A szem nem más, mint egy 130 megapixeles, hightech, 3D kamera, igazi finommechanikai műszer, precíz hangolással és kidolgozott struktúrával. Amennyire fantasztikus felépítése van, sajnos annyira törékeny: cukorbetegségben a magas és/vagy ingadozó vércukorszint károsíthatja a szem finom erezettségét, így rontva a látóhártya, azaz a retina működését - vagyis a látást magát. Lássuk, hogy látunk.
Szem keresztmetszete, sajnos magyar fotót nem találtam. Fotó innen
Ha a kamerás hasonlatnál maradok, akkor a szem egy gyűjtőlencsés kamera, az érzékeny filmet pedig a szem legbelső felületén, mondhatni a szem fenekén találhatjuk. A fény először áthalad a szaruhártyán (cornea, lsd kép), majd a szivárványhártyán lévő lyukon, a pupillán (pupil). Eléri a lencsét (lens), majd az üvegtestet (jelly) és végül meg is érkezett az érzékelő sejteket tartalmazó ideghártyához, a retinához. A szaruhártya és a lencse fénytörő közegek, melyek összegyűjtik és adott pontba fókuszálják a fényt, míg a pupilla szabályozásával változik a szembe bejutó fény mennyisége. Az üvegtest gyakorlatilag térkitöltő kocsonyás anyag, melyen a fény változás nélkül áthalad.
A fényt érzékelő sejtek a szem hátsó felén, a retinában találhatóak, gyakorlatilag az ő segítségükkel látunk. Olyan különleges felépítésük van ezeknek a sejteknek, hogy képesek a fényrészecskéket, a fotonokat elkapni, becsapdázni, majd elektromos kisülés formájában ezt az információt továbbítani az őket körülvevő idegsejteknek. Kétféle érzékelő sejtünk van: csapoknak és pálcikáknak nevezzük őket az alakjuk miatt. A pálcikák sötét-világos megkülönböztetésre képesek, nagyon érzékenyek, de nem túl jó a felbontásuk és a színeket sem tudják megkülönböztetni. Szürkületkor főleg ezek a sejtek működnek - ezért látjuk ilyenkor csak a tárgyak körvonalait, de részleteket és színeket nem. Ezzel szemben a csapok erősebb fényben, vagyis nappal aktiválódnak, viszont sokkal több információt képesek "felfogni", a színlátást és az éleslátást szolgálják.
Minden, amit látunk, leképeződik a szem fenekén, a retinán (mint a gyertya a fenti képen). Ha a szem jól működik, a fényt döntően egy pontba fókuszálja, pontosan oda, ahol az éleslátásért felelős csapok tömörülnek (ez a macula vagy sárgafolt). A fókuszponttól távolodva körkörösen egyre kevesebb "éleslátó" csapot, de egyre több "fény-árnyék érzékelő" pálcikát találunk. Ezért például olvasás közben élesen látjuk a szöveget, hiszen arra fókuszálunk, de érzékeljük hozzánk közeledő embert is homályosan a fókuszponttól távolabb eső sejtjeinkkel.
Ha egy fényérzékelő sejt becsapdáz egy fényrészecskét, az információt továbbítja az őt körülvevő idegsejteknek. Az idegsejtek finom hálózata a sok fényérzékelő sejt egyedi üzenetét (pl: "Egy fotont elkaptam! És most még egyet!") összegzi, szűri, majd továbbítja az agyba, ahol jó esetben összeáll a sokpixeles, 3D kép, amit látunk. Vagyis bármit nézünk, hogy lássuk is, a retina 10 rétegbe szervezett sok tízezer sejtjének finoman összehangolt működése szükséges. No meg persze az, hogy a fény akadály nélkül eljusson ezekhez a sejtekhez.
Ha mindezt sikerült elképzelni, már csak egy nagy kihívást kell megoldani. Vezess gondolatban minden egyes sejthez apró vérereket úgy, hogy miközben folyamatosan megkapják a szükséges légzési gázokat és tápanyagokat, az erek ne zavarják a szem mechanikai finomhangolását... Nem nehéz belegondolni, ha az erek közül néhány elzáródik, esetleg kitágul, kitüremkedik vagy elpattan, az éleslátás csorbát szenved. Eleinte kisebb, majd kezelés nélkül nagyobb mértékben. Ez a retinopátia, azaz cukorbetegség következtében kialakuló látásromlás.
Folyt. köv.
Forrás: Az orvosi élettan tankönyve, Fonyó Attila
