Egyre többször és egyre hosszabban szerepel a hírekben a mesterséges hasnyálmirigy, mint az 1-es típusú cukorbetegek reménybeli megmentője. Ha már írtunk glükózszenzorról, itt egy újabb hírecske: az University of Virginia-n fejlesztett mesterséges hasnyálmirigy engedélyt kapott Amerikában az igazi tesztelésre, indulhat a próba kórházon kívül, otthon! Már épp morogni kezdtem magamban, hogy persze-persze, már megint Amerika, hol vagyunk mi attól, stb-stb, mikor rátaláltam a hírre, miszerint Olaszországban és Franciaországban már tavaly óta folyik a kipróbálás.
Mobilnak álcázott mesterséges hasnyálmirigy
A mesterséges hasnyálmirigy a vércukorszintet folyamatosan mérő szenzorból, az inzulint folyamatosan adagoló inzulinpumpából, és a kettőt összekötő valamely készülékből áll. Ez utóbbi kulcskérdés. Megbízhatóan működő inzulinpumpa van, alapvetően jól működő cukormonitor is, a kettőt viszont egyáltalán nem egyszerű összekötni. Nem technikailag, hanem az algoritmust tekintve.
A vércukor-szintet ugyanis szinte minden befolyásolja és állandóan változik, minek következtében minden cukorbeteg agyának hátsó bugyrában folyamatosan pörög egy jósoló-program: hogyan fog változni a vércukorszintem az elkövetkező néhány órában? Vagyis mit ettem, mit fogok, mit mozogtam, mit fogok, frontok, stressz, bármi és minden, ami egyénileg hat a vércukorszintre és amit az inzulinadagoláskor figyelembe kell(ene) venni, mégpedig előre. Ezt a feladatot kell átvennie a mesterséges hasnyálmirigynek, ezért megalkotása nem kis mérnöki kihívás.
Jelenleg többféle megoldás van kipróbálás alatt. A mesterséges hasnyálmirigyek egyik csoportja az alacsony vércukrok megelőzésére készül (low glucose suspend system) és főleg azoknak jelent nagy segítséget, akik figyelmeztető jelek nélkül képesek alacsony vércukor miatt elveszíteni az eszméletüket. Ha a cukorszenzor adott szint alatti vércukorértéket mér vagy a vércukorszint változásának trendjéből hipót jósol, felfüggeszti vagy csökkenti a pumpa inzulinadagolását.
A másik csoportba tartoznak azok a fejlesztések, melyek ténylegesen adott vércukortartományt lőnek be: egyes készülékek megszüntetik vagy épp növelik az inzulint, ha egy sávon kívülre kerül a vércukor (control-to-range), míg mások folyamatosan normo értékeket céloznak, a felhasználó beavatkozása nélkül (control-to-target).
Végül pedig megkülönböztetnek csak inzulinnal szabályozó készülékeket és úgynevezett bi-hormonális fejlesztéseket, melyek a vércukor-csökkentő inzulin mellett vércukor-növelő glukagon hormont is használnak a szabályozáshoz.
A most tesztelendő mesterséges hasnyálmirigy okostelefonhoz hasonlít (lsd fotó), úgynevezett hibrid készülék (control-to-range). Kapcsolatot tart a szenzorral és a pumpával, méri és reagál is a vércukorértékekre, de egyben jelez a "gazdájának", ha alacsony vagy magas vércukor várható - a cukorbeteg pedig eldöntheti, hogy szükséges-e beavatkoznia vagy elegendő, amit a készülék "kigondolt". Például alacsony vércukor esetén automatikusan csökkenteni kezdi az inzulinmennyiséget, de közben nyitva hagyja a lehetőséget a cukorbetegnek, hogy a változtatásokat módosítsa. Az éppen aktuális vércukorszint és az inzulin pedig bármikor ellenőrizhető a mobiltelefon-szerű készüléken.
A fejlesztések során először az alapinzulin-mennyiséget próbálták ki (éjszaka, mocorgás és evés nélkül), majd az étkezéseket - mindkét szituációban meglepően jól működött a készülék. Mozgás esetén viszont szükséges volt kívülről belepiszkálni (plusz szénhidráttal) és feltételezem, hogy egy porcukrozott túrósbatyuval sem tudna megbirkózni a kütyü. Igazából én már egy kifizethető, megbízhatóan működő folyamatos cukorszenzorral is rettentő elégedett lennék... A szoftvert adom hozzá.
