„Azért vagyok édes íz függő, mert cukorbeteg vagyok, és tudat alatt a szervezetem arra éhezik, amit a legkevésbé lehet.” Ez Tomi, a férjem világlátása. Ezt általában akkor mondja, amikor én teljesen komoly arccal megkérdezem, hogyhogy megint édességet enne, hát tegnap evett csokit/sütit diabetikusat vagy nem, helyzet függő, de evett édeset. Ő nem érti én mit nem értek, én meg, hogy ő mit nem.  Lehet droid vagyok, de én, aki alapjáraton ehetne bármit, úgy értem nem vagyok ételallergiás, nincs cukorbetegségem nem élek-halok azért, hogy megehessek egy tortaszeletet. Simán nem vagyok édesszájú. Tényleg nem. Napokig elvagyok édes íz nélkül. Nekem egyébként a sós rágcsák a gyengéim.  Akkor értettem milyen rafkós az emberi agy, amikor terhes lettem. Ugye van néhány szabály mit nem lehet enni, inni terhesen. A nyers hús, nyers tojás és alkohol talán mindenkinek megvan. De nem ajánlják a lágy sajtokat sem. Na, mit gondoltok mit akartam enni egész terhesség alatt? Camembert! Megőrültem, annyira kívántam. Álmodtam vele, az Aldiban sírva simogattam a hűtőpultban. (Jajj, de kínos.) Szülés után élvezettel habzsoltam a kórházi büfébe vásárolt camembert sajtos szendvicset, és nagyjából finedining élményem volt. Mondanom sem kell, azóta nem sűrűn eszem. Persze van, hogy eszembe jut. De nem kerül napi, heti szinten az asztalra.

Szóval lehet megint igaza van. Mármint Tominak.  Nem tehet róla, hogy sóvárog az édességek után, lehet pont azért, mert sóvárog, mert nem eheti. Mit tesz a jó diabfeleség? Elkészít bármit, csak édesítőszerrel. Hiszen mi sem egyszerűbb. Xilit, Stevia, Eritrit, 4:1-ben. A piac hatalmas. Kicsit ez, kicsit az. Teljes kiőrlésű liszt, zabpehely liszt, megy ez, mint a karikacsapás! Vagy nem. Az első években egyik próbálkozás rosszabb lett, mint a másik. Tényleg. Vagy kemény lett, mint a beton, vagy annyira elviselhetlenül édes, hogy még az édesszájú férjem is viszolyogva tolta félre a tányért, „nem vagyok éhes szívem „felkiáltással.   Volt itt minden: katasztrofális karácsonyi cukormentes bejgli, zserbónak induló édesítős horror trutyi, kakaós csigának kinéző kődarab.  Hát, sosem volt jó cukrász. A főzés rendben, de sütésben nem vagyok nagymenő. Tomi aztán meg is kért, na jó, inkább könyörgött, engedjem el diabetikus süti próbálkozásokat. Inkább eszik kevésszer velem megfelezve egy normál süteményt, de se értsem meg nem szereti, nem bírja a gyomra sem, sem az én műalkotásaimat, de egyébként a mestercukrászok által készítetteket sem. Na persze nem adtam fel. Tovább próbálkoztam. A sikerem nem lett legnagyobb. Az édesítős sütemények nem lettek kedvencek.  Az esküvőnkre Tomi azt kérte, ne legyen külön cukormentes torta, inkább eszik fél szeletet, de legyen igazi torta.  Elfogadtam, azt rendeltünk.  És tudjátok mit? Megértem, én csak 9 hónapig nem ehettem camembert sajtot, ő neki 23 éve „tiltólistás” a cukor. ( Ez most nagyon le van egyszerűsítve, tudom, de értitek a lényeget.) Persze, hogy az kell neki. Persze.  Végül megoldást azt hozta el, hogy mióta fiunk is ugyanazt eszi, mint mi, próbáltam egy átmeneti megoldást találni, ami mindenkinek jó. A fiamnak nem akartam édesítőszerrel édesíteni, a férjemnek cukorral. Szóval a trükköm a cukoradag felezése, sokszor inkább negyedelése, olykor fruktóz használata (tudom, bár lassabban emeli meg a vércukorszintet a cukornál, nem a legideálisabb). Nem sütök gyakran, most sem.  Nem csak mert nem szeretek, hanem mert a sok sütemény sem egy kétévesnek, sem egy cukorbeteg férjnek nem ideális ugye. Viszont, ha néhány hetente mégis készítek valamit, már egyre rutinosabb és ügyesebb vagyok. (Azért Tomit ne kérdezzétek meg inkább.)  Kezdem kiismerni az arányokat. Keverem a liszteket, csökkentem a cukrot vagy simán kihagyom.  Van még hova fejlődnöm. Nektek van olyan édesítőszer ötletetek, ami bevált? Cukorbetegek és kisgyerekek egyaránt fogyaszthatjá