A „Steel Magnolias” egy igazi érzelmi hullámvasút: egyszerre szól női barátságokról, szeretetről, veszteségről és a diabétesz valóságáról. Shelby, a fiatal főhősnő, 1-es típusú diabétesszel él, és bár boldog életet szeretne, a betegség jelentősen befolyásolja a döntéseit és a sorsát.
A film történelmi kontextusban is érdekes. Az 1980-as években a diabétesz kezelése sokkal bizonytalanabb és nehezebb volt, mint ma. Kevésbé pontos inzulinadagolás, kevesebb információ, és szűkebb lehetőségek a jövőre nézve. Shelby tragédiája ezért nem pusztán hollywoodi dráma, hanem korhű lenyomat is.
Mai szemmel nézve viszont vegyes érzéseket kelt. Egyrészt segít megmutatni, milyen súlyos következményei lehettek a betegségnek régebben. Másrészt azonban könnyen kelthet félelmet azokban, akik még ma is úgy gondolják: „a cukorbetegség elkerülhetetlenül tragédiához vezet”. Ez a stigma sokunkat kísér, és éppen ezért fontos róla beszélni.
A film másik üzenete azonban túlmutat a betegségen: a közösség és a barátság ereje. Shelby körül ott állnak a barátnők, akik hol humorral, hol sírással, hol praktikus támogatással kísérik végig az életét. Ez a rész számomra azt mutatja: a krónikus betegség súlyát egyedül elviselni nagyon nehéz. De ha van mellettünk egy támogató közeg, sokkal több terhet bírunk ki.
Ez a film egyszerre figyelmeztet és vigasztal: a diabétesz valóban komoly betegség, de az emberi kapcsolatok képesek megtartani még a legnehezebb döntések közben is.
Kapcsolódj!
- Te kire számíthatsz a nehezebb napokon?
- Mit gondolsz, ma hogyan lehetne árnyaltabban ábrázolni a diabéteszt a filmvásznon?
