Heni 29 hetes, terhességi cukros kismama. Itt, a blogon osztja meg velünk a következő hetekben-hónapokban majd a tapasztalatait és küzdelmét a diabétesszel, miközben várja a kisfiát - és közben három generációt lát el a családjában. Heni, minden tiszteletünk, és köszönjük!
"9 éve dolgozom ápolónőként. Munkám kapcsán gyakran kerültem vércukormérő készülékek közelébe, és tudván, hogy a családomban halmozottan fordul elő a cukorbetegség, olykor-olykor megszúrtam az ujjam, kíváncsi voltam, vajon nekem is van-e hajlamom rá. Bizony az utóbbi években sajnos evések után elég sokszor mértem 6 mmol/l feletti értékeket.
Tudni kell azt is, hogy a 179 cm-emhez 110 kg társul. Nem volt ennyi sok súlyfeleslegem sosem, de mióta megismertem életem szerelmét, aki imádja a főztömet, és nagyokat szeretünk enni, azóta sajnos legalább 10-15 kg „felszaladt”. Éreztem, hogy nem jó ez így.
Említettem az orvosainknak akikkel dolgoztunk, hogy emelkedettebb a cukrom. Hogy mi volt a válasz rá? Le kell fogyni... Igen ám, csak ez nem olyan könnyű. Így teltek a napok, munka 1000-rel, nappalos műszakban volt, hogy délután 3 órakor ültünk le először enni. De addigra már olyan éhesek voltunk, hogy azt sem tudtuk mit faljunk fel. Mert az akkorra már falás volt. Este hazaérvén a csendes kis otthonomba, találkozva az egy napja nem látott kedvessel, leültünk vacsorázni. Persze nem kis adagokat. Hiszen akkor már még jobban esett.
A rengeteg munka közben egyszer csak várva várt váratlan esemény történt! 2 csíkot mutatott az a bizonyos teszt, ami bebizonyította, hogy nem csak egy új élet, hanem egy család is születendőben van! Az öröm határtalan! Az étvágy? Kitűnő! Csak egy gond volt. A 9. terhességi héten volt az első komplett vérvétel. Ott az éhgyomri vércukrom 8,2 mmol/l volt. A nőgyógyász ezt látván elküldött a diabetológiára. Féltem tőle nagyon, mert itthon már mindenfélét olvastam a terhességi diabéteszről, az inzulinok adásáról, a magzatra káros cukorról, az anyagcsere felborulásáról és a fórumokon megosztott egyéb elrettentő esetekről. (Milyen hasznos is tud lenni az internet!)
A diabetológus közölte velem, hogy másnap kórházi felvétel, valószínűleg az elején inzulint kell majd adni, de ez persze menet közben derül ki. Kétségbeesés lett úrrá rajtam. Tudtam, ha inzulinra kerül a sor, nem fogom tudni megszúrni magam. Befeküdtem. Szerencsémre a saját kórházamba, a belgyógyászatra, oda, ahol egyébként is dolgoztam. A légkör ismerős, de a szituáció új. A legszörnyűbb az volt, amikor az orvos a betegfelvétel kapcsán kérte, hogy valljak be mindent a nassolási szokásaimról. Ez volt a legnehezebb, és egyben legszégyenletesebb dolog, amit el kellett mondani. Igen. Belegondolván elszégyelltem magam.
Naponta hatszor mértem a vércukrom. Sajnálatos módon nem úsztam meg az inzulint, amit most már nem bánok, mert nagyon jól kordában tudom tartani a vércukorszintemet.
Megkezdődött a diéta is. Nyomban 1400 kcal-ára és 180 g szénhidrátra csökkentették le a napi betevőmet. Másodszorra is kétségbe estem. „Nem fog ez a gyermek éhen halni a pocakomban?” Természetesen nem hal éhen, hiszen ő elveszi magának az én szervezetemből ami kell neki, akár az én káromra is, de ő nem szenved semmiben sem hiányt.
Az első napok nagyon kegyetlennek tűntek. Az első, amit azonnal megvontak tőlem: a kenyér és a tej. De én nagyon kenyeres vagyok/voltam. És a reggeli kávémat, ami az első dolog attól kezdve, hogy kinyílt a szemem, sem ihatom többé tejjel!!! Az édesítőszer bevett szokás volt nálam. A családban ezzel ittuk mindig, mert túlsúly is van, cukorbetegség is. De hogy tej nélkül??? Ááá... Képtelen leszek betartani.
Nagyon hamar rá kellett jönnöm, hogy a tejet el kell felejtenem, mert akárhogyan trükköztem, mindig megdobta a reggeli utáni vércukorértéket, és be kellett vallanom. 4x-i inzulinra lettem beállítva. A 3 fő étkezésnél rövid hatásút, este lefekvés előtt hosszú hatásút adok.
Jelenleg 29 hetes terhességi hetemet töltöm. Eddig mindent rendben találtak. Gyakran van vérvétel, nézik a HgA1c-t, a fruktózamint, a vizeletben esetlegesen megjelenő cukrot. A legutóbbi HgA1c-m 5,9 volt.
Elmondták, hogy nem hízhatok annyit, mint mások. Veszélyes lenne a terhesség kihordására és a magzatra egyaránt. Azt is elmondták, hogy a 7 mmol/l feletti értékek károsíthatják a lepény keringését, idő előtti leválásához vezethet. Károsodhat a magzat is a többletcukor miatt. Mindezek ellenére sikerül5 és 7 mmol/l értékek közt tartanom a cukrom. Nem mondom, hogy néha nem eszek meg egy túró rudit, egy kocka csokit, egy szelet fehér kenyeret, egy adag tésztát, vagy rizst, esetleg krumplit, de akkor azt belekalkulálom a napi CH mennyiségbe.
Hogy mit élek meg a legrosszabbul az inzulinos kezelés alatt? Talán azt, hogy van olyan nap, amikor 7x kell vércukrot mérni. Ez egy egész napos profil, majd a hét további napjain eltolva kell mérnem a cukraimat. Ez annyit jelent, hogy egyik nap reggeli előtt és után, másik nap ebéd előtt és után, és így tovább.
A másik legrosszabb dolog az, hogy bármennyire is akarnám, az esetek 80%-ában igen is fájdalmas helyre adom be, az amúgy is feszülő, kerekedő pocakomba az inzulint. Sokszor megkékül, vérzik, fáj. Ezeken a gyakori tűcsere és a váltott helyre való beadás segít. Van olyan is, amikor egyáltalán nem érzek semmit. Az a jó.
Mindezek ellenére nem olyan rossz dolog, mert tudom, hogy az én egészségem javára és a
születendő kisfiam javára kell tennem. A 29 hét alatt mindez idáig 4,5 kilót híztam, ami normális. Persze ehhez nagy önfegyelem kell, ami nekem ezek előtt sosem volt. Mára már tudom, hogy a szülés után hogyan fogom igazán formába hozni magam. A fogyókúrában is ez a lényeg. Csökkentett CH mennyiség és kevesebb kalória."
