A fejlesztés alatt álló vércukorérzékeny "okos inzulin" egerekben olyan szépen működött, hogy a klinikai kipróbálás felé kacsingatnak a kutatók - számol be a BBC.
Nem cukorbetegekben a hasnyálmirigy inzulintermelő béta sejtjei a vércukorszint változásának megfelelő mennyiségben juttatnak vércukorcsökkentő inzulint a véráramba. Ha a vércukor emelkedik, az inzulinszint is; ha csökken, az inzulinkibocsátás is mérséklődik; így a dinamikusan változó inzulinszint képes szigorú keretek között tartani a vér cukorszintjét.
Cukorbetegségben a jó vércukorkontroll művészete abban áll, hogy az injekció formájában beadott inzulint lehetőség szerint mindig a megfelelő mennyiségben és ütemben adjuk. Ha ügyesek vagyunk, a vércukorszint a fiziológiás szintekhez hasonlóan nem lesz sem túl alacsony, sem túl magas. A folyamatos egyensúlyozás ugyanakkor nagyon nem könnyű.
A cukorbetegek életét könnyítendő ezért sok labor és cég dolgozik olyan intelligens megoldás fejlesztésén, amely képes önállóan a változó vércukorszintre reagálni. A PNAS nemzetközi szaklapban a napokban megjelent publikációban a világ egyik leginnovatívabb kutatóműhelye, a MIT olyan "okos inzulinról" számol be, mely egerekben képes volt a változó vércukorszint szerint ki-be kapcsolni és szabályozni a vércukorszintet.
Az "okos inzulin" a véráramban keringve csak akkor aktiválódik, mikor szükség van rá, azaz a vércukorszint megemelkedik. Az inzulinmolekula végére kémiai módosítással egy "horgonymolekulát" kötöttek a kutatók. Ha a vércukorszint normális, a horgony a vérben nagy mennyiségben keringő, általános fehérjéhez kötődik (albumin) és az inzulin inaktív, kikapcsolt marad. Ha viszont a vércukorszint megnő, a nagy mennyiségű glükóz a horgonyt leválasztja a vérfehérjéről és az "okos inzulin" elszabadul. Szabadon képes hatását kifejteni, azaz a vércukorszintet csökkenti. Ha pedig a vércukorszint normalizálódik, az inzulin újra inaktiválódik, horgonyt vet az albumin fehérjéken.
Korábban írtam olyan injektálható, fogkrémszerű nanogélről, mely érzékeli a szöveti környezet cukorszintjét és annak megfelelően inzulint bocsát ki. A mostani fejlesztésben az a szimpatikus, hogy nem valami egészen új, speciális nanogélről beszélünk, hanem jelenleg is forgalomban lévő, hosszú hatású inzulinfajta kémiai módosításáról.
Az "okos inzulin" cukorbeteg és egészséges egerekben olyan szépen működött, hogy reményt ad az emberi, klinikai kipróbálásra. Ha beválik, kvázi ugyanúgy kell majd adagolni - napjában 1-2 alkalommal -, mint a hosszú hatású inzulint. A véráramban keringve a vércukorszintnek megfelelően ki-be kapcsol majd, így segítve a megfelelő cukorkontrollt. Ha nem is biztosít majd tökéletes vércukorértékeket, de szerintem lengéscsillapítóként jól működhet. Megelőzhetné a nagyobb kilengéseket vagy éppen utánamenne a változó alapinzulin igénynek. Gondolok itt a frontokra, stresszre, menstruációs ciklusra, meg a többi kismillió külső faktorra.
