Cukkerberg

Menzarendelet: jövő januártól

2014. augusztus 21. - kiskatka

Szeptember helyett jövő év január 1-jén lép hatályba a közétkeztetésről szóló rendelet, amely szabályozza az iskolai menzákon, kórházakban adandó ételek elkészítését, tápanyag- és sótartalmát, valamint többek közt előírja a szénhidrátérték és a hozzáadott cukor mennyiségének feltüntetését is.

1_42.jpg

Az MTI kérdésére Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára elmondta: azért halasztják el a rendelet hatályba léptetését, mert több jelzést kaptak a közétkeztetés résztvevőitől, hogy - szerződéseik, alapanyag-beszerzéseik miatt - nem elegendő a felkészülési idő.

Az államtitkár jelezte: a mintamenza program tapasztalatai alapján a jelenleg a közétkeztetésre fordított összegből a rendelet által előírt tápanyagok beszerezhetők, az ételek előállíthatók, így nem várható a menzai díjak emelkedése a rendelet miatt.

A rendelet a különböző életkori csoportokra lebontva meghatározza, hogy a különböző táplálékcsoportokból mennyit kell biztosítani a gyerekeknek, rögzíti az irányadó tápanyag-beviteli normákat, a tiltott élelmiszereket, és előírja, hogy az asztalokra nem lehet kihelyezni a só- és cukorszórókat (de külön lehet kérni őket), és táblán kell felhívni a figyelmet a túlzott só- és cukorfogyasztás következményeire.

A rendelet fő célpontja a sófogyasztás csökkentése. Az államtitkár elmondta: a sótartalomra vonatkozó intézkedések az ötévesnél fiatalabb gyerekek számára január 1-jén lépnek hatályba, az idősebbeknél fokozatosan, 2021-ig kell elérni a kívánatosnak tartott öt gramm/nap adagot.

Martos Éva, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet főigazgatója a sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar lakosság sóbevitele háromszorosa az ajánlottnak. Az OÉTI 2009 óta vizsgálja az élelmiszerek sótartalmát, eddig 750 élelmiszert vizsgáltak meg, volt, hogy egyet többször is. A kenyér- és kenyérfélék esetében azt állapították meg, hogy tíz deka kenyér sótartalma 0,8-3,2 gramm között változik, vagyis egy szelet kenyér elfogyasztásával több sót fogyasztanak el a vásárlók, mint ami a WHO által ajánlott teljes napi sómennyiség. Jelezte: a pékek vállalták, hogy az év végére tíz százalékkal csökkentik a kenyerek sótartalmát. A húskészítmények, felvágottak esetében pedig tíz dekagrammonként 1-5,2 gramm között ingadozik a sótartalom, a leveskockák, levesporok, fűszerek sótartalma pedig akár hatvan százalék is lehet - ismertette.

Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a finomított cukrot és a sót néma gyilkosnak kezdik hívni a szakirodalomban, mert például a szív- és érrendszeri megbetegedéseket, valamint a vesebetegségeket a magas vérnyomásra és így a túlzott sóbevitelre lehet visszavezetni. Megjegyezte: bizonyítható, hogy a csökkentett sóbevitel az ételek élvezeti értékét két-három hét után már nem befolyásolja, vagyis hozzászokik az ízérzékelés, és ugyanez vonatkozik a cukorra is.

(MTI, fotó)

A bejegyzés trackback címe:

https://cukkerberg.blog.hu/api/trackback/id/tr136622591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tudatos Anyák Csoportja 2014.08.21. 10:10:25

Nem azért halasztják el. 3 éve küzdünk, hogy a cukorbeteg ovis gyerekünkre főzzenek! Azért halasztják el, mert évek óta semmit sem tettek, nem vettek fel olyan szakácsot, aki konyít a dietetikához, nem alkalmaznak dietetikust és a legegyszerűbb megoldásuk az, ha az egész, önkormányzat által fenntartott konyhát átjátsszák egy magán közétkeztető cégnek. Ez nyilván a meglévő konyhások egy részének kirúgásával fog járni, amit az októberi választások előtt nagyon nem jönne jól. Ezért halasztották a rendelet alkalmazását januárra!
süti beállítások módosítása