Ennyire ne legyünk bénák!

2012. május 09. - kiskatka

Hajdanában-danában egyszerűbb volt az élet: beszéltünk gyerekkori, meg időskori cukorbetegségről és a napnál is világosabb volt, ki hova tartozik. A gyerekeknél tudhattad, hogy derült égből a villámcsapásként az immunrendszer kisiklása okozta a problémát (autoimmun diabetes, 1-es típus). Az idősebbeknél pedig sejthetted, hogy a kor, a családi hajlam, az életmód, leginkább pedig az elhízás okozhatta a magasabb vércukorértékeket (2-es típus). Most, hogy idővel civilizáltabbak lettünk/vagyunk/lehetünk, a régi kategóriák felett eljárt az idő. Egyre több túlsúlyos, sőt erősen elhízott gyermek mászkál közöttünk, akik nem "csupán" életmódjuk miatt nyerik el az időskori cukorbetegséget, de - és most figyelj - egy friss felmérés szerint sokkal nehezebben is lehet rendezni az anyagcseréjüket! Valami Amerika a láthatáron.

kung-fu-panda-2.jpg

Kungfu panda, élőben. Közel sem annyira nem vicces, mint a mese.

A mostani felmérés gyakorlatilag az első nagy tanulmány 2-es típusú gyerekek közt. Nem csoda, hiszen 1990 előtt gyakorlatilag nem létezett a probléma, a gyerekeknek normális esetben semmi köze nem kellene, hogy legyen a túlsúlyhoz és annak járulékos problémáihoz.

Azóta azonban az elhízott gyerekek száma világszerte ijesztően nő, egyenes ági következményeként pedig 2002-2005 között 3600 újonnan diagnosztizált 2-es típusú cukorbeteg gyermek bukkant fel az USA-ban! Bár a csupasz számokat tekintve még mindig ritka gyerekbetegségnek számít pl az asztmához képest, de a tendencia ijesztő és a kívánt nullánál mindenképpen sokkal több. Főleg ha azt nézzük, kezünkben van a megelőzés lehetősége - ellentétben az asztmával.

A kutatás során a gyerekkori 2-es típusú cukorbetegség kezelésének leghatékonyabb módját kívánták meghatározni. 699 10-17 év közötti gyermeket követtek 4 éven keresztül és három kezelési módot hasonlítottak össze: kétféle gyógyszert, illetve gyógyszer és intenzív életmódterápia kombinációját próbálták ki - azaz mozgás, diéta és pirula, ez utóbbi felnőtteknél a leghatásosabb. Az eredmények kiábrándítóak voltak. Egyik csoport sem ért el 50%-nál jobb kezelési hatékonyságot és fél éven belül a gyerekek felét inzulinkezelésre kellett állítani, vagyis a saját szervezetük már gyógyszeres segítséggel sem volt képes a vércukorértékeket normalizálni! 

Hogy a felnőtteknél bevált kezelések fiatalok körében miért ennyire használhatatlanok, egyelőre kérdéses. Biztosan szerepet játszik a növekedés, meg persze a sok serdülőkori hormonális változás. Aztán a környezet. A felmérésben szereplő gyerekek döntő többsége aluliskolázott és szegény családi háttérrel rendelkezik, akik körében egyébként is magasabb az elhízás és a cukorbetegség előfordulása - a vizsgált gyerekek mindegyike túlsúlyos, többségük kövér. Legtöbbjüknek van cukorbeteg családtagja. A fizikális tehertételek mellett pedig sokuk egyenesen családi káoszból érkezett a rendelőbe, az átlagos kamaszkori pszichés terheknél többet viseltek. Röviden tehát: ezeknek a gyerekeknek olyan gyökeres változtatást kellene egészségük érdekében megtenniük, melyre az egész család vagy nem volt képes, vagy egyáltalán nem is fogékony. Mekkora hendikep ezt a gyerekek nyakába rakni!

Persze ez Amerika, és Amerika messze van. De azért mi is ott vagyunk a szeren. 2007-es adatok alapján 200 2-es típusú gyerek van Magyarországon - számuk azóta biztosan több és folyamatosan növekszik, ahogy az elhízás is. Háromból két magyar túlsúlyos, a gyerekek sem kivételek, ha pedig belekukkantasz a ma reggeli Metropol újságba, pontosan erről találsz cikket. 18 év alatt a lányok 10,4%-a, a fiúk 19,9%-a rendelkezik súlytöbblettel, főleg a pubertás korra ugrik meg ez a szám. És miközben a 2-es típusú cukorbetegség mozgással jó eséllyel megelőzhető, a lányok csupán 11,5%-a, míg a fiúk 22,8%-a mozog minden nap egy héten legalább 1 órát.

Ha pedig cukorbetegség, akkor szövődmények, veseleállás, végtaglevágás, vakság, minél régebb óta vagy cukorbeteg és minél jobban elhanyagolod, annál nagyobb valószínűséggel. Arról nem is beszélve, hogy a 2-es típusú gyerekeknek nem "csak" cukorproblémával kell megbirkózniuk: magas vérnyomás, vérzsír problémák, túlsúly okozta extra terhelés és sok-sok pszichés hatás, stb. Egyszóval ezek a gyerekek jó eséllyel fognak még fiatal felnőttként olyan problémákkal szembesülni, amivel igazság szerint maximum a nyugdíjasotthonban kellene.

Pedig megelőzhető. Elvileg. Nem könnyű. Tudom. Nem is mindig sikerül. De túlsúllyal tuti nem! Könyörgöm! Felnőttek! Most az egyszer ne majmoljuk Amerikát! Ennyire ne legyünk bénák!

A bejegyzés trackback címe:

https://cukkerberg.blog.hu/api/trackback/id/tr264492158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.