Cukkerberg


Diabétesz Világnap 2012

2012. november 14. - kiskatka

Diabétesz Világnap a gyermekek jövőjéért

A Nemzetközi Diabetes Világszövetség (IDF) Gyermek- és serdülőkori Munkacsoportja (Task Force) október 12-én Isztambulban megtartott ülésén kiemelt témaként foglalkozott a 2012 évi Diabétesz Világnap kampányának széleskörű támogatásával, amelynek elnevezése

„Diabétesz: Védjük meg a jövőnket. (Diabetes: protect our future) ”.

Ugyanis egyre több adat szól amellett, hogy a 2-es típusú diabétesz „világjárvány” részeként a betegség gyermek- és serdülőkorban is gyakoribbá vált, a felnőttkori megbetegedések megelőzését pedig már  gyermek- és serdülőkorban célszerű megkezdeni.

Szükséges lenne tehát a cél érdekében

- egyrészt a cukorbetegséggel kapcsolatos ismeretek terjesztése már fiatal korban, iskolai szinten  éppúgy, mint a helyi közösségekben és a médiában, hogy időben megismerhessék a betegség kockázatait és veszélyeit.

-  másrészt már fiatal gyermekkortól kezdve az egészséges táplálkozás és a rendszeres testmozgás bevezetése, a növekvő gyakoriságú túlsúlyosság és elhízás elkerülésére, melyek egyben a felnőttkori cukorbetegség fontos kockázati tényezői is.

A megfogalmazott állásfoglalást a Munkacsoport az IDF elnökségének küldte el, kérve annak továbbítását a tagszervezetek felé szerte a világon.

Prof. Dr. Madácsy László
a Munkacsoport tagja

Banner WDD.jpg

süti beállítások módosítása