Helló Bátor Tábor, helló gyerekek! Őszi Családi Nap volt hétvégén a hatvani Bátor Táborban, sok-sok gyerkőccel, családdal és mókával, nomeg velünk, akik vittük a mesekönyvet, a "Szárnyak és paták"-at, hozzá játékot és jó sok lelkesedést!
Szombat, reggel 8 óra, Nyugati. Szitáló köd nincs. Sőt, napsütés lesz, hiszen a Bátor Táborban mindig süt a nap. És tényleg! Bepakoljuk magunkat a kisbuszba a sok mesekönyv és a papírbábuk mellé, majd indulástól bújjuk a térképet, mert hiába jártam én már a táborban cimboraként párszor, akkor sem találok oda. Autópálya, sok körforgalom, itt erre, ott arra kell fordulni. Majd ráfordulunk az ismerős, döcögős útra, ami látszólag a semmibe visz, ki Hatvanból, ki a hétköznapokból.
Kipakoljuk magunkat, a mesekönyveket, a játékhoz hozott mindenféléket, papírbábukat és persze a papírszárnyakat.
A "Szárnyak és paták" segítő mese, ezt jöttünk megmutatni. Egyik szereplője, Glu cukorbeteg, egy feltaláló, vagány kissrác. Az ő karakterével szeretnénk a diabéteszt közelebb hozni mindenkihez, lebontani a tabukat és gátakat, oldani az ellenállást, helyretenni a félreértéseket. Segíteni, hogy a cukorbeteg gyerekeket semmiben ne kezelje másként a társadalom, mint nem-cukorbeteg társaikat.
Az 5-ös gyermekház előtti tér lett Patagónia, a kis domb előtte a Szárnyaló Szirt, a sarka kovácsműhely, zárt előtere sasfészek. Három helyszín a könyvből, három röpke feladat és a játékban sikeresen helyt állt gyerekek máris papírszárnyakkal a hátukon, tiszteletbeli pegaurként röppenhettek tova.
Kivéve egy újdonsült kis pegaurt: ő visszajött, már nem kért szárnyat, mert már kapott az előbb, csak hogy játszhasson még egyet velünk. Olvadtunk, naná! Kell ennél több?
És pont, amikor már minden nagyon jó és nagyon szép, akkor bukkan felszínre valami mély, valami nagyon emberi. Ami emlékeztet arra, miről is szól ez az egész. Jött egy apa. Érzékenyen reagált. Nem értettük. Beszélgettünk. A fia a Bátor Tábor onkológiai turnusában járt, ő maga pedig futott és adományt gyűjtött az Élménykülönítményben. Most ősszel pedig a Lélekmadár táborba jönnek... Abba a táborba, ahová gyermeküket elvesztő szülőket várnak a szervezők. A tőlünk kirajzó, táborszerte papírszárnyakban rohangáló gyerekhad számára gyökeresen mást jelentett, mint nekünk. Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik.
A "Szárnyak és paták" egy mese, egy varázsvilág, mögötte nagyon is mély sorsokkal, hús-vér gyerekekkel, életekkel. Akik feltalálók és vagányok akarnak lenni, de rájuk csapják az óvoda ajtaját a cukorbetegségük miatt. Nagyon jól megmagyarázható felnőtt indokok miatt, de gyerekszemmel annyira érthetetlen módon. Mert nekik az elutasítás annyit jelent: "Nem kellek".
Köszönöm, hogy mehettünk, és köszönöm a lányoknak az önkéntes segítséget, amivel lehetővé tették, hogy örömet okozzunk a gyerekeknek, rajtuk keresztül pedig saját magunknak!
