"Tényleg cukorbeteg vagy? Nem is látszik rajtad!"

Egy másik kedvenc a cukorbetegségemre kapható reakciók között. Sajnálom (illetve dehogy is), de a cukorbetegség nem látszik. A magas vércukor, na az tud látszódni, de még az sem mindig!

Az 1-es típusú cukorbetegség gyorsan alakul ki, napok alatt extrém módon emelkedik meg a vércukorszint, amelynek tünetei a szomjúság, fáradtság, sok pisilés, szájszag, stb. Ez látható. De a megkezdett inzulinkezelésre a vércukorszint gyorsan helyreáll és a tünetek megszűnnek.

A lappangva, lassan kialakuló 2-es típusnál apránként növekszik a vércukorszint és sokszor évek alatt ér el extrém értéket - ehhez pedig "alkalmazkodik" a szervezet, ezért nincsenek jól látható tünetek. Csak szövődmények, de azok aztán bőven, amennyiben a vércukorszintet nem állítják helyre. Attól, hogy nem fáj, még probléma.

A felmérések szerint minden cukorbetegre lehet számolni valakit, aki vagy cukorbeteg, vagy jó úton halad felé, miközben nem is tud róla!

Egyszóval tedd a bukszádba emlékeztetőül a mai bölcsességet és csapd föl bátran legközelebb, amikor a fenti klisé elhangzik:

"Tényleg cukorbeteg vagy?! A nagymamám is az volt! Aztán levágták a lábát és meghalt..." 

Ez a reakció a cukorbetegként grátiszként kapható megjegyzések között az első helyen szerepel. Köszi az együttérzést, meg hogy közös témát keresel és őszintén sajnálom a nagymamádat. De csak óvatosan az ehhez hasonló kommentekkel, mert ilyenkor cserébe meghallgathatod tőlem, hogy a cukorbetegség messze nem a nagymamák kizárólagos problémája, arról nem is beszélve, hogy szegény nagyanyádnál is feltehetően sokkal korábban kezdődött a diab, mint ahogy felfedezték; nomeg öröklődik is, szóval nem árt, ha figyelsz magadra. Legyél nagymama vagy épp kismama. Szemet szemért, fogat fogért...

A mai bölcsesség tehát: