Az első randevúk sokszor kicsit trükkösek, igazam van? ...Igazam van. Mi a fenét vegyek fel? Ha kedden akar látni, hétfőn még el kéne jutnom a fodrászhoz. De a fodrászom nem is dolgozik hétfőnként. Rohannom kell majd a munkában egész nap, hogy időben végezzek és el tudjak indulni, jól ki is fulladok majd, mire odaérek. Mi van, ha mégsem olyan jóképű, mint amilyennek elsőnek tűnt? Mi van, ha beképzelt lesz, vagy a kedvenc sorozata a Rém rendes család?

Este 7.30-kor találkozunk. Most ez csak egy ital lesz, vagy vacsorázunk is? Nekem mindenképpen ennem kéne, mert munka után megindul a vércukrom lefelé. Akkor is egyek előtte, ha egyébként csak iszogatni akar? Mi van, ha véletlen túl sok inzulint adok be, és szédelegni kezdek mellette az asztalnál? Mi van akkor, ha túl magas lesz a cukrom, többször is kell plusz inzulint adnom, és azt hiszi majd, folyton a mosdóba járkálok hányni vagy drogozni? Mi van, ha meglátja rajtam a pumpát, és megijed tőle? Mi van, ha megölel, és akkor veszi észre azt? Mi van, ha megkérdezi, mi az?

Jaj, a fenébe is! Már sokszor folytattam le ilyen beszélgetéseket. Remélhetőleg nem ezen fog múlni, hogy újra látni akar-e. De azért belekortyolok a boromba, és azt kívánom, bárcsak ép lenne a testem, és ne kéne ilyen dolgokért magyarázkodnom.

- 1-es cukorbeteg vagy? Ez egy pumpa? - kérdezi. Belül lesokkolódom. Honnan tudja ő ezt? A legtöbben épp hogy azt szokták kitalálni, hogy valamelyik diabétesz típussal küzdök, és ezért van rajtam valamilyen "kütyü".

- Igen, gyerekkorom óta 1-es típusú diabéteszem van. Ez egy pumpa, mellett pedig egy szenzor - mondom. Nem tudja, mi az a szenzor, úgyhogy elkezdünk róla beszélgetni, hogy megértse. Elmesélem neki, hogy ezzel folyamatosan tudom monitorozni a vércukor értékemet, elkerülve a súlyosabb, alacsony cukorszint miatti rosszulléteket, különösen alvás közben. Tulajdonképpen ez és a pumpa tart életben. Látom rajta, hogy megérti - ez baromi fontos.

Mutatok neki egy fotót az inzulinpumpa evolúciójáról, jót nevetünk azon, hogy a legelső még akkora volt, mint egy nagyobb hátizsák. Ő pedig rendel még egy italt. Úgy fest, túléltem ezt a beszélgetést. Érdekes belegondolnom abba, hogy mennyire esszenciálisak számomra ezek az eszközök, hogy mennyire szükségem van rájuk ahhoz minden egyes nap, hogy egyáltalán életben maradjak. És végtelen hálát is érzek azért, hogy léteznek, hogy elérhetők, hogy hatalmas segítséget nyújtanak a mindennapi önmenedzseléshez. Kivéve, mikor a kanülvezetékkel felakadok a kilincsen. Az kevésbé praktikus, de már tudok nevetni rajta. Úgy néz ki, lesz második randi is. Még így is, hogy egy kiborg vagyok :)