Nem beszélünk róla, nem osztjuk meg, sokkal inkább eszement energiákkal söpörjük a szőnyeg alá.

Ahogy mi is gyerekként próbáltuk söpörni, csak mikor felnőttem, már olyan nagy lett a pukli, hogy jól pofára estem benne. Muszáj volt takarítani, jó nagy meló volt, de sokan és sokat segítettek, amiért mindig hálás leszek.

Emlékszem, gyerekként kaptam híradást, ha nagymamámék falujában valamelyik cukorbeteg lebetegedett, amputálni kellett a lábát, esetleg meghalt. Valahol valaki mindig fontosnak érezte, hogy elmondja nekem ezeket az információkat. Konkrétan a szomszéd cukorbeteg bácsinak olyan sarka volt, hogy nem volt sarka... Borzasztó volt, még felnőtt fejjel visszagondolva is az, kamaszként pedig annyira beparáztam, hogy a talpamon lévő hangyaharapásra (mert kb az volt) azt gondoltam, itt a vég. Erre konkrétan emlékszem: az idő leállt, a színek tónust váltottak, a világ pedig lelassult.

Gyerekként kimenni a temetőbe és gyertyát gyújtani stressz volt. Nevezzük most az egyszerűség kedvéért halálfélelemnek, bár akkor még nem neveztem sehogy, csak koncentráltam a túlélésre. Most kimenni a temetőbe és gyertyát gyújtani számomra igazán kedves emberek sírján szomorú, ijesztő és néha félelmetes, de nem több. Mert nevet kapott a félelem, aminek pedig neve van, az megfogható lesz és kezelhető. Egy nevet ki lehet mondani, mondatba foglalni, tagadni vagy éppen átalakítani, ordítani, leírni, suttogni. Elengedni, letenni, elfogadni.

Olyan nagyon sokmindent nem mondunk ki! Olyan nagyon sokmindent nem osztunk meg! Beszéltél-e valaha valakivel a halálról? A halálfélelmedről...? A diabétesz okozta szorongásról, bűntudatról, szégyenről, sebezhetőségről, bizonytalanságról, haragról, dühről, tehetetlenségről, szomorúságról, depresszióról, megannyi érzésedről? Minden érzésnek van helye! Legalább magadnak, bevallottad-e ezeket valaha? Fel tudtad-e ismerni magadban, volt-e hozzá bátorságod, erőd? Adtál-e nevet...?

Adjatok nevet és mondjátok ki! Legalább ilyenkor, legalább magatoknak! Jó nagy hülyeség olyasmit hurcolni, ami letehető, és mikor érezhetnénk ezt jobban, ha nem Mindenszentek és Halottak napján!

A bejegyzés trackback címe:

https://cukkerberg.blog.hu/api/trackback/id/tr625608664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Christine_ 2013.11.02. 18:39:31

Sokszor felmerül bennem, hogy van e értelme? Mérni, inzulinozni, figyelni, menni kontrollokra, vérvétel, sport, figyelés, minden. Vajon megfizethetőek e az orvosi váróban töltött percek, órák? Hiszen mindenki mást mond. Állítólag a genetika határozza meg, hogy lesz a szövődmény. Tudom, hogy rendszeres kontrollal hamar kezelhetőek, de kell e kezelni? Ha összejön a jó vércukorszint és mégis lesz szövődmény, az vajon kudarc, vagy csak genetika? Lesz e öregség? Ha öreg leszek és szemilis, rosszak lesznek az érzékeim, akkor hypoból kómába fogok esni? És akkor vége lesz mindennek?
Rengeteg belefektetett energia, mindenki csak hallgat, hogy ez állapot. Dehogy állapot, betegség, hiszen nem műkődik a hasnyálmirigy.
Igenis sokszor fáj az egész, mert nem lehet abbahagyni. Fáj, hogy mindent számolni kell, hogy mérni kell, hogy enni kell, hogy figyelni kell. Ott a hitegetés, hogy teljes élet. De nem az, hiszen ezernyi küzdés van benne a betegség miatt.

kiskatka 2013.11.03. 08:35:06

A sok kérdés, amit az elején írsz, nekem is ismerősek, ahogy a dilemma is. Én ezt úgy zártam magamban rövidre (amennyire lehet, mert azért csak-csak fel tud bukkanni), hogy azért teszek meg lehetőség szerint mindent, amit lehet, mert ha mégis lesz valami probléma, akkor ne legyen lelkiismeret-furdalásom. Tudjam azt mondani, hogy ha jól visszagondolok, mindig azon voltam, hogy a lehetőségeim szerinti legjobbat hozzam ki magamból. Aztán voltak gyengébb, meg jobb időszakok - de a szándék alapvetően megvolt, miközben az életemet is éltem és nem a diab körül forogtam.
Írod, hogy fáj az egész, és hogy nem teljes élet. Nem tudom, mennyire határozza meg a hétköznapjaidat ez az érzés, remélem nem ez a vezérfonal. Mert szerintem el lehet jutni az elfogadásban arra a pontra, hogy a diab az életed szerves és természetes része legyen. Időről-időre idegesítő és fáj, de döntően rendben van.
Számomra felszabadító volt rádöbbenni, és a poszt is emiatt született, hogy azok a félelmek, amelyek gyerekkorban megvoltak, nem tartoznak a diabhoz! Azt hittem, a diab ilyen, de nem! Mert ezeket le lehet rakni vagy kezelhetővé szelidíteni - és így már a diab rendben van a részemről.
Azt látom (látni vélem), hogy nagyon sok cukorbetegnek van ilyen letehető, feleslegesen hurcolt batyuja, ami alatt nyög, miközben azt hiszi, a diabétesz alatt nyög...

Christine_ 2013.11.03. 15:18:15

@kiskatka: Igen, én is hitegetem magamat, hogy igenis kell pl. a szemészet, mert a gépükkel időben kiszűrik, ha sérülnek az erek.
Szerencsére nem vezérvonal az érzés, csak nagyon sok helyen azt harsogják, hogy teljes élet. Meg minden jó és szép. Az árnyoldalakat szinte mindenhol csak a végletekben írják le, amikor már lábat kell levágni. De pl. hol írják, a hypotól való parát? A kattogatást, hogy megengedhettem e azt a szelet tortát, jól számolom e ki hozzá az inzulint? Az egész magamra figyelést, hogy meg kell tanulni nem beképzelni a hypot.
Sokszor meg az van bennem, hogy jó ez így, hiszen a vizsgálatok miatt más dolgot is hamar kiszűrnek. Hiszen egyszer pl. tünet nélkül találtak fehérjét a vizeletemben és hamar ki tudták kezelni mielőtt tünete lehetett volna. A vérképen meg nemcsak a HbA1c szintet néznek, hanem minden mást.
Csak hát az inzulin is elég újdonság, kevés ember van, aki gyerekkorától kezdve öregkoráig inzulinos. Alig van példa rá, hogy igenis megéri.
Nah meg , hogy én 18 évesen lettem cukorbeteg, előtte eléggé "őrjöngő" életmódot folytattam. Akkor ettem, amikor már majdnem elájultam. Valamikor meg rengeteget. A sport se volt akkor meg jó ideje, pedig tinédzserként elég sokat jártam sportolni. Így valahogy mégis jobb lett, hiszen rendszeresen eszek, normálisan eszek és sportolok is mellé.

Christine_ 2013.11.03. 15:25:27

A közlést meg hogy kinek vágják le a lábát nagyon ismerős. Szerintem az emberek örülnek, hogy taníthatnak minket elrettentő példával. Amikor kollegista voltam az igazgató meghalt a cukorbetegség szövődményeibe, mert nem tőrödött vele. Aztán a folyosón mindenki sutyorgott mögöttem, hogy úristen én is cukorbeteg vagyok, biztos meg fogok halni. Meg biztos én se fogom érezni a lábamat, mint a diri. Ezt sokan közölték is.
süti beállítások módosítása