"Kedves Mikulás!

Először is bízom benne, hogy megvan még a palota és a játékgyár ott messze fenn északon, elég csúnya fotókat lehet látni mostanában az olvadó jégtáblákon kucorgó szegény jegesmacikról.

Ahogy tavaly, úgy látom, idén is meg kell Neked írnom: köszi szépen, hogy annyi sok éve cukorbetegséget is raktál a csizmámba, de ha nem haragszol, néha a hócipőm is tele van vele (hócipő, ééérted!). Szóval másnak inkább ne hozzál... Kérlek, idén végre húzd ki a lehetséges ajándékok listájáról és inkább dobj meg minket néhány jó ötlettel, amivel ezt az egész diabétesz-hacacárét meg tudnánk oldani. Nem leszek fukar, ígérem, örömmel továbbítom a kutató kollégáknak.

Biztos tudod, de nagyon fontos, hogy gondolj arra: egyre több a diabos kisgyerek. A sok cukros dolog helyett inkább hozz nekik bátorságot, kitartást, a szülőknek pedig éleslátást, humorérzéket és bölcsességet, hogy segíthessenek a gyerekeiknek szárnyra kapni, diab ide vagy oda.

Neked nem kell mondanom, hogy a felnőttek kishitűek, és még olyan is akad, aki ki sem rakja a csizmáját ilyenkor...! Attól még az ajándéknak nagyon tudnak örülni, hidd el. Tegyél a cipőjükbe sok gyümölcsöt, meg diót, meg mogyorót, esetleg fitneszbérletet, de olyat, amit aztán le is járnak! Hátha észbekapnak és rádöbbennek arra, hogy az életük önmagában már egy IRTÓ nagy ajándék, aminek akár minden egyes reggel megörülhetnének, amikor felébrednek.