A motivációnk megtalálása néha igazi kihívást jelenthet, különösen akkor, ha a cukorbetegség kezeléséről van szó. Ez az állapot megköveteli, hogy minden nap készen álljunk a feladatokra – mintha még egy teljes munkaidős állásunk lenne a már meglévők mellett. Szerintem a trükk a kitartásban, a folyamatos motiváció megőrzésében rejlik. De ki tud mindig jelen lenni és a legjobbat nyújtani? Emberi dolog, hogy nem vagyunk mindig motiváltak, hogy néha visszaesünk. A motiváció hiányával és a megérdemelt pihenőidővel azonban gyakran együtt jár a bűntudat és az önvád. Végső soron mi magunk szenvedjük el a következményeket – egészségügyi problémák, esetleg szövődmények formájában –, ha éppen nem állunk készenlétben.

Számomra az ilyen motivációvesztések mindig magas vércukorszint formájában jelentkeznek. Alkalmanként elviselek egy-egy 14-es értéket, belefér, hogy néha késve adom be a bólust, vagy nem mérem pontosan a szénhidrátokat. Viszont ilyenkor nagyon gyorsan elkezdem rosszul érezni magam a bőrömben, kedvetlen leszek, és nehéz visszatalálnom a helyes útra. 

Rólam szól. Néha emlékeztetnem kell magam arra az egyszerű tényre, hogy ez az egész rólam szól. A mindennapi feladatok – bevásárlás, főzés, házimunka, orvoshoz járás – gyakran elnyomják a saját testi szükségleteimet. Tudom, nem vagyok ezzel egyedül. Az első lépés a motiváció felé az, hogy felismerjem: én vagyok az életem középpontja, még ha néha háttérbe is szorítom ezt a tudatot. A cukorbetegségem a részem, és ezt senki nem veheti el tőlem.

Jobb közérzet. Motivál, hogy elképzelem a célomat. Mindig igyekszem vizualizálni, hogy hová szeretnék eljutni: stabil vércukorszintre és jó közérzetre vágyom. Ez a gondolat általában növeli a motivációmat.

Életminőség. Korábban azt hittem, hogy a magas vércukorszint, a rossz közérzet, a koncentrációs nehézségek és a gyakori megbetegedések „normálisak”. Amikor azonban sikerült stabilizálni a vércukorszintemet, rájöttem, mennyivel jobb lett az életminőségem: kevésbé vagyok ingerlékeny, sokkal energikusabb vagyok, jobb lett a sportteljesítményem is. 

Reális célok. Fontos, hogy reális célokat tűzzünk ki magunk elé. Egy homályos, általános, megfoghatatlan célkitűzés, mint például a „Holnaptól jobban fogok teljesíteni”, kevésbé hatékony, hiszen a visszaesés nagyobb csalódást okozhat. Inkább lépésről lépésre haladjunk, minden nap tegyünk egy kicsit pluszban, és ezáltal minden apró siker új motivációt fog adni. Egy jól megfogalmazott cél pedig legyen konkrét: mit szeretnék pontosan elérni? Mikorra szeretném elérni? Mi lesz az első lépés, amit teszek ennek érdekében?

Elengedés és nevetés. Néha ki kell engednünk a feszültséget, és ez rendben van. A cukorbetegség gyakran elszomorít, frusztrál, vagy épp dühöt vált ki belőlünk – ezek teljesen természetes érzések. Fontos, hogy beszéljünk róluk valakivel, akiben megbízunk, mert ez felszabadító és egyben motiváló lehet. A humor is segít: például az inzulinpumpámat, mikor elkezdtem használni, „Pumpali”-nak neveztem, és jókat nevettem rajta a barátaimmal. 

Eszközök és támogatás. Ma már számos kezelési lehetőség létezik, érdemes kitapasztalni és utánajárni, mi illik hozzánk a legjobban – inzulinpen vagy pumpa, folyamatos vagy alkalmi vércukormérés, kézi vagy applikációs dokumentálás. Az életmódunkhoz és ízlésünkhöz igazítva könnyebb fenntartani a motivációt. Tudom, hogy nehéz segítséget kérni, de néha elengedhetetlen. Egy kis támogatás a családtól vagy a partnerünktől nem gyengeség, hanem igenis az erő jele. Nekem is voltak olyan időszakaim, amikor annyira fáradt és dekoncentrált voltam, hogy elfelejtettem bólust adni étkezés után. Többször előfordult, hogy egy közeli barátom szólt rám, hogy ezt pótoljam.