Harmincnyolc. Ennyi lett a Tomi a múlt héten. Mikor kisgyerek voltam, azt gondoltam, nemhogy a negyven, de már a harmincéves is öreg. Csak két évvel vagyok fiatalabb Tominál. Szóval szerintem, a középkorúság bőven 50 felett kezdődik csak. Azt hiszem, magamon akkor kezdtem először érezni, hogy nem vagyok már csitri, amikor ráeszméltem, hogy ha bemondanák a Híradóban, hogy eltűntem, már nem fiatal lány, vagy fiatal nő lennék. Legjobb esetben is csak nő, de lehet inkább asszony. Brrr.

Na de, vissza Tomira. Harmincnyolc. Nem kerek, de azért csúnyán sem néz ki. Kicsit olyan, mint a jó szilvalekváros derelye – nem trendi, nem menő, de benne van a szív. Meg a múlt. Meg egy kevés dió a tetején, és ha még nagyobb szerencse az élet, még egy kis porcukrot is hint a tetejére.

Az édességről jut eszembe, Idén újra elkészítettem a cukormentes epertortát, amit a megismerkedésünk évében. Maradjunk annyiban, hogy láttam már szebbet, és akkor igencsak finoman fogalmaztam, de az íze tényleg rendben volt. Legalábbis Gellért és Tomi egy szót sem szólt, csak elégedett hümmögések közben tömték magukat.

Harmincnyolc. Tomi korábban beszélt arról, hogy nyomasztja, vajon mennyi adatott, mennyi adatik, lesznek-e hosszú távú szövődményei a betegségének. Ezek a gondolatok erősödtek Gellért születésével. Azóta hajlandó Tomi többet tenni az egészségért. Mégis a szülinap szerintem valahogy mindenkinél egy kicsit amolyan hála, kicsit szorongás, boldogsággal vegyes kíváncsiság egy bizonyos kor után, akkor is, ha történetesen nincs krónikus betegsége.Tomi azt mondja, ha eléri a hatvanat már örtül, ha a hetvenet, akkor nagyon boldog. A hideg ráz, amikor így beszél. A szüleim tapossák a hatvanas éveiket. A nagymamán a nyolcvannyolcadikban van.  Az egyik apai dédmamán 75 éves koráig egyes típusú cukorbetegséggel élt és soha, de tényleg soha nem tartotta a diétát, amióta ismertem. Szóval a fejemben az van, akár még tovább is élhetett volna. Meg aztán nem is biztos, hogy ez csak a cukorbetegség függvénye. Pár napos hír, hogy elhunyt 42 évesen a legnagyobb hazai magánkórház vezérigazgatója sportolás közben. Összeszorult a szívem. Fiatal volt, sikeres, sportos, feltételezhetően hozzáfért a legmagasabb szintű egészségügyi ellátáshoz. Még az is lehet, pár hónapja volt egy negatív menedzserszűrése. És mégis. Ennyi egy élet. Pedig tudtommal nem volt cukorbeteg, semmilyen ismert betegsége nem volt. Mit tanít ez? Sose tudhatod mi lesz, mi jön holnap, egy hét, hat hónap, hat vagy hatvan év múlva. Közhely, de ezért kell minél jobban feloldódni a boldog pillanatokban, és nem feltétlenül a nagy dolgokban. Egy jó reggeli kávéban, együtt egy boldog kacajban, egy jó filmben, egy jóleső sétában a Duna-parton. Kicsit néha megállni, és az igazán fontos dolgokra figyelni.

Tomi azt mondja, akkor szeretne sokáig élni, ha jól van. Ha előjön mindenféle szövődmény, köszöni, inkább kiszállna. Dühös leszek, amikor erről beszél. Ugyanakkor valahol megértem, bár azt gondolom alapvetően az ember úgy van programozva, hogy nagyon nehezen kapcsolja ki a túlélő ösztönét. Amíg van miért, amíg van kiért. 

Harmincnyolc. A kettes és a hármas számjegyből kilógó kanóc szelíden lobogott a jól láthatóan csálé formájú cukormentes epertorta tetején. 38. Milyen szép szám. Megfordítva még szebb lenne. Ha Tomi betölti a 83-at, egy hónappal később lenne az ötvenedik házassági évfordulónk. 2070 augusztusában. Tudjátok mit? Azzal megelégszem. Nem mondtam ki, csak a szemébe néztem mikor elfújta a gyertyákat Gellérttel a karjában. Valahogy éreztem, reméltem, neki is az jutott az eszébe: Még megcseréljük ezeket a gyertyákat a tortán.

Miden születésnap egy kis titkos üzenet, amit az élet küld. Nem harsány, nem hangos, csak ott lapul a gyertya fénye mögött. Kicsit sejtelmes, kicsit titokzatos, de a mienk.

Sejtem, hogy a 38 egy picit más neki, mint másnak. Nem rosszabb. Csak… élesebb a széle. Nem dől hátra benne az ember, mint egy szép páratlanban. Inkább előre hajol kicsit. Hogy jobban lássa, mi jön még. Hogy meddig tart a kanyar.

És én ott vagyok mellette. Néha a mentsvár csokit hozom utána, néha az inzulint segítem keresni, vagy csak „cseszegetem” , hogy mért-e cukrot.

Szóval: boldog 38-at, és boldogot majd fordítva is!
Legyen szép következő éved, legyen benne szilvalekvár. Meg egy kis dió. Na, meg a porcukor a tetején.
Mert attól az élet még mindig emészthetőbb.