Amikor 2017-ben becsatlakoztam a blog szerkesztésébe, elsősorban a saját diabéteszes élményeimről, a mindennapi kihívásokról, a pszichológiai terhekről és az önelfogadás útjáról szerettem volna írni. Az évek során rájöttem, hogy nemcsak az orvosi ismeretek vagy a mindennapi praktikák segítenek, hanem a történetek is: könyvek, filmek, emberek történetei. Ezekben a történetekben gyakran magunkra ismerünk. Nem feltétlenül azért, mert cukorbetegséget ábrázolnak, hanem mert megmutatják, hogyan küzdenek meg mások a nehézségekkel, hogyan birkóznak meg a sebezhetőséggel, veszteségekkel, szégyennel vagy éppen a remény keresésével. Ezért indítom el most ezt a sorozatot: „Könyvek és filmek diabéteszes szemmel”. Hat héten át, minden héten egy könyvet vagy filmet veszek górcső alá. Nem kritikát írok, hanem kapcsolatot keresek a történetek és a diabéteszes élet között. Mert hiszem, hogy az irodalom és a film tükröt tart elénk. És ha elég bátran belenézünk, rengeteg erőt adhat a saját utunkhoz.

Brené Brown neve mára egyet jelent a sebezhetőségről és bátorságról szóló gondolkodással. „A tökéletlenség ajándéka” nem egy könnyű, motiváló kézikönyv, hanem sokkal inkább egy tükör: kényelmetlen, néha fájdalmas felismeréseket tart elénk arról, hogyan próbálunk megfelelni a társadalmi elvárásoknak – és közben mennyire elfelejtünk önmagunk lenni.

A könyv alapgondolata, hogy a sebezhetőség nem gyengeség, hanem erőforrás. Hogy a valódi kapcsolódásaink nem a hibátlan külsőből vagy a tökéletes teljesítményből születnek, hanem abból, amikor vállaljuk, hogy esendőek vagyunk.

A diabétesszel élők számára ez különösen fontos. A betegségünk napról napra megmutatja a törékenységünket: ha túl magas vagy túl alacsony a vércukorszint, ha hibázunk a számolásban, ha nem úgy reagál a testünk, ahogy terveztük. Ezekben a pillanatokban könnyű szégyent érezni. És itt lép be Brown üzenete: mi lenne, ha nem rejtegetnénk a hibáinkat? Mi lenne, ha elfogadnánk, hogy tökéletlenségünk emberi, és attól még szerethetők és értékesek vagyunk?

Ez nemcsak a diabéteszre, hanem az élet egészére is igaz. Mindannyiunkban van egy belső hang, amely folyton azt suttogja: „nem vagy elég jó”. Nem vagy elég vékony, elég sikeres, elég fegyelmezett. És ebben a versengő világban a sebezhetőség vállalása forradalmi tettnek számít.

A könyv számomra azt tanítja, hogy a bátorság nem azt jelenti: mindent tökéletesen csinálok. Hanem azt: megmutatom magam olyannak, amilyen vagyok – hibákkal, vércukoringadozásokkal, gyenge napokkal együtt. És aki így lát, az valóban engem lát.

Kapcsolódj!

• Volt már olyan élményed, amikor a hibáid vállalása erősebbé tett?
  
  
• Hogyan tudnád a mindennapokban gyakorolni az „elég jó” szemléletet?