Az Egy Csepp Világnapon a gyermekekre is gondolunk, rengeteg programmal és színpadi fellépővel várjuk még a legkisebbeket is. A délelőtt egyik egészen biztosan kedvelt programja lesz a Kiskalász zenekar koncertje, a Salátamánia. Köszönjük az Eisberg támogatását!
A Kiskalász zenekart 2009 januárjában Sántha Gábor (gitár) és Varga Bori (fúvóshangszerek) szerzőpáros alapította, Boros Attilla basszusgitáros és Mogyoró Kornél ütőhangszeres zenészbarátaikkal közösen. Az első lemezt Bartos Erika, - aki kétség kívül a mai gyermekirodalom egyik legmeghatározóbb alakja -, éppen akkor megjelenő Zsákbamacska című verseskötete ihlette.
Eredetileg Bori és Gábor csak egy album elkészítését tervezték, de aztán annyira sikeres lett a szintén Zsákbamcska címet viselő CD, hogy ez további dalok írására inspirálta őket. Koncepciójuk lényege: megkönnyíteni a verstanulást a piciknek fülbemászó dallamokkal, fura ritmusokkal, illetve népszerűsíteni a gyerekek körében az „élő“ hangszeres zenét. A zenekar mára már a legtöbb hazai fesztiválon megfordul és igényes, közvetlen koncertjeikkel varázsolják el a kicsiket és nagyokat egyaránt.
A Kiskalász zenekar világnapi előadása, a Salátamánia nem más, mint csupa zöldség és mese. Interaktív bábos mesekoncert, amely elkalauzolja a gyerekeket a csodálatosan színes zöldségek világába. A gyerekek találkozhatnak Gézával, a tökkel, a rosszcsont feketeretek gyerekkel, (melynek neve eleve Ede s vele lesz egy eszperente mese), Kukor-Icával és még sok más zöldségfélével. Az izgalmas előadás nem csak látványos, hanem iigazi koncertélmény is kicsiknek, nagyoknak egyaránt.
A Kiskalász előadása várhatóan délelőtt 11:30-kor lesz, de még egy kis türelmet kérünk Tőletek. Jövő hét elején jövünk a végleges programmal.
Egy Csepp Világnap
November 27., BOK (SYMA) Csarnok
Gyertek, várunk!