Kapcsoljuk be?” – hangzik el nálunk is a kérdés ezekben a napokban. És régen ez egy egyszerű döntés lett volna: meleg van, bekapcsoljuk. Ennyi. Most azonban minden alkalommal ott van mellette egy másik gondolat is: hogyan tudunk úgy vigyázni magunkra, hogy közben másokra és a környezetünkre is figyelünk.

Mert ez a nyár nem csak a hőmérőről szól. Szól az energiáról, a felelősségről, a spórolásról, és arról, hogyan lehet egyensúlyt találni a saját életünk és a közös érdek között. Magyarországot is érinti az energiaválság, ezért a miniszterelnök arra kérte az embereket, hogy aki teheti, takarékoskodjon az energiával. Például figyeljünk a klímahasználatra, különösen az öt és huszonkét óra közötti időszakban. És ilyenkor persze elsőre felmerülhet a kérdés: de hát hogyan bírjuk ki ezt a meleget? Főleg egy olyan családban, ahol a férj cukorbeteg? Mert nálunk a hőség nem pusztán arról szól, hogy kellemetlenül meleg van. Tomi cukorbeteg, és aki együtt él valakivel, aki nap mint nap figyeli a vércukrát, az tudja: a kánikula a szervezet számára komoly pluszterhelés.A nagy meleg hatással lehet a vércukorra. A folyadékvesztés, az izzadás, a megváltozott étkezési szokások, a fáradtság mind beleszólhatnak abba, hogyan alakulnak az értékek. Egy forró nyári nap egy cukorbeteg ember számára nem csak egy kellemetlen időjárási körülmény, hanem egy újabb tényező, amire figyelni kell.

A hőség az inzulin tárolása miatt is odafigyelést igényel, hiszen a szélsőséges meleg nem tesz jót neki. És persze ott van az egész napi mentális teher is: figyelni a szenzort, az értékeket, reagálni a változásokra, miközben ugyanúgy dolgozni kell, intézni a családot, élni az életet. De pont ezért tartom fontosnak elmondani azt is, hogy mi sem úgy állunk hozzá, hogy „nekünk jár, akkor is megy a klíma”. Nem.

Mi is próbálunk alkalmazkodni.

Nálunk a klíma öt és tíz óra között kikapcsol. Tudjuk, hogy ezzel tudunk tenni valamit.  Nem megy a szárító, a sütő. Tudjuk, hogy ezzel mi is hozzájárulunk ahhoz, hogy kevesebb legyen a terhelésm ha csak kicsit is.  És igen, erre büszkék vagyunk. Mert szerintem a felelősség nem azt jelenti, hogy mindenki ugyanúgy éljen, ugyanazokat a kompromisszumokat hozza. Hanem azt, hogy mindenki ott tesz hozzá, ahol tud.

Lehet okosan használni a klímát. Lehet árnyékolni. Lehet éjszaka szellőztetni, napközben védeni a lakást a forróságtól. Lehet figyelni arra, hogy ne menjen feleslegesen az energia. Közben pedig azt sem szabad elfelejteni, hogy vannak élethelyzetek, ahol a hűtés nem egyszerű kényelem. Egy cukorbeteg embernél, egy kisgyereknél vagy egy idősebb családtagnál a nagy meleg nagyobb megterhelést jelenthet.

Nálunk most szerencsére Gellért a mamánál van vidéken, medencés kertben. Ő élvezi a nyarat, pancsol, játszik, mi pedig közben dolgozunk. Nagyon jó érzés tudni, hogy ebben a hőségben olyan helyen van, ahol könnyebb átvészelni a forró napokat. Mi pedig próbáljuk megtalálni az egyensúlyt. Figyelünk Tomira, figyelünk a munkára, figyelünk arra, hogy ne pazaroljunk. Mert talán most ez a legnagyobb kihívás mindannyiunknak: megtalálni azt a pontot, ahol a saját szükségleteink és a közös érdek találkozik.

A diabétesz amúgy is megtanít arra, hogy a kis dolgok számítanak. Egy időben elfogyasztott étkezés. Egy plusz pohár víz. Egy ellenőrzött érték. Egy kis odafigyelés. Most pedig talán mindannyian tanuljuk ezt egy másik területen is: hogyan vigyázzunk magunkra úgy, hogy közben egymásra is figyelünk.Mert lehet spórolni az energiával. Lehet tudatosabban használni. Lehet kompromisszumokat kötni. És néha pont ezekből az apró döntésekből áll össze valami nagyobb. Nálunk ez most azt jelenti: öt és tíz között kikapcsoljuk a klímát. Kicsit melegebb lesz. Kicsit jobban odafigyelünk. De tudjuk, hogy tettünk valamit.

És erre bizony büszkék vagyunk.