99 év elég hosszú idő, legalábbis ami az emberi életkort illeti, de ha figyelembe vesszük, hogy a cukorbetegek számára az életben maradást biztosító inzulin nevű hormont "csak" 99 évvel ezelőtt fedezték fel, akkor ez az idő valahogy mégis rövidnek tűnik, nem? Azelőtt a diabétesz halálos ítéletet jelentett, de szerencsére ennek már vége. Frederick Banting és Charles Best 1921-ben fedezték fel az inzulint, megmentve ezzel sok millió cukorbeteg életét. 1923-ban ezért Nobel-díjban is részesültek. Elképesztő, hogy egy ilyen kis mennyiség - általában csak néhány csepp - ebből az erős illatú folyadékból mekkora hatást gyakorol a szervezetünkre, igaz? Már egy fél-egy egységes módosítás a dózisunkban is nagy különbségeket okozhat a vércukorszintünk alakulásában, és abban is, hogyan érezzük magunkat. Összegyűjtöttünk néhány kevésbé ismert, meglepő tényt az inzulinról!

Az inzulint kutyán tesztelték. Egy nőstény kutya volt az első cukorbeteg lény, akit inzulinnal tartottak életben. 1921-ben kezelték az ebet, Marjorie-nak hívták. Banting és Best kísérleti kutyáinak egyike volt, akit hasnyálmirigyének eltávolításával mesterségesen tettek cukorbeteggé. 70 napot élt a diabétesszel.

Marjorie

Az első forgalomba hozott inzulinok tehenektől és sertésektől származtak. Az inzulin történetének kezdetén állatok szervezetéből vonták ki a hormont, elsősorban szarvasmarhák és sertések hasnyálmirigyéből származott. Az állatok inzulinja nagyon hasonló az emberi változathoz, ezért az 1980-as évekig kizárólag ezeket forgalmazták. A szintetikus gyártásra való áttérés nem csak a termelés egyszerűsítése miatt következett be, hanem etikai és pénzügyi okokból kifolyólag is.

A modern inzulin bélbaktériumokkal készül. Az inzulintermelés különféle gyártási folyamatainak köszönhetően a sertések és tehenek szervezetében lévő "anyagok" nélkül is előállítható. Az inzulint napjainkban már szintetikus úton állítják elő. Ezen kívül az inzulinmolekula a kívánt módon megváltoztatható modern gyártási módszerekkel. Az egyik eljárás magában foglalja a géntechnológiával módosított baktériumok, nevezetesen az E-coli (egy bélbaktérium) alkalmazását. Röviden, az E-coli baktériumok segítenek előállítani az inzulinmolekulát, a baktérium "nem kívánatos" része a termelési folyamat egy későbbi lépése során megsemmisül. Tehát nem annyira gusztustalan a dolog, mint amennyire annak hangzik.

Az inzulin szerepel a doppinglistán. Az inzulin elősegíti az anabolikus szteroidok, például a tesztoszteron vagy a növekedési hormon hatását, ami azt jelenti, hogy serkentheti az izomnövekedést. Éppen ezért az inzulin nagyon népszerű a testépítő körökben. A fokozott állóképességet igénylő sportokban is használnak inzulint doppingszerként. Felgyorsítja a szénhidrátok felszívódását, és a glikogén (energiatároló) képződését a májban és az izomsejtekben, tehát felturbózza a teljes anyagcserét. Azok a sportolók, akik inzulinnal doppingolnak - ami nemcsak teljes mértékben sportszerűtlen, de veszélyes is- általában inzulin-glükóz és/vagy glikogén keveréket injektálnak maguknak. Ez rendkívül veszélyes, mert a sportolók ilyenkor a szélsőséges erőkifejtés és a súlyos hipoglikémiás kóma bekövetkezése között ingadoznak.

A hormon 1998 óta szerepel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság doppinglistáján. A cukorbeteg sportolók természetesen adhatnak maguknak inzulint, hiszen erre vércukorszintjük kezeléséhez szükségük van, ráadásul ők sem élveznek ezzel előnyt, hiszen csak a megfelelő mennyiségű inzulin-glükóz keverék éri el a kívánt dopping hatást, egy átlagos inzulin dózis nem.