Cukkerberg

Nemzetközi webinárium a cukorbetegség és a mentális egészség kapcsolatáról

Széchy Eszter dietetikus beszámolója

2022. november 08. - egyszerelunk

Az IDF a Nemzetközi Gyermek- és Serdülőkori Diabetes Társasággal (ISPAD) karöltve ismét egy színvonalas online eseménynek biztosított teret októberben, amelyen a KiDS hazai megvalósításáért felelős Egy Csepp Figyelem Alapítványt Széchy Eszter dietetikus képviselte.

Ezúttal a cukorbetegség és a mentális egészség kapcsolata került fókuszba mind a cukorbetegségben érintettek, mind pedig a velük szoros kapcsolatban állók (családtagok, tanárok illetve az egészségügyi ellátó személyzet) szemszögéből.

idf_diabetes_and_mental_health.jpg

A szervezők jó érzékkel állították össze a programot, maga a téma határozta meg a webinárium felépítését is, aminek én nagyon örültem, hiszen szemben a szeptemberi, fizikai aktivitásról szóló amúgy szintén magas színvonalú webináriummal, ezúttal háttérbe szorultak a grafikonok és egy-egy pár slide-ból álló szakmai bevezető után a kerekasztal beszélgetésé volt a főszerep.

Ahogy azt az esemény ismertetőjében is kiemelik, 1-es típusú cukorbetegként én is számtalanszor tapasztalom, hogy még a betegség tényének elfogadása és a legmodernebb technikák ellenére is sokszor érzelmileg és mentálisan is megterhelő a cukorbetegséggel való együttélés, hiszen 24 órás figyelmet és egyfajta folyamatos készenléti állapotot igényel. Emellett


a cukorbetegséggel kapcsolatos tévhitek,


különösen gyermekkorban és serdülőkorban, ezekben a későbbi szociális életünk szempontjából meghatározó időszakokban, könnyen vezethetnek a kortársak általi kiközösítéshez, ami tovább súlyosbíthatja az önmagunkról alkotott negatív énképet.

Dr. Nataša Bratina (Szlovénia) bevezetőjében szintén annak a jelentőségét emelte ki, hogy a diagnózist követően az orvosszakmai kérdéseken és a társszakmák bevonásán túl, hogyan közeledünk a gyermek felé, mennyire vonjuk be őt a róla szóló döntéseinkbe, mennyire adjuk meg az esélyt arra, hogy egyfajta kompetenciaérzete alakulhasson ki a diabéteszével kapcsolatban.

Alan Delamater a Miami Egyetem gyermekgyógyász és pszichológus professzora bevezetőjében a cukorbeteg fiatalok esetében magasabb arányban jelentkező pszichés zavarokra (depresszió, szorongás, étkezési zavarok) hívta fel a figyelmet, amelyek minden esetben akadályozzák a diabétesz sikeres kezelését, csakúgy mint a családi konfliktusok vagy a kortársak általi megbélyegzés („társadalmi stigma”). Ez utóbbinak további veszélye, hogy megfelelő feldolgozás hiányában a kirekesztést átélő fiatal egy idő után magáévá teszi a közösség vele kapcsolatos véleményét, nézeteit

(„self-stigma”).

A kerekasztal-beszélgetés során a résztvevőkhöz csatlakozott még Naser Altoobani, középiskolai pszichológia tanár, akit 2 éves korában diagnosztizáltak 1-es típusú cukorbetegséggel, a Bahreini Diabetes Társaság tagja és jelenleg első tudományos cikkén dolgozik a cukorbetegség önmenedzselése és az érzelmi kompetenciák témakörében. A dél-afrikai Thapi Semenya jogi tanulmányai mellett, mindhárom betegségben érintettként, különböző diabétesszel, vitiligóval és bipoláris zavarral kapcsolatos ügyek támogatója valamint gyakornok az IDF-nél. A brazil Lucila Gomes pedig egy 1-es típusú gyermek édesanyjaként, a Blue Circle Voices tagjaként és egy 1-es típusú cukorbetegeket támogató csoport vezetőjeként volt jelen.

