Cukkerberg

Egy kis utó-Valentin-napi T1D love story

2023. február 16. - szabari.betti

qq.PNG

Sarah Howard történetét hoztuk el nektek a T1D Exchange-ről.

Szeretettel azoknak, akik cukorbeteg személyt szeretnek!

"Mikor tudtad, hogy én vagyok az?"

A vőlegényem, Jason felolvasta ezt a kérdést, miközben a telefonja képernyőjét nézte. Egy pároknak összeállított, 430 kérdésből álló listán dolgoztunk, amelyet véletlenszerűen talált meg az interneten. Miután két évet együtt töltöttünk egy közös lakásban, úgy találtuk, hogy ez a lista egy szórakoztató módja annak, hogy új dolgokat ismerjünk meg egymásról. Erre a kérdésre azonnal tudtam a választ, mert élénken emlékszem arra a napra. Talán ez volt a harmadik randink, és beugrottunk a lakásomba, hogy kanült tudjak cserélni az inzulinpumpámhoz. Jason közvetíteni kezdte, hogy mit csinálok éppen az orra alatt, és elmagyarázta magának, hogy egy apró tartályba inzulint töltök, amelyet egy kanülhöz csatlakoztatok, ez kerül később a bőröm alá. Láttam, ahogy a fogaskerekek forognak a fejében, mintha egy puzzle darabjait rakná össze. Furcsának tartottam, hogy ennyit tud az inzulinpumpákról ahhoz, hogy pontosan leírja, éppen mit csinálok, ezért megkérdeztem: „Honnan tudsz erről ennyi mindent? Ismersz valakit, akinek 1-es típusú cukorbetegsége van?"

"Ó, csak olvastam pár dolgot a pumpák működéséről, ezért figyelem, mit csinálsz" - válaszolta.

"Hogy érted, az interneten? – kérdeztem, közben nem tudtam leplezni meglepetésemet.

Jason nem volt tudatában annak, hogy mindez mennyire lenyűgözött engem, és így szólt: „Aha, azt hiszem. Rengeteg különböző webhelyet és fórumot nézegettem az 1-es típussal kapcsolatban, és próbáltam annyit tanulni róla, amennyit csak tudok. Úgy érzem, ez fontos része annak, aki vagy, és mindent meg akarok érteni veled kapcsolatban.”

Ez volt az a pillanat, amikor tudtam, hogy Jason „az igazi”.

Ez annyira egyszerű, és hülyén hangzik, mert ez a legkevesebb, amit valaki megtehet, ha törődik valakivel, aki T1D-vel él együtt. De sok emberrel randevúztam, amióta az egyetemen diagnosztizálták nálam a cukorbetegséget, és szinte mindenki, akivel találkoztam, legalább egyet mondott a klasszikusok közül: „talán többet kellene edzened”, „a kutyám cukorbeteg volt és meghalt”, „egyél kevesebb édességet”...a lista még folytatódhatna. Annyira hozzászoktam ahhoz, hogy olyan emberekkel találkozom, akiket vagy nem érdekelték, vagy nem akarták megismerni a T1D-vel való élet bonyolultságát. Azt hitték, hogy mindent tudnak róla a tévében látottak miatt, vagy "bőröndnek" tekintették, amivel nem akarnak foglalkozni, vagy esetleg azt feltételezték, hogy nem vigyázok magamra eléggé, és azért van ez. Jason nem csak a T1D felületes megismerésére volt nyitott; mindent tudni akart róla. Néhány randevú leforgása alatt realizálta a cukorbetegség kimondatlan súlyát, amelyet minden nap cipelek, és úgy döntött, hogy mindent megtesz, hogy levegye ezt a súlyt a vállamról. Ennek a röpke pillanatnak a témái visszhangzottak az együtt töltött öt év során. Megmutatta, hogy mennyire nagylelkű, anélkül, hogy dicséretet várna, igazán meg akarja érteni mások tapasztalatait, és jó és rossz időkben is a csapattársam lenne.

„Oké, ez az én köröm! Mikor tudtad, hogy én vagyok „az egyetlen”?” Kíváncsian vártam, hogy halljak egy konkrét pillanatról, amikor rájött, hogy én vagyok a legszebb, legokosabb, legviccesebb, legkedvesebb és legtökéletesebb ember az egész világon.

"Azt hiszem, akkor volt, amikor megjelentél a barátunk buliján, letetted a vércukormérődet a dohányzóasztalra, megmérted a vércukrodat, miközben mindenki téged figyelt, majd mindenki előtt elővetted az inzulinpumpád. Emlékszem, arra gondoltam, milyen klassz, hogy ennyire magabiztos vagy, és hogy annyira nyitott vagy a T1D-vel kapcsolatban, és nem érdekel, hogy mások mit gondolnak. Csak tudtam, már abban a pillanatban, hogy mennyire különleges vagy.”

Bár nem ez volt az a hízelgő válasz, amit reméltem, nevettem, mert meglepett, hogy a T1D szerepet játszott mindkét kérdésünkre adott válaszunkban. Ennek azonban nem kellene annyira meglepőnek lennie. Mindig is úgy éreztem, hogy a kapcsolatokra és a T1D-re vonatkoztatva a „ha tudod, akkor tudod” ciki mondás. Tudtam, hogy az „igazival” könnyű lenne a T1D-ről beszélni. Kíváncsi, segítőkész és türelmes lenne. Mindenhová hordana hipó-szettet, és nem bosszankodna az éjszakai szenzor-riasztók miatt, amelyek felébresztik őt. Amikor találkoztam Jasonnal, mindezt és még sok mást is mosollyal az arcán megtett. Hihetetlenül hálás vagyok neki és mindenkinek, aki szereti a T1D-s embereket. Köszönjük, hogy a legnagyobb támogatóink vagytok minden magas- és mélyponton egyaránt!"

 

forrás: https://t1dexchange.org/putting-the-one-in-t1d-a-love-story/

A bejegyzés trackback címe:

https://cukkerberg.blog.hu/api/trackback/id/tr4418051042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása