Cukkerberg


Belevalók!

2013. október 02. - kiskatka

Gyerekek, cukorbetegek. Elképesztően korán kell felelősséget vállalniuk magukért. Hatalmas teher a családokon - és hatalmas öröm látni a diabos gyerekek sikereit, ha boldog tagjai lehetnek egy-egy közösségnek.

Fogadjátok szeretettel Detti levelét, egy igazi pozitív ovisztorit! Nagyon köszönöm, hogy megosztottad velünk!

Neked is van történeted? Továbbra is várom a leveleket!
kata.kiss@egycseppfigyelem.hu

Kép2_3.jpg

"Bónuszként mutatok két képet, az egyik a tavalyi céges Mikulás-ünnepségen készült, ahol boldogan eszegette a paprikát, uborkát, paradicsomot, sajtocskát, cseppet sem zavarta a mellette lévő rengeteg, számára tiltott édesség. A másik tavaly ősszel készült, amikor három és fél évesen megtanulta egyedül megmérni a cukrát :)

Tovább

Ovisztori DiabLife Lillától

A következő ovisztorit Lilla írta Diablife című blogjában. Sajnos nem minden óvodában sikerül a cukorbeteg gyermekek megfelelő integrációja, miközben sok helyen a szülők és az óvoda munkatársainak együttes erőfeszítései révén a diabos kisgyerkőcöket semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem éri, és megkapják azt a plusz figyelmet is, amit kétség kívül igényelnek. Mint például Andris, Tóalmáson!

Ha hálás vagy az óvónéniknek, és szeretnéd ezt kimutatni;
ha Nálatok minden ok és nem is érted, mi ez az egész felhajtás az ovik körül;
ha van pozitív ovisztorid, sikertörténeted:
írd meg a történeted, hogy megmutathassuk, tud ez működni is!
kata.kiss@egycseppfigyelem.hu

girl_child_face_dandelion_flower_54717_1680x1050.jpgA kép csak illusztráció

Tovább
süti beállítások módosítása