Szemesnek áll a világ

2013. november 08. - kiskatka

Ennél bénább címmel nem is vezethetném be azt a nagyon fontos információt, hogy a Világnapon idén alkalmatok lesz az évi javasolt lábvizsgálat és szemfenék-vizsgálat elvégeztetésére. Sőt, lábápolásról előadás is lesz a Cukorbeteg Klubtalálkozó helyszínén, a diabtali keretében. Ne hagyjátok ki egyiket sem!

tarsier.jpg

Tovább

A retinopátia kezelése

Mikor gyerek voltam, azt tanultam meg, hogy a cukorbetegség olyan, mint egy időzített bomba: ketyeg és sosem tudod, mikor fog felrobbanni. A szövődmények kialakulása folyamatos, azt megakadályozni nem lehet, és sosem tudhatod, mikor bukkan felszínre valami probléma. Ha pedig felszínre bukkant, neked véged. Most, 26 évvel később tudom, hogy nem így van. Egyrészt mert egészen sokáig el lehet lenni szövődménymentesen (26 évig biztosan). Leginkább mert egyre jobb anyagcsere-kontrollt tudsz elérni, akár szinte nullára lassítva bármiféle elváltozás kialakulását. Másrészt még az első jelek észlelésekor is sokmindent lehet tenni (ezért fontosak a rendszeres szűrővizsgálatok), habár kétségtelen, jóval kevesebbet, mint megelőzéssel. A szemes posztsorozat lezárásaként a szem elváltozásainak kezelési lehetőségeiről írok (továbbra is a DiabetesUK alapján, de magyar nyelvű összefoglaló cikk is létezik).

eye-makeup-10-550x418.jpg

fotó

Tovább

Szem + cukorbetegség

A diabéteszes retinopátia cukorbetegség következtében kialakuló szemkárosodás, mely minden cukorbeteget érinthet és súlyos esetben vaksághoz is vezethet. Valójában sajnos a felnőttkori vakság egyik vezető oka. Alattomos, mert kezdetben nincsenek tünetek és csak szemészeti vizsgálat során lehet tetten érni, miközben érdemben kezelni igazán csak a folyamat kezdetén lehet. Évek, évtizedek alatt alakul ki és leginkább a tartósan rossz cukoranyagcsere okozza.

viagra-eye.jpgFotó innen

Tovább

Szemezz velem!

A szem nem más, mint egy 130 megapixeles, hightech, 3D kamera, igazi finommechanikai műszer, precíz hangolással és kidolgozott struktúrával. Amennyire fantasztikus felépítése van, sajnos annyira törékeny: cukorbetegségben a magas és/vagy ingadozó vércukorszint károsíthatja a szem finom erezettségét, így rontva a látóhártya, azaz a retina működését - vagyis a látást magát. Lássuk, hogy látunk.

eye_xsection_01.jpg

Szem keresztmetszete, sajnos magyar fotót nem találtam. Fotó innen

Tovább