Cukkerberg

Cukorbetegek, orvosok, reformok

2012. január 25. - katona_évi

Az elmúlt héten nagy vihart kavart itthon egy sor, a cukorbetegeket is érintő kormányzati intézkedés terve. A témára újra és újra visszatérünk majd, de itt egy jó kis összefoglaló a Weborvos-ról!


A kép innen

"Reagálások a cukorbetegeket hátrányosan érintő kormányzati intézkedésekre

A cukorbetegeket és kezelésüket érintő friss kormányzati intézkedéseket is áttekintették a Veszprém megyei kórház, a Veszprém Megyei Diabetes Egyesület és az Alapítvány a Cukorbetegekért szervezet múlt heti közös rendezvényén, melyen áttekinteték a novemberi Diabétesz Világnapon megfogalmazottak teljesülését, a Nemzeti Diabétesz Program jegyében. Mint elhangzott, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium 2012. január 3-án, a Magyar Közlönyben megjelent (NEFMI) 2/2012 (I.3.)"saláta" rendelete három lényeges témakörével vannak problémái a betegeknek és az őket gondozó diabetológusoknak, háziorvosoknak. Különösen sajnálatos, hogy a rendelet előtt az eddigi szokásos egyeztetés a szakmai kollégiummal és a Magyar Diabetes Társasággal ezúttal elmaradt – emelték ki.

Mint azt Vándorfi Győző főorvos a sajtótájékoztatón is elmondta, az első témakör az „egy recepten egy hónapra" való gyógyszer felírásra vonatkozó korlátozás. A cukorbaj krónikus természetű megbetegedés, s bár kétségtelen, hogy az alkalmazandó gyógyszerek köre és dózisa a betegség stádiumától függően változhat, az esetek többségében a gyógyszerszedés tartósan folytatandó. A gyógyszerfelírás egy hónapra történő korlátozása - különösen inzulint (is) kapó személyeken - feleslegesen növeli a rendelések terheltségét, az orvos, de főleg a betegek elfoglaltságát (havonkénti bejelentkezés a háziorvoshoz, vagy szakorvoshoz, havonkénti patikába járás). A betegek jó része ma már úgysem engedheti meg magának, hogy több nagyértékű gyógyszert egyszerre három hónapra kiváltson.

Meggyőződésünk, hogy a változás önmagában nem szolgálja a gondozás hatékonyabbá válását, sőt, elveszi az időt az alaposabb ellenőrzésektől, a kezelési napló(k) áttanulmányozásától - tette hozzá. A gyakoribb receptírás nagyobb recept- és nyomtatóigényt is jelent, nem beszélve a minden szinten velejáró adminisztráció növekedésével, mindegyik szintén költségnövelő tényező. Javasoljuk ezért, hogy a krónikus természetű megbetegedésekben szenvedők esetében, amilyen a cukorbetegség is, kerüljön vissza a rendszerbe az egy recepten három hónapra történő felírás engedélyezése - emelte ki.

A második témakör a hatóanyag tartalmú gyógyszerrendelés. A hatóanyag alapú receptfelírást, - ami egyelőre kísérletképpen, márciustól kezdődően, csak a vérzsír csökkentőkre vonatkozik - határozottan ellenezzük – tette hozzá. A szakma szerint nem szabad a patikus jogkörévé tenni annak mérlegelését, hogy adott hatóanyag tartalommal melyik készítményt preferálja, mert az eltérő adalékanyagok, stabilizátorok is okozhatnak nem kívánatos reakciókat. A betegek nem egyformán reagálnak a különböző hatóanyagú koleszterin csökkentőkre. Ez a rendelet az orvosi tevékenység leértékelését, fiskális szempontoknak való aláhelyezését jelenti, mely az orvostársadalom újbóli fronton való ellenállását válthatja ki, ugyanúgy, mint az első és a harmadik témakör is.
A harmadik témakör, az előző kettőnél is nagyobb problémát jelent az inzulinnal kezelt cukorbetegek egy jelentős rétegének. A kérdés megértéséhez néhány alapfogalmat előzően tisztázni szükséges.

Ma már az orvos ténykedését alapvetően meghatározzák, az ún szakmai ajánlások. Ezeket nemzetközi és hazai szinten is rendszeresen kidolgozzák, erre a szakmai társaságokat törvény is kötelezi. Ezekben az ajánlásokban csak olyan eljárások szerepelnek, melyek bizonyítottan hatásosak. Az orvostársadalom azt is elfogadja, hogy a bizonyítottan hatásos eljárások közül nem lehet mindent és jelentős mértékben finanszírozni, ennek gátat szab az ország anyagi teljesítőképessége. Ugyanakkor számtalan egészség-közgazdasági vizsgálat alátámasztja, hogy a hatásos eljárások egyben költséghatékonyak is.

A cukorbetegségben bizonyított, hogy a jó anyagcserehelyzet jelentősen csökkenti a rettegett és igen drága eljárásokat igénylő szövődmények kialakulását (vakság, érszűkület, stroke, koszorúér betegségek, veseelégtelenség, idegrendszeri betegségek, meddőség, merevedési zavar stb.). A jó anyagcserehelyzet mérésére nemzetközileg elfogadott a vérből kimutatható HbA1c, mely jelképesen a vérvételt megelőző 2-3 hónap átlagos vércukorértékére utal. Nagy nemzetközi vizsgálatok alapján bizonyított, hogy a tartósan 7% alatti HbA1c érték esetén a fenti szövődmények előfordulása sokkal ritkább.