Bemutatkozóikban mindhárman a párbeszéd, a felvilágosítás és a közösségformálás szerepét hangsúlyozták egy-egy személyes történeten keresztül. Ezen történetek során szembesülhettünk azzal, hogy az 1-es típusú diabéteszt övező félelmek és bizonytalanságok minden földrészen hasonlóak, függetlenek a gazdasági helyzettől, és a megoldást is ugyanabban látjuk világszerte: nyílt párbeszédek, figyelemfelkeltő kampányok, tanárok oktatása, kortársak érzékenyítése és közösségépítés.

Ezt követően a kerekasztal beszélgetés során még több személyes tapasztalatot és történetet hallhattunk. 

Prof. Alan Delamater például Naser felvetésére reagálva ismertetett egy tanulmányt, mely szerint a cukorbeteg gyermekek azokban az esetekben, amikor saját maguk magyarázhatták el kortársaiknak a diabéteszük lényegét illetve a tanáraik is részesültek ezzel kapcsolatos oktatásban, az anyagcsere paramétereiket, a betegségükhöz való hozzáállásukat és a társas kapcsolataikat tekintve is jobban teljesítettek. Ugyanez tapasztalható az iskolai zaklatások terén is, azok a gyerekek,

akik nem rejtik el a diabétesz kezeléshez szükséges eszközeiket, általában nincsenek zaklatásnak kitéve,

mert az állapotuk felvállalása természetessé teszi azt a többiek számára is.

Szintén nagyon fontos kérdésként merült fel az a gyakori jelenség, amikor valamilyen negatív következménytől tartva választjuk vagy választják helyettünk a szülők, esetleg a párunk a tagadást. Az okok sokrétűek, adódhat például kulturális különbségekből, ahogy azt Lucila Abu Dhabiban élve tapasztalta, ahol is a patriarchális társadalom kényszeríti sokszor hazugságra a diabéteszes gyermeket nevelő családokat. Hasonló tapasztalatokról számolt be Dr. Bratina, akihez számos koszovói beteg jár Ljubljanába, abból a célból, hogy hazájukban, ismerőseik elől rejtve maradjon az állapotuk. Gyermekkorban és kamaszok esetén a közösségbe való beilleszkedés és a párválasztás miatt választják sokan ezt a hosszútávon semmiképpen sem működőképes megoldást, fiatal felnőttek jellemzően szintén az ismerkedési lehetőségeiket illetve a munkapiacon történő elhelyezkedésüket, az esetleges előmenetelüket látják veszélyben esetenként a diabéteszük miatt.

Kényes kérdést vetett fel az egyik, feltehetően a magyarországi helyzethez hasonló tapasztalatokkal rendelkező, kérdező a pszichológusok elérhetőségéről. Míg a három „civil” szereplő közül csak egy találkozott kezelése során pszichológussal, addig Dr. Bratina egy nehezen kiépített, de immáron több mint 20 éve a diabetes team részeként működő pszichológusi gyakorlatról számolt be, ami a diagnózis pillanatától kezdve elérhető minden érintett és családja számára illetve a terápiára nem szorulókat is évente szűrik a potenciális pszichés zavarokra.

A zárókérdésre, miszerint hogyan lehetne felkelteni a nem diabéteszesek érdeklődését a cukorbetegség iránt és ezáltal elkerülni a stigmatizációt szintén Dr. Bratina szolgált a legszerethetőbb válasszal, Szlovéniában ugyanis 1998 óta létezik egy

speciális oktatóprogram, amire 12 év feletti gyerekek nevezhetnek és az 1-es és 2-es típusú cukorbetegségről szóló előadásokat tartalmaz

és egy kvízzel zárul, ami alapján kihirdetik az országos győztest. A programban évente 10.000 gyermek vesz részt. 

A cukorbetegségünket nem elég egyszer megtanulni, hiszen időről időre hozzánk hasonlóan változik a természete, így folyamatos kihívást jelent egész életünk során. Ennek elfogadása, a folyamatos edukáció és szükség esetén a kellő időben történő segítségkérés lehet a kulcsa nemcsak a szövődmények megelőzésének, de a mentális egészségünk megőrzésének is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cukkerberg.blog.hu/api/trackback/id/tr5217973176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása