Az All inclusive hotelnél az eggyel nagyobb túlélőshow egy diabéteszes számára az esküvő. Pontosabban a lakodalom része. Lássuk csak a kritikus pontokat.

• Izgalom, stressz (Jó-jó, ha nem te vagy, a gyereked házasodik és még tanú se vagy, nem kell beszédet mondani, azért ez a faktor minimális.)
• Ételek: Előétel, főétel, desszert, esküvői torta, éjféli menü, meg egy kis morzsa-party. Az élet nehéz…
• Alkohol: Khmm, persze mi nem iszunk. De, ha mégis, akkor azért egy esküvőn lehet, hogy egy kicsit de. 😊Ugye, eleve ott van a koccintás a gratulációnál, többnyire pezsgővel. Aztán jó magyar szokás szerint, a borok; no meg  a házipálinka. És mindig felbukkan valaki, hogy „de hát velem még nem is ittál, gyere csak”.

• Zene, tánc, azaz a mozgás: Most akkor a bőségtál után mennyit kell szúrni, ha utána táncolni megyünk? Persze nem mindegy, hogy a Szerelemvonat vagy a Zorba rész következik. De az is lehet, hogy útban a tánctér felé elkap a rég nem látott rokon és leülsz vele beszélgetni, akkor mégsem lesz mozgás.
• Hőmérséklet: Kinti forróság, bent hűvös klíma, de a tánctéren ugrálsz, úgyhogy tulajdonképp itt is meleg van. Ehhez hozzájön még, hogy férfiaknak sokkal nehezebb nyáron elegánsnak lenni. Őszinte részvétem a hosszú ujjú ing, zakó, nyakkendő „elvárás” miatt. Éljenek az elegáns lenge női ruhák! (Mi pedig kérünk egy egy perces néma csendet a magassarkú cipők miatt.)

 – Tomi, én hótziher, hogy nem rakom bele a fehér kistáskámba a mentsvár csokidat. Harminc fok van odakint. Szétolvad az egész és kiskanállal kell majd kienni. Teszek el neked szőlőcukrot.

  –  Utálom a szőlőcukrot.

  –  Nem is azért kell, mert szereted, hanem hogy bekapj egyet-kettőt a templomban, ha leesne a cukrod.

 Így indultunk neki a hétvégén Tomi egy közeli barátjának esküvőjére. A templomi szertartás és lagzi helyszínére való kiérkezés eseménytelenül lezajlott.  A vacsora és lakodalom egy gyönyörű, erdős helyen volt, egy régi kúriában. Négy órakor, amikor odaértünk a hűsítő lombok ellenére nagyon meleg volt, így nem volt kérdés, hogy hideg szódával, cukormentes limonádéval kezdjük a délutánt.  Persze hamar jöttek a „Tomikám, hát igyunk egyet!” típusú köszöntések, ráadásul, a vőlegény családjának borászata van, szóval elindult a fröccsözés. Mint mindig, megfogadtam, hogy nem fogom szúrkálni, cseszegetni Tomit. Felnőtt férfi, ismeri a határait, a betegségét. Bátran állítom, hogy egy alkalmat leszámítva sikerült is ennek eleget tennem.  Persze a vér nem válik vízzé, résen voltam. Ez abban merült ki, hogy kérdezés nélkül hoztam egy avokadókrémes kenyeret előételnek, mikor láttam, hogy Tomi izzad, ivott két fröccsöt vacsora előtt és úgy éreztem, kicsit lefele megy a cukra, csak odatettem elé, feltűnés nélkül, mosolyogva. Hálás volt. Láttam rajta, később mondta is.  Az esküvőn egyébként a menyasszony és a vőlegény is orvosok voltak, ahogy a vendégek jelentős része is, mondhatni, hogy igazából hátra dőlhettünk. Mármint attól nem kellett félni, hogy Tomi bekómál és senki nem tudja, mit kell tenni.   (Spoiler: Tomi az együtt töltött hét és fél évünk alatt sosem kómált be.)

Annyira elengedtem a dolgot, hogy este fél 10 körül én magam vittem neki egy kis darab meggyes rétest. Mégiscsak most házasodik a gyerekkori cimborája felkiáltással. Igen ám, csakhogy nem kalkuláltam bele a csordaszellemet. Addigra Tomi a gyümölcsöt már nem csak a rétes formájában fogyasztotta el, hanem khm.. folyékonyan is. Ki látott már magyar lagzit pálinka nélkül ugye?  Igen, kitaláltátok, felment a cukra, 14-15 körülire. Persze, ahogy vacsora után is szúrás következett, aztán jött egy aránylag táncolós rész, amikor páros lábbal ugráltunk a tánctéren, teli torokból kiabálva, hogy „REPTÉR!” Ez viszont nem volt elég ahhoz, hogy az ezután következő esküvői tortából nyugodt szívvel ehessen.  Úgyhogy az most kimaradt. Pedig tudom, hogy Tominak gyakorlatilag az a kedvenc része egy esküvőn. 

Másnap reggel 10-es cukorral kelt. Ez szerencsére ritka. Azt mondta, magas, de tekintve a tegnapot, elnézi magának.  Anyukám házikosztja, töltött paprika, szigorúan a nem cukros változat, kenyér nélkül, eléggé helyrekalapálta. Ilyenkor általában egy napig kétszer annyira kell odafigyelnie minden bevitt CH-ra. Szóval 24 óra, amíg regenerálódik a szervezete. De tudjátok mit? Harminc közepe vagyok, én sem csak vizet ittam tegnap és fáj a lábam a sok tánctól. Reggel fél ötkor feküdtem le aludni. Nekem is kell egy nap a regenerálódásra, pedig nem vagyok cukorbeteg.

 –  Jól érezted magad Tomi?

 –  Igen, nagyon! Pedig tortát nem is ettem.