Ugyanakkor ez az egyes betegre csak átlagban igaz, a fiatal, hosszú betegségtartamra számítható betegeknél ennél szigorúbb (6%) érték elérésére van szükség, míg az idősebb, már szövődménnyel, vagy súlyosabb társbetegségben is szenvedő betegnél a kritérium sokkal enyhébb (8%).

Így a Magyar Diabetes Társaság (MDT) 2011-es ajánlása is elérendő céltartományról (6-8% HbA1c) és nem célértékről (7%) beszél. Magyarországon a HbA1c meghatározást az OEP 3 havonta finanszírozza, így optimális esetben is többnyire csak 3 ízben juthat a beteg egy ilyen vizsgálathoz (a legtöbb laborban előjegyzéskérés, a beteg egyéb elfoglaltságai nem teszik lehetővé az évi 4x mérést).

Ma a világ fejlett országaiban (ebben a kategóriában mi is ide tartozunk) az inzulinok két nagy csoportja érhető el. Az egyik az un. hagyományos, humán inzulinok, a másik a modern, analóg inzulinok. Minkét inzulinféleséggel elérhető a fent említett 6-8% HbA1c céltartomány. A modern, analóg inzulinok alkalmazása mellett sokkal kevesebb a kóros vércukoresés (hipoglikémia) fordul elő, mely akár eszméletvesztéshez is vezethet. A másik előnyük a könnyebb életvitel.

A hagyományos inzulinok mellett pontos napirend betartása szükséges. A leggyakrabban alkalmazott napi 4x inzulin kezelés esetén az inzulin beadásnak mindig adott időpontban kell történnie, az inzulin beadás után fél órával étkezhet a beteg, a háromszori főétkezés mellett szintén adott időpontban kis étkezésekre (tízórai, uzsonna, utóvacsora) is szükség van, éppen a kóros vércukoresések elkerülése miatt. A modern inzulinok mellett elég a 3x étkezés, az étkezések időpontjában adható az inzulin, a négy inzulin közül csak a lefekvés előttinek kell adott időpontban történnie.

A NEFMI rendelete sajnálatos módon nem veszi figyelembe a legújabb nemzetközi és hazai ajánlásokat a 6-8% HbA1c céltartomány vonatkozásokban. A rendelkezés azt tartalmazza, hogy a betegnek évente 2x 7% alatti kell, legyen a HbA1c értéke, ahhoz, hogy finanszírozza a modern inzulinkezelést. Ez a betegek jelentős számánál nem teljesíthető és sokaknál nincs szükség, sőt egyenesen káros a 7% alatti HbA1c tartós elérése. Mi tegyen az orvos és a beteg, ha a modern inzulinkezeléssel a korában magas, mondjuk 9-10% HbA1c-t sikerült 7-7,5% közé leszorítani a hagyományos inzulinkezelésről a modernre váltással? Térjünk vissza oda, ahonnan elindultunk? Hogy fogja ezt az orvos a betegének elmagyarázni? - teték fel a kérdést.

Kétségkívül ma több beteg részesül modern inzulinkezelésben, akiknél 8% c felett van a HbA1 érték, nekik a hagyományos inzulin is megfelelő lenne, életmódjukkal is tudnának ehhez alkalmazkodni és jelentős összegeket lehetne megtakarítani. A veszrpémi kórház Belgyógyászati, Diabetes és Anyagcsere Centrumának munkatársai már régóta hirdetik ezt a szemléletet. Az orvosokat meg lehet győzni, vagy szükség esetén szakmailag korrekt finanszírozási rendlettekkel rá lehet szorítani arra, hogy a kétszer olyan drága modern inzulinkezelést nem lehet és nem is érdemes minden betegnél alkalmazni.

Különösen sajnálatos, hogy a rendelet előtt az eddigi szokásos egyeztetés a szakmai kollégiummal és a MDT-vel ezúttal elmaradt, pedig szakma pedig számított erre, hiszen például az inzulin pumpa finanszírozási rendeletének megalkotásánál a múlt évben konszenzus volt elérhető -emelték ki a tájékoztatón. Itt a célértéket 8% HbA1c-ben határoztuk meg közösen a finanszírozóval. A szakma is tisztában van azzal, hogy a lehetőségek nem korlátlanok és kitartó kommunikációval, mely elsősorban a szervezett és a finanszírozott betegoktatásban kellene megnyilvánulni, a betegek együttműködését is el lehet és szükséges elérni.

Ma a világon minden törekvés a betegek oktatására, az önmenedzselés elérésére irányul a rohamosan szaporodó számú krónikus betegségek területén, ahova a cukorbetegség is tartozik. A betegoktatás, mely a korszerű gondozás része a bizonyítottan hatékony gyógyszereléssel együtt sokkal olcsóbb, mint a szövődmények kezelése - hangzott el a tájékoztatón."

Forrás: Weborvos.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://cukkerberg.blog.hu/api/trackback/id/tr73759924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása