Cukkerberg

Ovisztori Melindától

2012. szeptember 10. - kiskatka

Melindáéknak sajnos nem alakul úgy az óvoda, ahogy alakulhatna. Köszönöm, hogy megosztottad velünk és drukkolunk az iskolához!

Cukorbeteg gyermekek a bölcsiben, óvodában, iskolában - ebben a témában indítottunk párbeszédet és várunk Tőletek leveleket, történeteket a kata.kiss@egycseppfigyelem.hu email címre.
Pedagógusok, írjatok Ti is, hogy kitalálhassuk együtt, hogyan lehetne mindenkinek jó!

kids0034-b-efc9a4.jpg

a kép csak illusztráció

"Sajnos a mi történetünk sem egy siker story. Kisfiamat 2009. áprilisában felvették a körzetes oviba szeptemberi kezdéssel. 2009. júliusában diagnosztizálták a diabéteszét. Augusztusban bementem az oviba, hogy elmeséljem a megváltozott helyzetet és azt, hogy hogy képzelem el az ovis mindennapokat.

A gyerekemet reggeli után 8 körül szerettem volna oviba vinni. Kevert inzulint kapott, így az volt a kérés, hogy az általam elkészített és beadott tízórait tegyék a gyerek elé, majd ebéd előtt haza hoztam volna a fiamat.

Az óvodavezető kerek perec elutasított, azt mondta 25 gyerek mellet ne is képzeljem, hogy van arra energia, hogy az én egy szem gyerekemre külön figyeljenek.

Felkerekedtünk, kerestünk egy másik ovit. Sikerült találnunk egy ovit, ahova felvették. Ígérték: mindent megtanulnak… Ez sajnos 4 év alatt sem sikerült!

A gyerek ott van reggel 8-tól 12-ig. Azóta már inzulinpumpás, nem igényli a tízórait, így az oviban nem eszik. Tulajdonképpen a gyerekkel együtt újra ovisok vagyunk mi is, mert vagy apuka vagy én az oviban töltjük a délelőttöt (a zsibongóban). Az óvoda a város másik végében van az otthonunkhoz képest. 

A gyerek ugyan megméri magának a cukrát, de a pumpáját még nem engedjük neki kezelni egyedül, illetve, egy 6 éves gyerek honnan is tudná, hogy mennyivel kéne korrigálni?

A másik probléma , az ovis kirándulások, ahová szülő nem mehet el. Mivel az óvónőknek semmi, de semmi elképzelésük nincs a kezelésről, így a gyereket nem engedjük el semmilyen ovis kiruccanásra. Sajnos ilyen akadályok miatt (szülő nem mehet) nem jár a kisfiam a csoportjával úszásoktatásra sem - hordom én külön, délutánonként.

Többször beszéltem már az óvónőkkel, a vezető óvónővel. De ők úgy képzelik,hogy én csak egy aggódó szülő vagyok, aki elbagatellizálja a dolgokat. Legalábbis ezt érzem a viselkedésükből a kommunikációjukból.

Felajánlottam, hogy szívesen meghívom a kezelőorvosunkat egy rövid edukációra - tekintve, hogy van még egy pumpás kisfiú az oviban, gondoltam ez jó ötlet - de sajnos ezidáig nem igényelték.

Negyedik éve járunk oviba, ez az utolsó év… Valahogy kibírjuk. Nagyon remélem,hogy az iskolában kevesebb akadályt görgetnek elénk a pedagógusok és nem diszkriminálják a gyermekemet! Megpróbálunk nagyon-nagyon körültekintően oktatási intézményt és pedagógust választani a kisfiúnknak, hogy ne érje annyi sérelem, mint az oviban!"

A bejegyzés trackback címe:

https://cukkerberg.blog.hu/api/trackback/id/tr74763433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Só a perecen 2012.09.10. 14:53:03

Nagyon szomorú, hogy ennyire nem számíthat egy szülő a pedagógusok segítségére. Persze ennek az is oka szerintem, hogy túl vannak zsúfolva a csoportok/osztályok, a pedagógusok pedig alul vannak motiválva. Nade ez lerágott csont, vissza az eredeti problémához!

Tavaly nyáron hallottam a rádióban egy interjút egy pedagógussal, aki egy viszonylag új, legfőképpen cukorbetegek számára létrehozott iskolában tanít. Szülők is nyilatkoztak, mindenki optimistán várta a szeptembert, hiszen tudták, ott biztonságban, értő kezekre bízhatják a gyerekeiket. Az intézményben a tanárok mellett - akik szintén értettek a diabétesz kezeléséhez - dolgoznak orvosok, dietetikusok, talán ha jól emlékszem még pszichológus is, aki szintén kifejezetten erre a betegségre "vértezte fel magát".

Egy a gondom: elfelejtettem az iskola nevét. Annyi rémlik, hogy Budapesten van, de gondolom a pontos infókat meg lehet szerezni a cukorbeteg szervezetektől/szakorvostól, stb. Én a neten kutattam utána egy kicsit, de nem jártam sikerrel. Remélem az érintett anyuka rálel és jobb tapasztalatokat szerezhet itt, mint az oviban...

Optitwins Sailing Team 2012.09.10. 17:01:59

Kedves Melinda! A hangsúly azon van, amit az utolsó mondatodban írtál. Azt meg kell akadályozni - talán nem túlzás - bármi áron: "hogy ne érje annyi sérelem, mint az oviban". A mi sulinkban nincs gond.

Polla60 2012.09.13. 19:16:11

Nem értem én ezt. A csoportomban van egy kislány, akinek a teste 50%-ban megégett. Az édesanyja Debrecenből hordta ki két évig, mert ott nem vették fel. Van az óvodánkban egy kislány, akinek az életmentő injekcióját a hűtőszekrényben tartjuk. Elhívtuk az orvost, hogy magyarázza el, mit kell tennünk, ha baj van. Számtalan speciális étkezésű gyerekünk volt már. Szülő behozza az ételt, dajka néni megmelegíti. Ennyi. És nem 25, hanem 29 gyerek mellett is. Van egy kisfiúnk, aki nehezen jár. A tavaszi kirándulásunkkor teljesen természetes volt, hogy őt is visszük. Az édesanyja velünk tartott, hogy segítse, ha elfáradna. Ezek a dolgok nekünk nem jelentenek terhet, Külön feladatot igen, de terhet nem. Miért fosztanánk meg ezeket a gyerekeket bármitől is? Más miért nem így gondolkodik. Más miért lett óvónő?

Soulnék 2012.09.15. 00:53:11

Minimális odafigyeléssel kitanulhatnák napok alatt...pedagógus diploma nélkül is, ha szereted a gyereket...sajnálom, hogy nem sikerült megfelelő helyet találni:(

Tóthné Emőke 2013.10.02. 13:04:10

@Só a perecen:
Az mind szép és jó, hogy van ilyen intézmény. Van, Budapesten, de élnek vidéken is emberek, cukorbeteg gyermekek ....
Szerintem, nem igazán ideális egy külön világot teremteni a cukorbeteg gyermekek köré, hanem sokkal ideálisabb megoldás, ha, együtt a többi gyermekkel együtt nevelkednek, tanulnak. Előbb, vagy utóbb, de be kell illeszkedni a társadalomba, nem a társadalom fog hozzájuk illeszkedni.
Ha valaki, cukorbeteg lesz, meg kell tanulnia bánni az eszközökkel, a vércukormérővel, az inzulin adagoló eszközökkel .... , megtanulható !
Nem igazán értem, hogy a pedagógusok miért zárkóznak el attól, hogy megtanulják ? Ill. van egy ötletem, hogy miért nem, félnek, vagy nem vállalják a felelősséget, mert mi lesz, ha ....
süti beállítások módosítása