Én hibám vagy nem az én hibám?

2013. december 04. - kiskatka

A cukorbetegség diagnózisához nagyon gyakran társul bűntudat és lelkiismeret-furdalás, amire sokszor a környezet is ráerősít. Pedig a legtöbbünk nem tehet a betegségéről, sem ellene. Elgondolkodtató történet.

PanettaDanielle1.jpgDanielle Panetta - Danigirl

A frusztráció, a bűntudat és a lelkiismeret-furdalás, ha változó mértékben is, de a diabétesz velejárója. Sajnos. Érezhetjük saját magunkkal kapcsolatban vagy "külsősként" családtagunk miatt. 

Pedig az 1-es típusú, autoimmun diab nem megelőzhető és a 2-es típusú, életmódbeli okokkal összefüggésbe hozott diabformának is erős genetikai háttere van. Nagyon nem mindegy, ki melyik típusba tartozik, de sok 2-es típusú cukorbeteg sem igazán tehet a diabéteszéről. Vagy vegyük a szövődmények kérdését: valahogy e tekintetben is könnyen kaphatjuk vissza cukorbetegként, hogy a mi hibánk, együk meg, amit főztünk. Akár tehetünk róla, akár nem.

Ki tehet miről és hol húzódik az egyéni felelősség határa? Ostorozni vagy éppen segítő kezet nyújtani a célravezető? Mit kell megváltoztatni és mit elfogadni? Daniella Panetta története. Elgondolkodtató.

"158 kg voltam, négy liter vizet ittam egy nap és 20 percenként jártam pisilni, még éjszaka is. Nem volt kérdéses, hogy cukorbeteg lettem. De vajon 1-es vagy 2-es egy 21 éves, 158 kilós főiskolás lány? Az orvosok úgy döntöttek, biztosan cukorbeteggé ettem magam és 2-es típus vagyok. Kicsit utánaolvastam a diabnak és hittem nekik.

Bárcsak azt mondhatnám, hogy ez ébresztő volt, ami megváltoztatta az életemet! De nem az volt. Csupán lett még egy kellemetlen dolog az életemben, amivel nem akartam foglalkozni. Nem is tettem semmit jó darabig.

A diagnózis után évekig azt hallgattam, hogy a betegségemről én tehetek, és ha lefogyok, akkor meggyógyulok. A HgA1c értékem 14,0% volt, így nem csoda, hogy kezdtek jelentkezni a szövődmények is. Sorra kaptam a fejmosásokat, amiért nem törődök magammal. Azt is mondták, ha tennék magamért, nem kellene inzulint sem adnom, mert nincs is igazán szükségem rá.

Úgy döntöttem, akkor nem adok magamnak többet inzulint és kész. Elkezdtem fogyni, valószínűleg azért, mert állandó ketoacidózisban voltam [magas vércukor okozta súlyos anyagcsere-kisiklás]. Folyamatos bűntudatom volt. "Annyira dagadtra hizlaltam magam huszonéves koromra, hogy cukorbeteg lettem, sőt, arra sem voltam képes, hogy az inzulint elhagyjam" - pörgött bennem folyamatosan. 

Félni kezdtem ugyanis, hogy meg fogok halni, így újra elkezdtem magam szúrni. Azt éreztem, elszúrtam az életem. És ez lett a fordulópont. Elértem a legalját, ennél lejjebb már nem csúszhattam. Bármerre változok, az már fölfelé visz. 

Egészségesebb akartam lenni. Lefogytam 86 kg-ot (ez egy másik és nagyon hosszú történet). Egészségesebben étkeztem. Mozogtam. Nem voltam már kövér, de az inzulinszükségletem nem csökkent.

Diabetológust váltottam, aki ezzel indított: "A C-peptid szinted gyakorlatilag nulla, nincs saját inzulintermelésed, egész életedben szükséged lesz inzulininjekciókra. Tudod ugye, hogy 1-es típusú cukorbeteg vagy?". Nem, én nem tudtam.

Öt diabetológus majdnem hét évig ostorozott, hogy ha nem eszek sütiket és ledobok néhány kilót, nem leszek cukorbeteg. Amikor rákerestem a 2-es típusú diabra, senki nem beszélt a C-peptid szintről. Fogalmam sem volt, hogy van egyáltalán mód a saját inzulintermelés kimutatására. Hét év után pedig kiderül, ha tökéletesen tartom a diétát és napi négy órát mozgok, a cukorbetegségem akkor sem múlik el. Kell és mindig is kelleni fog az inzulin. Évekig hallgattam, hogy tegyek valamit a megelőzhető és visszafordítható cukorbetegségemmel és most kiderült, hogy semmit sem tehetek ellene.

Életemben először nem bűntudattal telve gondoltam a cukorbetegségemre. Ártatlan vagyok. Nem az én hibám. Elszállt a lehetőség, hogy valaha meggyógyuljak, de mégis megkönnyebbültem.

A vicces dolog az, hogy most hálás vagyok ezekért az évekért. Tévesen azt gondoltam, meggyógyulhatok, ha helyesen élek. Egy évtizede ez az álom elszállt, de nem élnék ennyire egészségesen és aktívan, ha nem lett volna a félreértés. A lelkiismeret-furdalással, félelmekkel, önmarcangolással teli hét év felkészített arra, hogy most jobb 1-es típusú cukorbeteg legyek. Új perspektívát kaptam, a lehetőség perspektíváját. Nem a gyógyulásét, igaz, de a felismerést, hogy MINDIG tehetek az egészségemért.

Megtanultam azt is, hogy senki nem eszi magát cukorbeteggé. Az egészségtelen életvitel és a túlsúly nagyon elősegíti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulását, de kell hozzá a genetikai hajlam is. Nincs olyan tuti recept, hogy a sok cukros sütitől majd cukorbeteg leszel. Azt is megtanultam, hogy míg az 1-es típusú cukorbetegség kialakulásának nincsenek életviteli okai, az egészségtelen élet vagy a túlsúly jelentősen növeli és súlyosbítja a szövődmények kialakulását.

Minden cukorbeteg élvezi az előnyét az egészségesebb életnek, amire rá vagyunk kényszerítve. Mindenki. Tényleg. Magamat egészséges és sikeres cukorbetegnek látom. Az egészségem prioritást élvez az életemben, az első helyre került. Irányítom a saját diabéteszem és nem engedem, hogy az irányítson engem. Odafigyelek, mit eszek. Rendszeresen mozgok. Célokat tűzök ki magamnak, hogy még egészségesebb legyek és nagyon feszülök, hogy azokat el is érjem.

Végül rájöttem, hogy a valóság soha nem fog találkozni az én ideálista elgondolásaimmal saját magammal kapcsolatban, így megtanultam magamnak megbocsátani a hibáimat. Próbálok tanulni belőlük. És nem adtam fel a sütiket - csak nem eszek minden alkalommal, amikor lehetne."

A bejegyzés trackback címe:

https://cukkerberg.blog.hu/api/trackback/id/tr955675421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.