Cukkerberg

Almás, csokis vagy bazsalikomos-csipkebogyós?

2014. július 03. - kiskatka

Almás, csokis vagy bazsalikomos-csipkebogyós lesz vajon idén a "Magyarország Cukormentes Tortája" verseny győztese? Tegnap eldőlt, augusztus elején eláruljuk!

IMG_4884mod.jpg

A verseny

Immár harmadik éve rendezzük meg a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületével közösen a “Magyarország Cukormentes Tortája” versenyt. A cukrászmesterek az egészségtudatos táplálkozásnak megfelelő alapanyagokból készült tortákkal pályázhatnak, melyeket két fordulóban bírál el a zsűri.

A június 16-án megtartott első fordulóban a pályamunkák között elsősorban a bogyós gyümölcsök ízei domináltak, de a zsűri több túróval készült tortát is kóstolhatott. Érdekesség, hogy az előző évekhez képest a mesterek idén bátrabban használták a fűszereket, pályáztak például levendulás és bazsalikomos ízesítéssel is. A tegnap megrendezésre került döntőbe három sütemény jutott be: egy bazsalikomos csipkebogyós, egy döbleces (sütőtökös) almás és egy csokoládés-meggyes finomság.

A győztes torta nevét augusztus elején, a Magyarország Tortája versennyel egyidőben tesszük nyilvánossá, először megkóstolni pedig az augusztus 20-i Ízek Utcája rendezvényen lehet majd, Budapesten. Ezt követően az ország számos cukrászdája árusítja majd a süteményt.

Zsűrizés

A zsűri nemcsak a megfelelő alapanyagok használatát, az alacsony szénhidrát- vagy kalóriatartalmat pontozta, hanem figyelembe vette az innovációt, a cukrászati gyakorlatot, a torta küllemét és ízeinek harmóniáját, valamint azt is, hogy mennyire köthető a magyar ízvilághoz.

“Az egészséges táplálkozás szabályai szerint édességet heti kettő, de legfeljebb három alkalommal célszerű fogyasztani, ez a gyerekekre is igaz. Ugyanakkor nem csak a gyakoriság, de az időzítés és a mennyiség is fontos! Az édesség ne helyettesítsen főétkezést, pl. ne ebéd helyett adjuk, hanem az után desszertnek. Az elfogadható mennyiség vonatkozásában lényeges a mértékletesség. Például 1 szelet sütemény vagy 3 dkg csoki, illetve 1-2 gombóc fagyi felel meg egy adagnak. “ - javasolja Szűcs Zsuzsanna, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének dietetikusa.

A szakember szerint “a gyümölcsös és a tej alapú desszertek választása a leginkább célszerű, pl. túrókrém gyümölccsel, almás vagy egyéb gyümölcsös piskóta, rétes vagy palacsinta. “ Ugyanakkor édesítésre, a cukorbeteg gyermekek kivételével, 3 éves kor alatt nem javasolja az energiamentes édesítőszereket, mert a gyerekek intenzív növekedése és ebből eredő magasabb relatív energiaszükséglete ezt nem teszi indokolttá.

Mautner Zsófia, a zsűri elnöke elégedett volt az idei versennyel: „A Bazsalikomos csipkebogyó pikáns és fanyar ízei a bazsalikomnak köszönhetően, a Döbleces almás meglepetése tökmaggal és a Csokis kaland klasszikussága tetszett. Az idei versenyen esztétikusabb és ízletesebb tortákat kóstolhattunk az előző évekhez képest.”

IMG_4843.jpg

Jókuti András szerint „Az első forduló óta sokat csiszoltak a döntős tortákon. Egyrészt, hogy a verseny elvárásainak megfeleljenek, másrészt kifejezetten ízben, élményben és esztétikumban gazdagodtak a torták.” Míg Vadon János örült, hogy „a pályaművek között volt egy csokoládétorta, mert az elmúlt években több innovatív tortát láttunk, de én szeretem a hagyományos ízeket is.” Pataki János cukrászmester kiemelte, hogy üdítő meglepetés érte idén: „Három év távlatából idén karakteresebbek az ízek, de még mindig azt gondolom, hogy a bátrabban csökkenthetik a cukrot helyettesítő hozzávalókat a kollégák.”

Idén nyilvános recept!

Idén, hallgatva a nagyközönség igényére, 2014. augusztus 19-20 között közzétesszük a torta receptjét is, így bárki otthon is elkészítheti.

Figyeljétek a Facebook oldalunkat, honlapunkat és a cukkerberget!

Háziverseny! Háziverseny! Háziverseny!

Apropó, otthon. Elindult a háziversenyünk! A „Magyarország Cukormentes Tortája” háziversenyre bárki nevezhet: háziasszonyok, gasztrobloggerek, sőt, akár cukrászok is, amennyiben nem ipartestületi tagok. A kihívás pedig ugyanaz: fehér liszt és hozzáadott cukor nélküli, kalória- és szénhidrátszegény torta készítése, mely egy cukorbeteg étrendjébe is nyugodtan beilleszthető. A receptet és a süteményről készült fotót augusztus 15-ig kell elküldeni az alapítvány részére.

A háziverseny kiírása és a részletek ITT, az eseményoldal ITT található!

A háziverseny fődíja egy Kenwood Major Premier minőségi robotgép, a Kenwood felajánlása. A legkreatívabb recept tulajdonosa a főtámogató 77 Elektronika Kft. különdíját kapja, míg a harmadik helyezett torta készítőjét az Internetpatika.hu jóvoltából ajándékcsomaggal díjazza a zsűri.

MTC_blog_cover_140625.png

A verseny kritériumaival és az ajánlott alapanyagokkal az elkövetkező hetekben részletesen foglalkozunk majd itt a blogon. A „Magyarország Cukormentes Tortája” versennyel ugyanis nem csupán egy finom és kreatív finomságot szeretnénk a cukrászdákba csempészni, jóval többet akarunk mi ennél! Figyelemfelhívás, gondolatformálás az igazi célunk, hogy megmutassuk: lehet jó ízű ételeket előállítani hozzáadott cukor nélkül, alacsony energiatartalommal. Otthon, cukrászdákban, mindenhol.

Szűcs Zsuzsanna dietetikus (MDOSZ) szerint „olyan édességekkel találkoztunk [a verseny során], amelyek bebizonyították, hogy az egészséges táplálkozás kedvéért nem kell lemondanunk az ízek élvezetéről. Hiszen a korszerű alapanyagokból készült sütemények mértékletes fogyasztása része lehet az egészségtudatos étrendnek.”

A bejegyzés trackback címe:

https://cukkerberg.blog.hu/api/trackback/id/tr236470001

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása